Nyuszi hopp... :)

Ha nem néznék a naptárra és időben teljesen dezorientált volnék is (ami nem áll távol tőlem, még ha alszom sem), akkor sem lehetne nem észrevenni ezt az ugrásszerű fejlődést és ezeket a mérföldes lépteket, amivel Lehel napról-napra a kisgyerekkor felé halad. :) Nem mondhatom, hogy huncut, inkább csak azt, hogy játékos és jókedélyű, mindig készen áll egy kis kukucskálásra vagy bármit a fejére húzásra, majd Mamira-mosolygásra azzal a gyönyörű mosolyával... :) Tegnap először integetett a maga módján persze, maga felé fordította kis kezecskéjét és boldogan nyitogatta az ujjait és mondta hozzá :"Há-Há", ami gondolom annyit tesz: Pá-pá. :) Sajnos Nagymamáék épp lemaradtak róla, mert őket búcsúztattuk az ablakból, így nem láthatták-hallhatták, de itt üzenem, Ildi-Laci, Ti voltatok az első apropó... :)) Kedvencei az erkélyládában lévő forgók, naponta többször elzarándokol az erkélyajtóhoz, feláll, s ha pörögnek a forgók sikongat, magyaráz és a kezével mutatja a pörgést. :) Leót pedig buzgón lesi lépten-nyomon, tegnap este a Leótól lesett mozdulattal próbálta Ő is magára húzni a pizsamáját...
Sajnos még egy dolgot nem lehet nem észrevenni, az a tehéntej-fehérfe allergia. Múlt hét óta ismét fogyasztottam sajtot és az éjszakák egyre rémesebbek, mára virradóan kétszer másfél órát aludtam, illetve plusz egy reggelit Laci jóvoltából, ami aranyat ért... Így újra száműzhetek minden tejterméket az étrendemből, pedig annyira bíztam az egy éves korban...

Reggeli mazsola

Leó reggel bekuckózta magát az ágyába és házat épített bent, ahol mindennek meg volt a helye, mint utóbb kiderült, még Lehelnek is. Mikor hangosan elégedetlenkedett, bementem, megkérdeztem, kihozzam-e Lehelt, mire Ő:
"Ne vigyed ki, csak tedd a helyére! Fektetve!" :)))

Mester és Tanítvány

Végre elérkezett az idő, hogy már nem (csak) Leó utánozza Lehelt, hanem a Pici is lelkesen követi a Nagyot.
Tegnap este a fürdés előtti nagy pakolás utolsó simításai folytak, mikor Leó úgy tolta helyére az egyik kisszékét, mintha füvet nyírna vele. Brümmögött és énekelt is hozzá. Lehel, ahogyan ezt meglátta, azonnal eldobott a kezéből mindent, amivel épp foglalkozott, nagyot sikkantott, majd odamászott Leóhoz és megbabonázva figyelte a nagyot. Mikor Leó a helyére tolta a széket, szaladt a fürdőkádba. Nem így Lehel, aki odamászott a kisasztalhoz, összeszedte minden erejét és kiszabadította a betolt széket, majd kétlábra állt és az imént ellesett módon brümmögve tologatni kezdte a széket, akarom mondani a fűnyírót... :)

Új seprű jól seper... :)

Nagyfiú

Ági barátnőm a múltkoriban Leót látva megjegyezte, olyan becsapós a blog, ott olyan nagyfiúnak tűnik, pedig még nem is olyan nagy... Hát most sokkolok mindenkit, aki élőben is látja, ezzel a jóképű fiatalemberrel... :)

Felvonón

Leó "házikó"! :)

Leó a kék. :) Egyébként pedig aki nem tudja mi az a pizzaszelet, mert még sosem evett, a sípályán "Háztetőt" kell csinálnia a lábával... :)

...jut eszembe...

Néhány fontos dolog természetesen kimaradt a "Lehel 11 hónapos" összegzésből. :)
Nem emlékszem a tanulmányaimra, hogy mikor is jelenik meg az "inter-szubjektivitásnak" nevezett jelenség, aminek egyik dimenziója az "inter- attencionalitás", azaz megosztott, vagy közös figyelmi fókusz, vagy valami hasonló... :) Arról ismerszik meg a jelenség, hogy többé már nem a kinyújtott mutató ujjunk végét nézi, ha mutatunk neki valamit, hanem arra néz, amerre mutatunk... :))) Sőt, Lehel már saját maga is mutat dolgokat néhány napja... Ma pl. begurult valami a kanapé alá és lelkesen mutatott nekem az eltűnt tárgy felé némi "eeee" kíséretében. :) Néha pedig az ég felé mutat, de azt nem árulta még el, hogy ennek valamiféle transzcendenciára való utalás, vagy egyszerűen csak a mozdulatsor begyakorlása a célja... :)
Ami nagyon Leheles és kimaradt, az a kapcsolódása a családhoz. Olyan más, mint Leó ebben a korában. Vagy csak mert második, vagy mert mi is mások vagyunk, vagy mert Ő más, vagy az összes együtt... mindenesetre vagyok neki én, mint a víz és a levegő. eddig ez rendben is van, Leónál is így volt. De míg Leónál utánam egy nagy szakadék volt és csak jóval később következett Laci, addig Lehel majdnem annyira erősen kötődik Leóhoz és Lacihoz, mint hozzám. Sőt, Lacit különösképpen szereti! Olyan jó látni, hogy amikor este hazaér Laci, Lehel többször fülig érő szájjal mászik oda hozzá és bújik az ölébe...
Tegnap este pedig megmértük és 11,81 kilót mutatott a mérleg. Nagyon erős vagyok, hurrá! :)

Utoljára "csakhónapos"

11 hónapos lett a "Picike", aki érzésre jóval 11 kiló felett van már és mostanában ráadtam a másfél-két éves méretű ruhákat, amik nem mondhatom, hogy lötyögnek... :)
Egyre kevésbé baba és egyre inkább kisgyerek már Ő is. :)
Utánoz. :) Evés után megtörli a pofiját, füléhez tartja a telefont, szakszerűen kalapál a kis piros kalapáccsal, brümmögve autókat tologat.
Játszik. Mindig, mindenhol, mindennel... és ha valami érdekeset talál, boldog mosollyal hozza és nyújtja annak, aki épp a szíve csücske. (Általában nekem, de ha Leó is jelen van, akkor neki, most pedig Nagymamának, aki a legújabb szerelem! :)))
Dobál... mindent, ami a kezébe kerül. Persze csak a hangja kedvéért, mert az vicces. :)Azért az elképesztő, hogy egy kisebb fajta pöttyös labdát miután hatalmas tenyerével átfogta, egy kézzel a háta mögé lendíti, és akkorát dob, mint egy kisebb óvodás... :)
Fölmászik... :) a trambulinra, vagy az alacsonyabb kanapéra. Bár a lemászással még gondjai vannak, ilyenkor nyüszít egyet és nyújtja a kezét, vegyem le. Egyébként pedig kisszéket tolva maga előtt lépeget, már sima felületek mellett is föláll, bútorok mellett oldalaz, állásból fenekére huppan. :)
Dühbe gurul... ha valami nem sikerül! :) Ha egy ajtót nem tud kinyitni, vagy beszorul a lapát a komód alá és nem tudja kihúzni. Ilyenkor az erőlködéstől vörös fejjel kiabál. Azt hiszem, akaratért neki sem kell kétszer sorba állnia... :)
Muzikális... Szereti a zenét, de bármilyen zenei hangra, vagy csak épp egy kopogó ritmusra dülöngélni kezd jobbra balra, vagy ha épp ácsorog,úgy egész testtel táncol. Az autóban pedig újabban ha fáradt nem elalszik, hanem keservesen sír, mondhatnám kifulladásig, de sajnos nincs kifulladás, nagyon erős gyerek, jól bírja szusszal. Tegnap egy ötven perces autóút negyvenedik percében (amit végigüvöltött) jutott eszembe a rádió, mint opció... Lehel amint meghallotta a zenét, abbahagyta a szívszaggató sírást és előbb nagy szemekkel körbepislogott, majd békésen elszenderedett... :)
Érti már, hogy "hol a labda?", lapát, kacsa, telefon, maci... sőt, néha olyan, mintha egyes egyszerűbb szavakat megismételne... de ez biztosan nem így van, csak olyan mintha... :)
Mosolyog... még soha nem láttam ilyen kedves és jóságos mosolyt!
Eszik is... ki gondolná, de olyan, mintha két pocakja volna... (mondjuk a mérete alapján simán elfér két bendő is odabenn...) ugyanis az egyik pocak csak az anyatejé, két óránként megürül... a másik pedig az egyéb ételé, ide is utántöltést vár két-három óránként. :)
Újabban sírva alszik el. Eddig cicin elaludt, ha fáradt volt, de most vagy egy hete nem megy, miután jóllakott, föláll, vagy elmászik :) és ha megpróbálom ölbe venni, ringatni, megfeszíti magát és üvölt. De mégiscsak ez az egyetlen módja az altatásnak, bár alig bírom el, olyan erővel feszíti magát ilyenkor. Néhány keserves perc után azonban mégiscsak bekapja a cicit és a következő percben pedig már békésen szuszog. Az éjszakákat inkább hagyjuk... mert itt a végén inkább valami szépet írnék még. :)
Mondjuk azt, hogy Ő a legédesebb nagypocakos angyalpofi, aki nyálas puszit ad az arcunkra, harapdál ahol ér, most pedig fölmászott rám, mert éhes és most amúgy is Ő következik... :)))
Képeket hamarosan!

Gyereklogika

Leóval vitázunk, vajon az új (pedálos!) bicaját lenn merjük-e hagyni a tárolóban, vagy vigyük-e föl a lakásba. Tegnap Ő még a lenn mellett voksolt, mondván "ebben a házban csak jó emberek laknak Mami", de az én bizalmatlanságom úgy tűnik átragadt rá (hogyan neveljük bele a gyerekbe a paranoiát :), mert ma fordult a kocka és én akartam lenn hagyni, Ő meg biztonságban tudni fönn. Végül lenn hagytuk és hozzákötöttük az én bicajomhoz. Ez Leót is megnyugtatta, de mint kiderült nem a kötés miatt:
"A nagybicikliket nem szokták elvinni, ugye Mami?" :))) A logika szerint tehát egy kisbicó a nagy mellett tökéletes biztonságban van... :)))