Hétfőn nem hivatalosan betöltöttük a 40. hetet, de milyen jó, hogy Siklós csütörtökkel vagy péntekkel számol. :) A helyzet állása kedden: nincs még kedvező szülészeti pozíció, azaz bár Lambert feje jól lent van, a méhszáj még vastag, esze ágában sincs így beindítást javasolni, ami engem igencsak jókedvre derített. Megyek vissza péntek reggel, akkor megint megnéz, és olyan jó, hogy hétvége jön, mert akkor viszonylag gyorsan (fél óra alatt akár) be tudunk érni a kórházba, szóval pénteken biztosan az indítás ellen szavazok majd. Meglátjuk.
A takaró készül. :) Ha más nem, majd a kórházban befejezem, az összehorgolós részig szeretnék eljutni.
Közben megírtam Lehel bemutatását, most bányásztam fényképeket is, már csak kézírással kell lemásolnom és valaki beadja majd pénteken. Az elbeszélgetésre remélem minél később hívnak be minket (16-áig lefut az is), remélem hazaérünk addig a kórházból.
Izgalmas ez az időszak. A nagy pörgés és a mindenfelé figyelés és sokfelé aggódás (közben Leó kitörte a fogát) között Lambert olyan finoman jelez csak néha-néha, hogy készülődik és vele együtt én is. Van bennem már várakozás, meg öröm, olyan hálás vagyok, hogy újra megtörténhet életem legnagyobb eseménye! :) Ugyanakkor még van bennem félelem, vagy inkább kényelemből halogatás érzés, gondolom a hangolódás nehezítettsége miatt, de tudom, hogy ez úgyis egy pillanat alatt szertefoszlik, mikor eljön az idő és csak a nagy erő és béke marad odabenn. Hátborzongató részese lenni ennek a csodának!
2019. január 30., szerda
2019. január 17., csütörtök
Lányok
Abszolút nem vág ide ez a kép, sem térben sem időben, legfeljebb annyiban, hogy az első pocakos képem... :) De most találtam és jobbkedvem lett tőle. Olyan jó egy kislány, pláne, ha Lorin... :)))
Finish
Mi hiányzott még az utolsó 10 napra? Hát, hogy írjak gyorsan egy olyan jellemzést Lehelről, ami alapján fel is veszik a suliba (amit anno Leónak másfél hónapig írtam...) Tegnap este kaptuk a levelet, hogy a leadási határidő szemben az eddigi március végivel februar egy 14 óra... Hjaj. Nagyon dúrva a testvérek túljelentkezése (35 testvér van), mindenki visszatartotta a gyerekét, mert egy szuper férfi tanár lesz az osztálytanító, csak most meg nem tudnak sokat felvenni, mert gondolom elvből új családokat is fel kell, hogy vegyenek. S ha harminc fős osztályban gondolkodnak, 5-6 család így is kimarad. Ebbe inkább nem gondolok bele, csak gyorsan próbálok a feladatra koncentrálni. Emlékszem, milyen jó volt anno írni Leóról, visszakeresgetni a régi dolgokat. Megint olyan közel került ezáltal is hozzám... Úgy látszik, ez a kizárólagos figyelem mindig csak a legidősebbnek adatik meg, szegény Lehel jellemzésére már nem jut ennyi figyelem, Lambert születéséről meg már ne is beszéljünk. Melyik ujjamat harapjam?!!
Lambertpocakkal a 38. héten
Néhány napja nehéz, vagy legalábbis vannak nehéz időszakok, főként ami a mozgást és az idegrendszerem állapotát illeti. Nehezen bírom elviselni a kiabálást, az ellenkezést, meg legfőképpen saját magamat. :) Nem pakoltam még össze a kórházas pakkot sem, na nem, mintha nem volna itt az ideje, bár ma már megtettem a kezdő lépéseket. Kicsit ellenállásban vagyok itt az idő múlásával, de bízom benne, hogy Lambert ad még nekem egy kis időt. Azért hangolódni már elkezdtem a múlt héten. Volt egy órám, amit csak Vele kettesben töltöttem fényes nappal. Vasárnap Lacival elkezdtük a relaxációs szülésre/születésre való felkészülést is, ezt nagyon szeretem, főleg, hogy így egy kicsit Ő is benne van a dologban. Lambi nagyon hálás ezekért a csakráfigyelős percekért, folyton izeg-mozog odabenn alatta és ügyesen kommunikál. Olyan nagyon belesimul Ő a mindennapjainkba, nem kér még semmit, így aztán mindig utolsónak marad, vagy egyszerűen csak lemarad arról, hogy Vele is foglalkozzam. De azért mégiscsak elindult odabenn a hangolódás, a ráfigyelés és nagyon várom már a Szüleimet, hogy legyen mégtöbb időm befelé figyelni. Ami érdekes, hogy nincs kifejezett lelkiismeret furdalásom, tudom, hogy a közeljövőnek, sőt a kicsit távolabbinak is Ő lesz majd a kizárólagos kedvezményezettje... :) De azért mégis...
Kedden voltam a kórházban, az aneszteziológus megdícsért, mennyire csodás az EKG-m, állítólag látszik rajta a sportmúltam. Azért nem volt kellemes altatásról meg vérkapásról beszélgetni... Aztán csináltak CTG-t, megrázták kicsit Lambit, hogy ébredjen... Aztán meg Siklós nézett egy UH-ot is, 3300g-nak becsülték, feje lent, magzatvíz elég, lepény szuper állapotú. Minden jel arra utal, jól van odabenn ez a Kisember.
Kedden voltam a kórházban, az aneszteziológus megdícsért, mennyire csodás az EKG-m, állítólag látszik rajta a sportmúltam. Azért nem volt kellemes altatásról meg vérkapásról beszélgetni... Aztán csináltak CTG-t, megrázták kicsit Lambit, hogy ébredjen... Aztán meg Siklós nézett egy UH-ot is, 3300g-nak becsülték, feje lent, magzatvíz elég, lepény szuper állapotú. Minden jel arra utal, jól van odabenn ez a Kisember.
2019. január 1., kedd
2018. december 11., kedd
Mozizunk... :)
Ez még egy szeptemberi kép, azt hiszem a 19 hetes UH. De nagyon vicces... :))) Annyira emlékszem, amikor Leót meg Lehelt vittük "babamozira", amit a kedvükért csináltattunk... :) Nagyjaból egy perc múlva unták. Most is így történt, bár aztán itthon napokig játszottak ultrahangosat. Jól is van ez így.
2018. december 5., szerda
Tádám! :)
Eljött az idő, hogy bemutassam Nektek Legkisebbünket, aki az Ultrahangképek bizarrsága ellenére nagyon helyes, 32 hetes gyönyörű, finom, erős és nagyon férfias, a testvéreire hasonlító kicsi kincs. Ujvári Lambert, fogadjátok szeretettel! :)
2018. december 1., szombat
Ádvent 2018
...és elkezdődött a várakozás időszaka, amit olyan türelmetlenül vártunk, hogy már november közepén kitettük a fényeket. Mióta pedig az adventi naptár is kikerült, minden napra jut egy kis meglepetés szösszenet a gyerekeknek. Újabban előkerül a furulya meg a fuvola is, sőt, ha igaz, még egy triangulum is csatlakozik a napokban hozzánk (ez még persze titok:), és együtt énekeljük az egyre bővülő karácsoyni repertoárunkat... :)
2018. november 28., szerda
Balaton pocakkal
Aztán pocakkal hármasban is megismételtük... Így kabátos pocakfotó is készült a harmincadik héten... :)
2018. november 15., csütörtök
Apa-Fia Balaton
November elején Lehelnek "Apás napja" volt, Lacival kettesben egy teljes napot Balatonfüreden töltöttek. De jó Nekik! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)










