Betegszünet

A gyerekek kicsit előrehozták az őszi szünetet, egy teljes hétig itthon pocoltak. Nem is baj, mert a szünetben nem leszünk itthon (HURRÁ NYARALUNK!:), így jutott egy kis itthoni pihenő is mindenkinek. Remélem addig már nem szednek össze újabb valamit. Egy biztos, bárányhimlősek már nem lesznek. ;)

Hajnali szösszenet

Most, hogy mindenkinek saját (egyszemélyes:) ágya van, az éjszaka jelentős részét mindenki a helyén tölti. Ha Lehel, vagy Leó ébred, melléjük szoktam feküdni, kivéve, ha Lorin nagyon sokat ébredt és hulla vagyok, na akkor bekuckózik mellém az épp ébredő,(már ha van még hely:). Így volt ez valamelyik hajnalon is, Lehel bújt be mellém. Hallom, hogy suttog valamit. Épp bosszankodom magamban, hogy nem fog visszaaludni, ha már ilyen éber, mikor hallom, hogy SZÁMOL. :) "Öt meg kettő, az hét. Három meg egy, az négy." Aztán jött a SZÓTAGOLÁS egy nagy felfedezéssel: "MA-Mut. Ez olyan mint a MA-ma". (Itt nem bírtam ki, hogy fel ne nevessek...:) ..és ahogy ezt megállapította, a következő másodpercben már újra egyenletesen szuszogott... :)))
Lorin gyakran álmodik, ilyenkor vicces dolgokat kiabálva ébred. :) Most éppen valami ilyesmit sikított: "Neeeem, nem akarom, hogy ZÖLD legyen a szemem! (pedig az:) Legyen inkább akkor PIROS! :)
Hát, többnyire szórakoztató a gyerekekkel egy szobában aludni. :)

A malac és a láva (Apa írása)

Épp a vulkánokról bszélgettünk a fiúkkal, amikor Lehel megkérdezte:
- Apa, a malac gyorsabb, mint a láva?

Incifinci három éves :)

Ajándék (Apa írása)

Beszélgetés Lorinnal a születésnapja előtt:
- Api segíts ajándékot csomagolni!
- Jó. És kinek lesz az ajándék?
- Nekem.
- És mi lesz az ajándék?
- Nem tudooom.. :(

:)

Telefonbeszélgetés

Mostanság (hogy a kullancsoltásba belevágtunk) Lorin egyik kedvenc játéka a doktoros. Ő, mint Petike (az annaéspetiből, az egyik babája Petike lett:) Anyukája telefonál nekem, mint doktornéninek, elmondja mik a tünetek, aztán kér egy időpontot, hogy megvizsgáljam... Rendszerint a torka vagy a füle szokott fájni Petinek, de néha előáll igen vicces tünetekkel is. Ma pl így zajlott a beszélgetés:
-Halló, Ki az?
-Én vagyok.
-Ki az az én?
-Lorin vagyok.
-Milyen Lorin?
-Ujvári Lorin, Petike Mamája.
-Tessék mondani, mi a baj?
-Nem érem el Petikét.

(Petike fönt sziesztázott a konyhaasztalon. Vicces volt, mert akkor jöttünk haza, még épp vetkőztünk, Ő csak emlékezhetett rá, hogy ott maradt...:)

Gyerekek... :)

Nyárvége

A fenti képeket tegnap Laci küldte át, míg én fogorvosnál voltam. A gyerekek cukik, viszont át kellene válogatnom a szekrényeket, hogy bizonyos ruhadarabok gazdit cseréljenek. :) Szerencsére Lorinka fintor nélkül nagy lelkesedéssel hordja a Lehel pólóit, Lehel büszkén húzza magára a Leó cuccait, szóval mindenki örül, csak én sóhajtozom, hpgy már megint nőttek... :)

Miket tud már... :)

Lorin egy szempillantás alatt lett babából picilány, most meg piciből kis óvodás... Bár még nem megy óvodába, de nagyon érződik, hogy közeleg a háromévesség. Sokmindenben. Fejébe vette, hogy Ő ugyan nem hajlandó fölvenni szoknyát és ruhát. Állhatnak ám sorba a szekrényben a szebbnél szebb ruhácskák (amit én varrtam az sem kivétel), Ő csak nézegetni veszi elő őket, megállapítja, mennyire szépek, majd visszateszi. Ha valaki máson lát ruhát, mindig Ő szól és mondja, milyen szép, csinos stb... A nyáron talán kétszer vállaltam, hogy ráadok ruhát, és az azzal járó legalább fél órás üvöltést és ruhatépést... Nem tudom mi ez... (az első képen saját kreációt visel a Modell, lábán két főzőkesztyű a Kiskonyhából, nyakában Leó-féle fonott kiegészítővel és persze a még el nem hagyható pelenka a Pempörstől...)
De most arról akartam írni, ami a közel háromévesség másik oldala (a szebbik:), hogy mentálisan mekkorát lépett. Tegnap Leó hintát épített, mint oly sokszor (mert kötelük és gerenda rengeteg van a házban, milyen jó, hogy nem kaptak gyereknapra csepphintát...:)
Kedvencük, hogy hárman a gyerekszobában hintáznak, azaz egy hintázik, a másik kettő párnákkal célozza, aztán cserélnek. D tegnmap vmi új mutatványt akart Leó megmutatni és felhívott. A kép a következő volt: Leó hintázik jó alacsonyan, szinte a lába súrolja a földet, ha nem emeli föl, a hinta alatt pedig mozdulatlanul hason fekszik a két Kicsi. Leó pedig dicsekszik, milyen nehéz volt megtanítani Őket, hogy mozdulatlanul feküdjenek, jó néhány baleset kellett hozzá... és lám, tényleg, Lorin úgy kezd beszélni, hogy közben meg sem moccan...Büszkén meséli, milyen ügyes. Majd kimentem őket a helyzetből, Leó leszáll a hintáról, én meg indulok dolgomra, közben megállok a lépcsőn, mert egy érdekes mondatot hallok a még nem egészen háromévesünk szájából:
"Leó, most valami mást játszunk!"
"Jó, de mit?"
"Valami olyat, ami a másiknak is jó!"
(itt figyeltem föl, mert ez a mondat gyakran elhagyja a számat...:) de vajon érti-e ez a Csöpp, mit jelent?)
"és ki az a Másik, Lorin?"
"Hát Én, meg Lehel."
...és érti... és nem csöpp már... :)

...de hol van Lorin?

Történt egyszer, egy nyári napon, (saját mentségemre itt jegyezném meg, hogy abszolút időben voltunk :), hogy ebédhez terítek és szólok a gyerekeknek jöjjenek enni. Igen ám, de Lorint nem látom és nem is válaszol, ami nem jellemző rá. A lakást átkutatva végül a vendég WC-ben akadtam rá... (talán mert az a legkisebb, legkuckósabb, épp a délutáni alváshoz megfelelő hely a házban... :)