Figyelnek... :)

Mindig lenyűgöz, mikor Leót látom figyelni... és bármerre járunk, ahol valami új dolgot lát, megszűnik neki a külvilág, csak arra az újdonságra fókuszál és szinte hallani, ahogyan szippantja be a sok infót... :) Úgy tűnik, Lehel is szippantó... :)))
A működő vízimalom mindkettőnek tetszett. :)

Akiknek nincsen tériszonya... :)

Mozgalmas hetünk volt, teli szuper kis programokkal. Többek között jártunk az óriáskeréknél, amin kiderült, csak engem zavart, amikor a kabin a magasban billegni kezdett a helycseréink miatt... :) Bobóka bátran támaszkodott az ablaknak, Leó pedig amint észrevette megszeppenésemet, azonnal lelki támaszt nyújtott... el is szégyelltem magam... Hiába, nem könnyű egykén gyenge nőnek lenni bátor és erős férfiúk között... :)))

15 hónapos Bobóka

Itt szuszog mellettem ez a hosszú fekete pillás szőke pihehajú puttó testű még épp tejecskés szájú kisember, én meg őrzöm az álmát. :) ha megkérdik milyen idős, még egyévest mondok, de tegnap figyelmeztetett a Mamám, hogy már épp 15 hónapos... :)
...és tényleg. Hihetetlen tempóban nyílik és egészen elkápráztat csodás kis lényével. Bár nehezek voltak az utóbbi hetek, egy őrlő és két szemfoga bújik most egyszerre, így gyakran van ahátamon, de legalább a karomban. Egyre több mindent ért, és egész jól megérteti magát, mert egyrészt mutogat, másrészt olyan nagyon kifejező a tekintete... Érthető szavakat nem használ, de hasonló hangzókat mond az eredetihez, így kontextusban értő fülekre talál... :) A bújós csecsemőből mára bújós, de hihetetlen szociális kisfiú lett. Nagyon szereti a babákat, gyerekeket, Ő nem ölelgeti őket mint anno Leó, viszont "értőn" kapcsolatba lép másokkal... Na ez azt jelenti, hogy a múltkor pl. Egy boltban babakocsiban sírdogált egy kisfiú, Lehel odavitt neki egy labdát, majd mikor elgurult a labda, mutatta az irányt, jelezve, játszhatnánk... :))) Vagy, tegnap Leó elvette tőle a dömpert. Az ilyesmit nem hagyom annyiban, mert a szabály, hogy nem vehetik el egymástól a játékot, ha éppen azzal játszik a másik. Visszaadtuk Lehelnek a dömpert és mivel Leó tovább hepciáskodott, beküldtem a szobájába. Lehel bement utána és odaadta neki a dömpert. :) Egyébként is jellemző rá, hogy a szülői szigort és a családi feszültséget egy pillanat alatt oldja angyali mosolyával és azon kapjuk magunkat, hogy büntetés, fejmosás helyett együtt nevetünk...
Úgy tűnik, talán a tejfehérje érzékenység is a múlté, 15 hónap után elkezdhetek tejtermékeket enni-inni... Kipp-kopp :)))
A mellkasával újra voltunk ortopédián, nem javult annyit, amennyit remélhettük volna, de állítólag még mindig elmúlhat, reméljük ha nem is múlik el, de problémát nem okoz majd. Én nem látom olyan riasztónak, mint picike korában, ezért úgy gondolom, talán mégis javult a helyzet.
Emlékszem, egy évvel ezelőtt mennyire meg voltunk ijedve, hogy még mindig nem nyúl a tárgyakért... Most pedig nem győzök rácsodálkozni, mennyi mindent megcsinál önállóan, mire észreveszem miben mesterkedik, általában már túl is van a nehezén. :) kedvence a csúszdázás, ezt a kanapé karfáján gyakorolja, de csak akkor az igazi, ha én is nézem és együtt örülök vele... :) Minap egy türelmetlen és tőle szokatlanul követelőző "ájá-ájá" kiáltozásra megkerestem, a következő kép fogadott: Lehel a kanapé karfáján ül, lába befelé, háta mögött a "mélység", egyik kezével hanyagul a háttámlába kapaszkodik és igen izgatottan vigyorog. Odamegyek (csak lassan, meg ne ijesszem, nehogy azért essen le), de útközben világossá válik számomra, hogy nem véletlenül került ebbe a pozícióba és nem az a baja, hogy most nem tud lejönni, hanem valamit tervez... :) mikor odaérek, jelentőségteljesen felemeli tekintetét, majd ájázik kettőt-hármat, mint aki lendületet vesz, majd csúszik. :))) Otthoni csúszda... :) Mostanában pedig úgy csinálja pont, mint a játszótérin, föl is áll a karfára, majd lecsücsül és csúszik. (na ennek már nem örülök annyira...:) Mindenesetre nagyon jómozgású, ügyes, kedvence a csúszdázás mellett a labda, dobja, rúgja, kergeti, mikor mihez van partner, vagy kedve... Illetve az építkezés, kockákból, legóból, vagy dobozokból. De Leó játékában mindig szívesen asszisztál, ha kell, adogatja a kockákat, ha kell hát hiába üldözi a labdát, kacagva fut és másodikként ér célba és újra és újra megindul lelkesen hogy aztán újra és újra "csak" másodikként ne érje el a labdát... A külső szemlélő már épp hajlana arra, hogy beavatkozzon és "igazságot" tegyen köztük és odaadja a labdát Lehelnek, de ekkor "érthetetlen" dolog történik, Lehel visszaadja a labdát Leónak és kezdődik az ő kis játékuk előröl, Lehel kacagva kergeti Leót és a labdát, amit soha nem érhet el, mert Ő mindig "csak" a második... Irigylésre méltó... van mit tanulnunk Tőle is...
Édes Kicsi Budhám, olyan jó, hogy itt vagy velünk! :)

A kék tömés

Leó bal felső elülső rágóján jó ideje már, hogy észrevettem egy lukat. Halogattuk-halogattuk, majd mára kértünk egy időpontot kedves fogorvosismerősünkhöz.
Lacival mindketten némi görccsel a gyomrunkban vittük Leót a fogorvosi székbe, de ami történt, az minden pozitív várakozásunkat felülmúlta. :) Leónak egyetlen kikötése volt az elején, hogy az ölemben ülhessen. Így tehát beszálltam a székbe, Leó az ölembe ült, Erika megnézte a fogát, elmondta és megmutatta, hogy mivel és mit kellene csinálnia, majd Leó azt mondta "Rendben" és kinyitotta a száját. Mostanra pedig egy gyönyörű kék tömés tulajdonosa. Mi pedig egy kéktömésű nagyfiú büszke szülei... :)))

Pécs

Pénteken nagy levegőt vettünk és újra felkerekedtünk, ezúttal Pécsre látogattunk régen látott barátainkhoz. Részemről meg tudom szokni ezt a "cigányéletet", olyan jó máshol lenni, pláne, ha még barátokkal is találkozhatunk... Töröm a fejem a jövő hétvégi programon... :)))

Gurulni jó II. :)

avagy az aktuális kedvencem Róluk... :) még ha homályos is...

Kisember nagy vízben :)

Magamra ismerek (Apa írása)

Leó már jó ideje a vulkánok és láva bűvöletében él. Ennek keretében mentünk el Badacsonyba is, mint egy közeli ámde valaha volt vulkánhoz. Nagy várakozással és örömmel közeledtünk a célhoz és másztuk meg a hegyet, majd fogtuk kézbe a bazaltdarabokat. Ám egy rossz lépést követő hasra esés elég volt a következő kifakadáshoz:

- Most azonnal menjünk haza, soha többet ne jöjjünk ide! Összetöröm az összes vulkánkövet és mindenkit kidobok a szemetesbe!

Ugyanígy a sokat várt igazi horgászás ideje is eljött. Sokat készültünk, de végre ott álltunk a parton, szereltük a botot, gyúrtuk a polentát, belógattuk a szereléket. Már legalább 2 perce néztük az úszót, de a hal csak nem akart horogra akadni. Leó erre felállt:

- Api, menjünk haza. Én ezt már unom.

Balatoni nyár

Bár az idővel nem volt szerencsénk, csak egy kicsit zavart az, hogy a pulcsi és a sapka szinte állandó kellékei voltak a napjainknak... :)
mert a Balatonnál (is) együtt lenni jó! :)))
Sok-sok ELSŐ élményt éltünk meg így négyesben újra.

Először "túrázott" a család, Leó kedvéért elmentünk Badacsonyba hajóval, majd föl a hegyre, ami ugye egy igazi vulkán volt hajdan, begyűjtöttünk egy kőzetet is, mi felnőttek pedig jót sportoltunk... :) Bár csak Lehelt kellett manducaban cipelnem fölfelé (majd lefelé), Leó már a lábán jött a megüresedett babakocsiban foglalt helyet, Őt Laci tolta fölfelé hátán hátizsákkal... :)

Leó először vetemedett arra, hogy a szájához emeljen egy FAGYIS tölcsért és nem átallotta kisebb húzódozást követően meg is kóstolni... Innentől kezdve pedig felpörögtek az események... :) Kedvencétel repertoárja tovább gyarapodott a Fiatalembernek.. :)

Lehel fiúnk mozgáskoordinációjának és idegrendszerének fejlettsége épp akkor érte el azt a bizonyos szintet, ami a "simogatás" összetett mozgásához szükséges, mikor a Balaton partján összefutottunk egy pici fehér kutyával... Így Lehel odament és megsimogatta. :))) Előtte még soha senkit... De azóta már én is kaptam ebből a nagyon finom simogatásból... és hogy tényleg egy minőségi ugrásról van szó, az is bizonyítja, hogy mióta Lehel megtanult tapsolni, altatás alkalmával, mikor cicizik, veri a mellkasomat. Aznap este előbb simogatott, majd ahogyan a kérgi irányítás kikapcsolt, már csak ütögetett, majd mikor elaludt, elernyedtek a kis kezek... :) Még hogy egy GYESes Nyanya nem él tudományos életet... hmmm... :)

Lehelnél maradva, kis csupasz lábacskáival először gázolt a Balatonba (vérmérsékletéből adódóan csak majdnem bokáig, bár valószínűleg ennek köszönhető, hogy Ő most nem köhög annyira, mint Leó... :)

Leó pedig először pecázott igazi pecával igazi (élő) vízben... és bár nem fogott semmit, de mint megtudtuk, zsemle helyett legközelebb csontikukacokkal kell próbálkoznunk. Bár azt gondolom, ez még egyelőre nem az Ő műfaja (szerencsére, mert nem szívesen segédkeznék a kukacok felszúrásában...), maradunk inkább a műanyag pecánál és halnál. :)

A Kornél-féle szigorú tiltás ellenére, úgy ítéltem meg, hogy aki képes a hinta-palintát anyja által megkezdett hangmagasságban tökéletes intonációval és ritmussal 14 hónaposan elénekelni, annak nagyot nem árthat, ha pár percre hintába ültetem... :) Így Lehel először hintázott nagy boldogan. :)
Mi pedig sokadjára csodálkoztunk rá, hogy Leó milyen nagyfiú, Lehel mennyire társa már mindenben, hogy mennyire szépek Ők nekünk és hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak... :)

Gurulni jó!