A héten, hogy Leó újra oviba jár, délelőttönként kettecskén vagyunk újra. és azon kapom magam, hogy elrepült az idő, indulnunk kell Leóért és még se ebéd, se az a minimális tevékenység, amit kiterveltem aznapra, sőt gyakran még pizsamában vagyok... mindez azért, mert olyan jó vele ketten lenni...csak játszunk, mesélünk, vonatozunk, építünk, vasalunk (ez az egyetlen, ami a háztartás szempontjából hasznos elfoglaltság...:)... Szóval nem is tudom, melyikünk élvezi jobban, de az biztos, hogy én nagyon töltődöm ebben a három órában. :)
Talán nem véletlen, de a héten nagyot fejlődött a beszédértése is, már kezdtem aggódni, hogy keveset ért... :) Eszméletlen, ahogyan játszik... Folyamatosan jön-megy, tesz-vesz, részben a Leótól látott "nagyos" elfoglaltságokat utánozza, és nem is akárhogy, (erről majd teszek föl képet, micsoda palotákat épít kockából...), részben elszórakoztatja magát bármivel, kedvencek a fúrás, porszívózás (azt hiszem a porszívónkhoz érzelmileg is kötődik, szerintem ha most készíttetnénk vele családrajzot, biztosan a porszívó is rajta lenne ötödiknek...:), vonatozás, főleg az alagútban eltűnő vonatok nyűgözik le, de gyurmázik és rajzol is köröket meg egyeneseket... :) nagy kedvenc még a labdázás, ügyesen céloz, szereti bedobálni messziről dobozokba, vagy föl a szekrény tetejére, vagy ha én is beállok, az a mennyország... :) és persze itt vannak még a könyvek, kedvence a porszívós könyv mondanom sem kell.... :)
Nagymozgásban elkezdett egyensúlyozni, én meg a szívemhez kapkodni, mert ezt vagy a hintalovon teszi állva elengedett kézzel természetesen, vagy a kanapé háromcenti széles karfáján. Egyébként pedig zenemániás és irtó muzikális, a Leótól ellesett tengelye körüli pörgést gyakorolja Ő is rendíthetetlenül, de gyakran hív engem is és akkor hajlandó velem együtt más koreográfiát csinálni az együttes élményért... (Leóval anno csak pörögni lehetett... :)
Utánoz mindig mindent, különösen Leót, Leó után kútba is ugrana simán... :) szerencsére nincs a közelben... :)
Beszédben új szó talán nem jött (azaz ma mondta a menjünk helyett a "Meeny"-t), de a meglévőket egyre szebben ejti. A labda már szinte érthető... :)Én még mindig "Ájá!" vagyok, meg Laci is meg Leó is. De ha mondjuk a nadrágomat mutatja, az Mama.... :))
Ha minden rendben vele és körülötte, egy angyal... de ha nem, hát jaj nekünk és a szomszédoknak... :) Nem tudnám megmondani, melyik az erősebb, a hangja, vagy az akarata... vagy az ereje? :) Hmmmm. Valamelyik nap már sietni kellett Leóért és valamit épp nem kaphatott meg, nem volt se időm se energiám terelni (nem mintha számítana nála ez valamit...:) hát kérem szépen, földön fetrengve birkózva öltöztettem, a mérkőzés legalább három menetes volt és középtájt komolyan elgondolkodtam annak a lehetőségén, hogy esetleg felhívom Lacit, hagyja ott a munkahelyét és rohanjon Leóért, mert mi nem tudunk ma elmenni... :))) merthogy önálló és ügyes is, ami a legtöbb kontextusban igen szerencsés párosítás, ám épp akkor épp ott nem nekem kedvezett.... amit keserves erőfeszítéssel ráadtam, azt ő a következő pillanatban letépte magáról, mert hogy nekem is csak két kezem van... :) Végül a hónom alatt fogva cipeltem az üvöltő csomagomat az autóig, ahol következett még egy felvonás az ülésbepasszírozással, majd egy kellemes utazás az oviig. Mire odaértünk, már csak a szeme volt mérges... :)
Persze tudom, egy 19 hónaposról kedvezőbb képet nem is lehetne festeni... :) Mindenesetre néha elgondolkodom, hova is tűnt a finomsága, amikor cicit úgy kér ha fölemelem, hogy a mellkasomat döngeti ököllel, aztán eszébe juthat, hogy azt szoktam mondani, hogy ez fáj, inkább simogasson és erre gyorsan megsimogatja a fejemet... :))) Apropó cicizés. Kétóránként, néha pedig minden órában égető szükségét érzi. BÁRHOL, BÁRMIKOR. Így esik meg, hogy Mami 5 fokban fellibbenti a kabátját és a játszótér mellett állva diszkréten mellre helyezi a 19 hónapos fiacskáját.... Még jó, hogy már sötét van délután... :)))
Denagyonszeretem!!! :)
2013. november 17., vasárnap
2013. november 6., szerda
Ha érteném...
...miért van az, hogy ha én rászólok, rám néz huncutul és még bőszebben csinálja amit nem kéne.
Ha Laci szól rá, szégyenpírral az arcán behúzott nyakkal mosolyog, mint aki tudja, rossz fát tett a tűzre és persze azonnal berekeszti szóvátett viselkedését.
Ha én kérem, menjünk szívjuk ki az orrát, 10-ből 4-szer jön és leül önként dalolva és hagyja... de 6-szor bőszül ellenáll, le kell fognom (amit nem bírok mert ilyen erős gyereket még nem láttam) és az akció után még tíz percig vonaglik a földön és itatja az egereket és látványosan és jól hallhatóan meg van sértődve...
Ám ha az Apja hívja (aki egyébként nem oly demokratikus mint én, és a klasszikus "hátán-kezeit combközé fogva"-szívást használja), Őurasága nem túlzok mikor azt mondom, NEVETVE ugrik és önként követi a porszívóhoz, ahol MAGÁTÓL lefekszik, kis kezeit széttárja, majd a művelet végén kér még egy kis spriccolást is...

2013. november 5., kedd
Leó mesél, Lehel mesél...
A képek fürdés után készültek, én addig regényt olvasgattam a kandalló mellett és forró teát szürcsölgettem, vagy nem is összekeverem az estéket, itt éppen Lacival moziban voltunk :)leengedtem a kádat, kiteregettem a törölközőket stb... majd hallom, ahogy Leó magyaráz, és gyorsan szaladtam a telefonomért... :) Úgy de úgy szeretem az ilyen idilli pillanatokat magambaszippantani. :)
2013. november 1., péntek
Klastrompuszta, Noelfa...
...Mikor hat és fél éve ott jártunk Lacival, hogy méltó helyet találjunk a mi kis Szentünknek, volt bennem egy kép, amitől akkor még elválasztott egy mélységes sírgödör... miszerint évek múlva majd gyerekeinket terelgetve jövünk ide minden évben. Most volt az első ilyen év...
Szeretem ezt az erdőt, azt a négyágú fát. Azzal a szívdobogással együtt, amit minden alkalommal érzek, amikor fölfelé megyünk hozzá... vajon megvan-e még? S ha majd egyszer nem lesz már, az ugyanolyan jó lesz, mint most, amikor megpillantom. Mert elengedtem, útjára bocsátottam, visszaadtam, Rábíztam.

2013. október 29., kedd
LOVE
(Az okostelefonomon van egy olyan funkció, hogy fotózásnál megfordítható és láthatóvá válik, mit fényképezek. Így készült ez a kép is, Lehel látta, hogy Őt fotózom, odajött, megnézett minket a kijelzőn, majd széles mosoly után lelkesen mutat az arcomra és szerelmetes hanján így szólt: Apa!" :) Nagyon-nagyon... :)
Véletlenek...
Tegnap fodrásznál voltam. Épp úgy mint (majdnem) három éve.
Tegnap otthon hagytam Lacival egy másfél éves kisfiút, épp úgy mint (majdnem) három éve.
Tegnap, amikor kijöttem a fodrásztól, a telefonomra ezt a youtube videót kaptam (a címzés szerint Lacitól, a videó címe pedig "Mamitlanul1"):
A vicc az egészben, hogy a videó (majdnem) három éve készült, amikor fodrásznál voltam és természetesen Leó vasal rajta buzgón... Mondanom sem kell, megzavarodtam, hogy akkor most ki is van a képen és szégyen vagy nem szégyen, de a konyhaablakban lévő adventi kivilágítás tűnt az első biztos támpontnak, aminek segítségével eligazodhattam a tér-idő útvesztőjében. (később derült ki, hogy Laci semmilyen üzenetet nem küldött, ez valami rendszer-vicc csak nekem, csak tegnap... :)))

2013. október 23., szerda
Jól szeretni
Néha borzasztóan elégedetlen vagyok magammal "anyailag"... mert jól tudom, mit kéne, hogyan kéne, de nincs erőm, türelmem, kreativitásom, meg még ki tudja mim... Ilyenkor nagyon aggódom Leó miatt, mert tudom, hogy kevesebbet adok neki abból, ami járna és olyat is kap tőlem, ami majd abba a bizonyos zsákba fog kerülni a hátára... Szerencsére ez azért a ritkább eset, többnyire nem furdal a lelkiismeret, és mennek a dolgok gördülékenyen a maguk kis medrében. A hétvége óta együtt vagyunk, nem vittem oviba, mert kedden volt egy szemészeti vizsgálata, (erről majd máshol :) és meg kell állapítanom, nagyon jó kis csapat vagyunk. :) Jó együtt lenni a Srácokkal, olyan édes formájukat hozzák mindketten! Sok mindenre rájöttem, végre együtt altatom őket, Lehel cicizik, közben Leónak mesélek... eddig rémálom volt nekem ez az altatás szett, de most annyira élvezem, és nekik is olyan jót tesz. Lehel örül, mert szereti, hogy Leó is ott van, cserébe boldogan elviseli, hogy duruzsolunk mellette. Leó örül, mert nincs kirekesztve a Lehel-Mami párosból, lekenyerezve bármi/bárki mással, és mert mesélek, ezért nem akar befeküdni Lehel helyére az ölembe (kezdetben ez okozott némi nehézséget:))), hanem készségesen fekszik mellettünk a hátán, férfiasan keresztbeveti a lábát, kezeit a pocakján összekulcsolva tágra nyílt szemmel figyel, még a sötétben is látom, ahogy csillog a szeme és pereg előtte a történet... (Lajka kutya és űrhajós gazdija kalandjai, hol a Holdon, hol a Földön... :)
Szóval sokat töltött bennünket ez a hosszú-hosszú hétvége. Leó szeme újra csillog. Ma este megkérdeztem Lacit, Ő is látja-e ezt a csillogást, mert én még gyereket nem láttam ilyen csillogó tekintettel... (azt mondta, nem figyelte a szemét... :) Mindenesetre én megnyugodtam.
Megnyugodtam, mert pénteken nagyon kétségbe voltam esve. A múlt héten több ízben Leót olyannak láttam, mint még soha. Azt hiszem értelmet nyert a "nem ismerek rád!" szólam. A szomszéd kislányt kieresztett karmú macskaként ijesztgette, a zöldségesnél bottal hadonászott, fegyveres repülőt épített (bár azt hitte a puska repül ki belőle... :) és iszonyú feszültség volt benne és vadság. Aztán játszottunk és szombaton még játszott a vadászgéppel (csak én hívom annak, Ő nem tudja mi a neve), hétfőn már átépült illetve felhasználódott fagylaltoskocsinak:)
Mostanra biztos, amit akkor csak "reméltem", hogy az óvoda a ludas. Sokat verekednek, fegyverrel játszanak körülötte a csoporttársak, ami nem is csoda, hiszen Csillagok háborúja "meséket" néznek... (????) Leó szokta mondani, hogy "egy szemeteskonténerbe kellene mennie oviba, mert akkor nem tudnák bántani", vagy hogy "jó lenne, ha Lehel is mehetne vele, de Ő nem engedné, hogy Lehelt bántsák..." Persze nem gondolom, hogy ne tudná megvédeni magát, de azt látom, hogy nagyon rossz a minta, amivel találkozik és iszonyú feszültség gyülemlik föl benne. Tudom, hogy a világban sok rosszal fog még találkozni és mindentől nem védhetem meg. Meg azt is tudom, hogy jó neki az oviban, mert mindig vidáman jön haza és sok pozitív hatás is éri, köztük olyanok is, amikre meg szüksége van. Inkább csak azon kellene elgondolkodnom, hogy mit mondjak az óvónőknek, mondjak-e egyáltalán valamit. Nem is olyan régen még azon gondolkodtam, aludjon-e bent délután az oviban... Most inkább az a kérdés, nem sok-e az öt napos hét. Most úgy érzem, lehet, hogy vissza kéne venni három délelőttre... Mert ha nem változik a helyzet, kevesek lesznek az együtt töltött délutánok, hogy kipróbálja, eljátssza, visszaváltozzon...

Élesztő...
Leó játszik. Egy komplett szélmalmot épít, ahonnan természetesen a "zsák" sem hiányozhat (egy nagy nejlonzacskó), amibe a lisztet gyűjti (teletömködi dagadtra a szatyrot kisebb összegyűrt szatyrokkal). Majd beköti a "zsák" száját és viszi a pékhez, aki persze szintén Ő, hogy kenyeret süssön belőle. Közben beszámol a fejleményekről, "Mama, most éled a tészta!" :)))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)