Áppá, Ámmá, Ájó!...

...azaz Apa, Mama, Leó. Megtört a jég Lehelnél, szinte minden nap valami új szóval örvendeztet meg minket! :) Ma, mikor az autóban megdicsőülve és irtó büszkén Leó székében utazott és Laci kérdezte tőle, na kinek a székében ülsz? A válasz az Ájó! volt. Itthon pedig megismételte legnagyobb gyönyörűségemre! :) S hogy el ne feledjük, ma volt a napja, hogy néven nevezte a hangyát is ("gyangya"), illetve végre vau-zik is az AAAA helyett, amit pedig rendkívülien élvezek, hogy megjelent a NEM, ami eddig csak ÁÁÁÁ volt némi fejingatással, majd egy-két napja Em, mára pedig Nem! :) Csak így tovább Döncikénk! :)

Nagyfiú...

Kevés 5 éves hord még éjszakára pelenkát, Leó bizony hordott. Vártam, hogy egyszercsak reggelente száraz lesz majd... Nem lett... Így Laci javaslatára, úgy mint két éve a délutáni alvás esetében, egyszerűen csak nem adtunk rá többet pelenkát, mikor hajlandóságot mutatott rá. Ennek most két hete... Azóta szárazon ébred. :) Újra tanultam valamit.

A "nagy" vigasztal...

Tegnap késő este fürdés után, a gyerekek pizsamába öltözve, indulunk hazafelé Dunaalmásról. Lehel sírdogál a hátsó ülésen, mert nem szeretne elmenni, vissza akar menni. Leó vigasztalja:
"Ne sírj Lehel, nézd (mutatja neki a kezében lévő papír repülőt, amit az imént kapott), ez majd emlékeztet téged Dunaalmásra, (ellágyult hangon hozzáteszi még) Nagyapa hajtogatta!"

Lehel és a repülők

Az első szavai között van a repülő, azaz ahogy Ő mondja "Epülő" és a repül, azaz "Epül". :) (Egyébként jellegzetesen minden mássalhangzóval kezdődő szó elejéről lehagyja a mássalhangzót, így vagyok én is Ama, a kutya meg vau helyett au... :)
Tegnap papírból nagy körültekintéssel és szakértelemmel hajtogatott magának egy papírrepülőt (ami persze az egyszerű szemlélőnek egy összegyűrt papír volt csupán, de mi azért tudjuk, hogy az kérem egy komoly utasszállító...:), majd Epül epülő! kiáltozásokkal dobálni kezdte és legnagyobb gyönyörűségére a papírgalacsin repült... (azaz a levegőből leszállt a földre...:) Ezt nagyjából 20 percig játszotta... :)))

Művész Úr... :)

Lehel énekel...
Ha babakocsiban, vagy autóban utazik mindig rázendít. Leheles hangerővel, így nagyjából 5-800 m-es körzetben élvezhető az előadás... :) A nyaralás alatt a kis óvárosban ahol laktunk már ismerhetett minket a környék, á, igen jön az éneklős kisfiú... A dal egyébként a legújabb kedvence, mostanában jutott eszembe és énekelgettem nekik, csak sajnos a szövegét nem tudom, de biztos ráismertek Lehel előadásában, ez az a "...Minden kislány férjhez adatik..."

Lehel fut...
Elképesztő bohóc is egyben. Rajongva utánozza Leót, minden mókában azonnal cinkos, de mostanában mintha túltenne rajta, kezd túlnőni a tanítvány mesterén... :) A videón azt játssza, hogy elmegy a beton széléig, ott megfordul, mert ott a rajt, majd néhány mókás karlengetés következik, csak hogy jelezze, most indul a futás és aztán fut. :) Mostanában egyébként ezzel a karlengetéssel vezeti be a futólépést séta közben is... Iszonyú cuki!!!! :) Bocsánat, most látom a videón már nem látszik a bevezető karlengetés, de azért így is cuki...

Hárman...

Újra itthon, bár a képen és lélekben még inkább ott... :)
Mindenesetre megkezdtük a hétköznapokat így hármasban, ami szokatlan, de nagyon hamar összecsiszolódunk mi hárman. :) Lehel tegnap reggel, amikor látta Lacit elmenni, élete első mondatával is megörvendeztetett bennünket (azaz lehet hogy nem, de kísértetiesen így hangzott, Leó is és én is így hallottuk): "Hova megy Apa?" és ezt legalább 5-ször megismételte... Ezek szerint nem is szavakat kell várnom tőle, hanem rögtön mondatokat... :)
Ma pedig sok szép hármasban töltött pillanat jutott nekünk. Szeretem, ahogy ülünk a konyhában, a fiúk az asztalon és együtt vágjuk-(esszük) a karalábét a levesbe, vagy ahogy segítenek vasalni és elférünk hárman egy vasalódeszkán, vagy amikor a délutáni alvásból arra ébredek, hogy két oldalamon szuszognak... :)

Baba-Kisfiú

Olyan szép, amikor egy babatestből kisgyerektest lesz... :) Lehel most félúton van, az arca még babás, a pocakja is, de a lábai nyúltak és az egész testének arányai is kisfiúsodik... A bőre viszont még finom puha, ráadásul babaillatú! :) Leó is mindig megcsodálja, milyen finom simogatni... A kép pedig a mai kedvencem.

Mindmegette

Dönci és az evés... :) Olyan érdekes látnom, hogy ezt a kisembert mennyire meghatározza az evés. Aki engem ismer, tudja, hogy nekem finoman szólva sem lételemem az evés és azt hiszem, Leo is rám ütött ebből a szempontból. Ám Lehel, egészen más. Ha a játszóról nem akaródzik hazajönnie, csak annyit mondok, Lehel, menjünk ebédelni. S az imént még hevesen tiltakozó sarkon fordul, buzgó mosollyal a szája szélén vígan masírozik hazafelé. Mikor melegítem az ebédjét, hangosan sikoltozik, van, hogy alig bírja kivárni... No és a mennyiség... Egy felnőtt férfit bizonyos esetekben megszégyenít. :) Lacival néha összenézünk, hogy fér ennyi minden a pocakjába...
A képen látható két cső kukoricát természetesen együltő helyében elfogyasztotta. Miután kihült. :)

Kalandozás...

Őrült szülők képesek csak egy napra cirka ezer km-es távolságra vinni kirándulni két kisgyermeket (és egy pocakot). Hát, mi megtettük és a napnak voltak pillanatai, amikor én is így gondoltam, mégis elmennék újra, ha lehetne és ezzel a gyerekek is így vannak... :) Utaztunk vonattal, repülővel, taxival, vonattal, metróval, gumikerekű vonattal, majd újra repülővel, s végül éjjel 10 körül taxival. Az autóban Leó megkérdezte, hogy "fürdés előtt azért ugye még belefér egy kis játék?"... :) és belefért, míg mami újraélesztette magát a zuhany alatt... :) Kimerítő nap volt, de voltunk fönn az Eiffel toronyban, ettünk egy tápláló és egészséges ebédet egy gyorsétteremben, Lehel aludt két órát a babakocsiban, majd játszóterezés következett a Luxemburg kertben... Szerintem még látjuk Párizst! :)

Hurrá Nyaralunk! :)