Hétköznapok...

Nem része életünknek a gyerekes nagybevásárlás, de amikor mégis részt vesznek benne, akkor nagy derültséget okoznak, ahogy lelkesen tologatnak és komoly ábrázattal követik a célszemélyt... Ezúttal Apit, mert én ezidő alatt egy iskolai szülőértekezleten vettem részt, amit a leendő iskolások szüleinek tartottak... Nem megy még iskolába persze Leó, de már idén elkezdünk puhatolózni... (Azóta én keresem az idővisszapörgető/ megállító gombokat... ha valaki tud ilyenről, sürgősen írja meg! Köszi! :)

Büntiben...

Karácsony előtt volt egy kis idill, mindkét gyerek angyal volt... :) Azóta Lehel tartja a formáját (róla hamarosan bővebben :), de Leóval igen nehéz ez az időszak. Minden napra feladja a leckét, hogy utat találjak hozzá és ez kevésszer sikerül. Finoman szólva is van mit fejlődnöm türelemben, kreativitásban, megértésben, hidegfejmegőrzésben, halkszavúságban, következetességben... De nem is erről akartam írni, hanem a büntetésről, mert végső esetben előfordul, hogy beküldöm a szobájába... Persze ilyenkor, ha Lehelt nincs erőm/kapacitásom épp visszatartani attól, hogy kövesse a Bátyját, és pillanatokon belül egy fergeteges hancúr vegye kezdetét odabenn (ami minden, csak nem büntetés), akkor célszerűségből a sarokba küldöm. Lehel, a lelkes és hűséges barát persze ide is buzgón követi és ülnek egymás mellett vigyorogva és elégedetten... :) ...és igen, barátok. a legjobbak Leó szerint. :)

Karácsonyra...

Mindig lenyűgöznek, ahogyan beszippantja őket a játék. Megszűnik Tér és Idő. Csak Ő és a Játék. Azaz Ő a Játékban.
Hasonlóan intenzív, körülölelő, boldogító Ünnepet Mindenkinek!

Leócsillag...

...deszeretem.

Kimerültem avagy a Vakerkirály

Egy végigcsakjátszós délután-este állt mögöttünk, ami kicsit elhúzódott, mert mézeskalácsot is sütöttem és egyedül voltam a gyerekekkel, már 9 óra volt és Leó még nem vacsorázott, ellenben a nappali és a lakás legtöbb része felismerhetetlen volt a játékhegyektől. Az utolsó 10 percben a gyurma után még előkerült a festék is... majd kértem, pakoljanak. Teszek-veszek, majd azt látom, Leó betakarózva fekszik a kanapén és elmélyülten tanulmányoz egy Lehelkorúaknak való könyvet... :) Mikor ezt szóvá tettem, így szól.
"-Beteg vagyok (és tényleg), fáradt vagyok és a lábam is fáj!
-de Leó, ez a szétpakolásnál nem zavart?
-mama ezt én sem értem... Nem értem, hogy a kiskatonák miért csak annyi energiát termeltek, amennyivel szétpakolni és játszani tudtam?!..."

Cukik...

Mostanában minálunk estefelé elszabadul a pokol. Jó értelemben. :) Legalábbis a gyerekek jól érzik benne magukat. Ezt onnan tudom, mert határozottan emlékszem még a gyerekkoromra, amikor az öcsémmel elkezdtük "jól érezni magunkat", megszűnt a külvilág, talán a hangok és a szavak sem jutottak el hozzánk, csak mi voltunk meg a viháncolás. Katartikus élmény.
Legszívesebben hátradőlnék és boldogan nézném őket, irigykednék is egy kicsit és arra gondolnék, micsoda boldogság, hogy vannak egymásnak...
Ehelyett kiabálok, mert a kádból kifolyik a víz, megfáznak, ahogy csupaszon rohangálnak és Lehel összepisili az ágyat, ha nem adom rá azonnal a pelenkát... Hát normális vagyok én?!!! :)))

Esti jelenet...

"Mama, én olyan nagyon szeretlek! Annyira meg sem tudlak ölelni... Két dolog miatt nem: Egy, hogy nem vagyok olyan erős és Kettő, hogy az már fájna neked!" (...)
Tovább öltözünk pizsamába, mikor látom, hogy mosolyog...
"-Min mosolyogsz?
-most a Barátaimra gondoltam."

Mert igen, vannak az oviban BARÁTAI. Néhány hete mondta először, hogy három barátja van, na kettőt, az ikreket rögtön gondoltam, de ki lehet a harmadik... Aztán nagyot néztem, mikor három teljesen új nevet hallottam... azaz nekem kellett kitalálnom. Ma pedig már azt is tudom, hogy Ők is barátként tartják számon Leót, mert egymás kezét fogva vonultak ebéd után a kisasztalokhoz énekelni... :)
(a képeket mobillal csináltam messziről, nem is baj, megőrzi legalább az inkognitóját titokzatos barátainak... :)

20 hónapos Lehel

Biztosan lesz olyan idő, amikor sóhajtozva nosztalgiával, könnybe lábadt szemekkel fogok visszagondolni erre az időszakra... :) Most viszont többnyire feszült vagyok, és minden anyai érzésemre szükségem van, hogy el bírjam viselni szegény Lehelt, aki a maga 20 hónapjával az ébren töltött órák 80 százalékát üvöltéssel a földön fekve tölti... mert se süket nem vagyok, se gyerekem üvöltése felett nem tudok vállvonogatva továbblépni. Annyira szeretnék neki valahogyan segíteni és éjjel nappal azon agyalok, hogy vajon mi lehet a baj... "Csak" az életkori semmisejó-e ez, vagy valami miatt általában is rossz a közérzete? Talán a kettő együtt, ugyanis az egész testén sok kis ekcéma, ami mindig a tejfehérjét jelezte eddig, viszont az éjszakák még nem oly rémesek, ami ezzel együtt járni szokott... Mától minden esetre újra diétázom ki tudja hányadszor... ki tudja meddig.
Mindenesetre, ha tehetné bebújna a bőröm alá is... és ezzel nincs is semmi gond.. :)(a manduca második életét kezdte minálunk...) mint ahogy az is tankönyvi, hogy mindent egyedül akar, de nem minden megy, ami önmagában elég ahhoz, hogy teljesen összeomoljon, majd mikor segíteni próbálok, akkor elérkezik a világvége... Hiába, nem vagyok elég ügyes. Mindenesetre nem adom föl megpróbálni mindig a Lehetetlent, mást nem tehetek. :)
Történt előrelépés a kommunikációjában is, talán többmindent ért már meg, csak nehéz megítélni, mert olyan, mint a pocakomban, van, hogy nem reagál, pedig hallja, érti a kérést, csak néhány perc múlva... :))) annyira Lehel... :))) Mindenesetre testrészeit megmutatja, meg az enyémeket is (szem, száj, orr, fül (mindkettő), haj, láb, kéz pocak, fütyi...:) Megérteti magát, mutogat is, ha szeretne valamit.
Vannak rigolyái... tisztára mint Leó anno, csak talán finomabb kivitelben... Nem szereti, ha nem a megszokott ruháját adom rá, kesztyűről hallani sem akar, néha cipőről sem, gyümölcsöt nem eszik, ha valami nem azonnal van úgy, ahogyan azt Ő akarja, megsértődik és utána már nem lehet a kedvére tenni, reggelizni asztalnál nem hajlandó, de ha úton vagyunk akár 2 szelet kenyér is lecsúszik... és még sorolhatnám...
...Ő is tanít ám, ezt igyekszem szem előtt tartani. :) ...és persze olyan jó, hogy van!!!

Nálunk is járt...

Idén először van a hagyományos értelemben vett adventi naptárunk... Persze nem ennivaló van benne, hanem kicsi csillagocskák, amikre minden napra valami huncutság-játék-miegyéb van fölírva... Előrelátásból mindig előző este írom meg a következő napit, nehogy lehetetlen helyzetbe kormányozzam magunkat... :) Leó élvezi, Lehel meg bár nem sokat ért belőle, nagy örömmel szedi le minden nap a zsebeken lévő kismikulást, ami azt jelzi, melyik zseb következik... Tegnap pedig kapásból fejére húzta a megkaparintott mikusapit, pedig az új ruhadarabokhoz legalább olyan kevés bizodalma van, mint Leónak ennyi éves korában... (a téli sapkáját egy hétbe került, míg elfogadta...:) Persze egy mikulássapka az egészen máááás... :)

Kopaszok...

avagy 1 szék, 1 túró rudi, 2 kopasz gyerek... :)