Reggelizik...

Leó rajzol

Cím helyett... :)

Ma este, már pizsamában mutatta be legújabb tudományát a Fiatalember. Mikor megláttam, sikítottam egy visszafogott "Gyerelaci!"-t, majd gyorsan széles mosollyal biztattam az ettől kicsit elbizonytalanodott Macinkat... :) A képek egy gyorsan előkapott telefonnal készültek, de jól látszik az állómagasság "füligmosoly" kíséretében, majd a pillanatnyi "hogyantovább?" tétovázás, majd a sikeres landolás. Másodjára is olyan csoda... :)))
(Zárójelesen jegyzem meg, Kornélnál kedden voltunk és mindent a legnagyobb rendben talált, csak egy hónap múlva hívott vissza, mondván addigra jócskán állni fog már, majd megnézem, hogyan... amennyire én látom, ez is rendben van ám! :)

Az első közös pancsi :)

Két Világ

Gyönyörködöm a részleteik számtalan hasonlóságában, hogy aztán még inkább lenyűgözzön az "egészük" különbözősége. Mind testileg, mind lelkileg. Hogyan is mérhetném őket egymáshoz, hogyan is szerethetném őket egyformán, hiszen két külön Világ Ők. Számomra a legfontosabb kettő. Az elmúlt napok felszabadító felismerése volt ez nekem, hogy nem kell, lehet egyformán szeretni/mérni/adni nekik magamból, magamat. Hiszen úgy szeretem Őket, ahogyan vannak, amilyenek, önmagukért. Ilyen különbözőek. Ilyen különbözően. :)
(Talán még csak annyit, hogy Istenem, de boldog vagyok!)

Végtermékek :)

FIGYELEM! Az alábbi poszt alkalmas a finomabb lelkületű olvasóim nyugalmának megzavarására... :)
Leó tegnap "Á"-val kardozott az oviban. A mosdóban. Pisilés közben. Jobban mondva a pisisugár volt a kardjuk. Az arcán lévő karmolásnyomok pedig némi nézeteltérésről árulkodnak. Az óvónéni csak ennyit mondott Lacinak: "ezek nagyon nagy barátok lesznek, csak ezt az évet bírjuk ki addig valahogy..." :))
Tegnapelőtt este, esti szett, Leó épp a kádban játszik, én szokás szerint a lakásban rohangálok jobbra-balra, pakolok, eszek, stb. Egyszer csak hallom Leót, hangjában némi türelmetlenség! "Mami, gyere!" Viszonylag hamar szólt, máskor tovább szokott játszani, így kissé feszülten szólok vissza, "mindjárt!" Kisvártatva újra: "Mami, mikor jössz már?" Még épp lenyelem a vacsorám utolsó falatjait és visszakiabálok: "számolj el húszig és ott leszek!"... Mire odaérek, Leó épp gyurmázik kezében egy hatalmas kakival... (Szorulása volt a napokban, gondolom a meleg víz megoldotta a problémát, Ő meg a kezével felfogta a kakit, hogy a vízbe azért mégse pottyanjon bele, de csak nem jöttem, ezért elkezdett játszani... jobb híján a kakival...)
Mára átkereteztem a történeteket és vállon veregetem magam, milyen jó, hogy nem kapcsolódik szorongás sem a pisihez, sem a kakihoz. Hurrá! :)

9 hónapos

Mérföldkő nekem a 9 hónap. Talán mert a pocaklétnyi idő, mindenesetre másodszor élem meg, hogy a kinti létben is nagyjából ennyi szükséges nekünk, hogy megszülessen valami új... :)
Leó testvérré fogadta Lehelt. Úgy is mondhatom, hogy 9 hónap kellett, hogy Lehelnek megszülessen a Leótestvére. Így mostanra lettünk igazi család, nemcsak egy család két gyerekkel... :) ...és a felszín alatt folynak ám még további változások is, de erről majd később, egy másik posztban...
Visszatérve Buddhához... a tények: 10,89kg, (így Ő a nyertese a "ki nehezebb 9 hónaposan" versenynek! :) Hosszra nagyjából 80 cm, de a pontos adatot utólag pótolom! Fogak száma továbbra is csak 6, de nagyon szenved ezügyben... meg mi is. :)
Mozgásban a mászás már régi nóta, viszont újabban ha meg tud kapaszkodni, feltérdel.
Kognitív dolgokban is sokat érett, már keresi a letakart játékokat, nemes egyszerűséggel félrerántja a kendőt és megszerzi amit akar. :) Építeni is próbál, két kockát egymásra rak(na), de a felső leesik még... :) Van már saját elképzelése is a dolgokról, ha nem tetszik valami, ennek hangot is ad, bár leginkább a testével, lábával rúgkapál, ha elviszem valahonnan ahol még maradna... :) Próbálom minél kevesebbet frusztrálni, Leó ugyanis gondoskodik az egészséges fejlődéshez szükséges napi frusztrációmennyiségről... :) de ezzel együtt nagyon békés, rugalmas, alkalmazkodó, simulékony drága Gyöngygyerek. :) Laci "nagy örömére" Ő is kezd belépni a "Mindenmami!" korszakba, bár még terelhető... :) Azt nem mondom, hogy árnyékként követ, na jó mégis. Egy lomhább árnyékként... :) De sokat színez a képen Leó jelenléte. Ha Leóval játszik, nem hiányzom neki, ha csak nem zökken ki a komfortzónájából valami miatt... Szívesen szerel-malterozik-épít-vonatozik-fest Leóval, vagy bármiben lelkesen közreműködik, amit Leó csinál. Ha nincs Leó, akkor kedvence a pecabot zsinórja, bármilyen zsinór, csörgő, illetve mindenféle rágható dolog (sok kedvence van, boldog gyerek:). Illetve ragaszkodó is, mert egyik kezével mindig magával viszi az épp aktuális játékát a felfedező útjára, így a jellemző "közlekedési hangja" a két tenyércsattogás helyett: "Csatt-Kopp, Csatt-Kopp, Csatt-Kopp"... :)
Evésről régen írtam. Sokat eszik. Részletekbe menve pedig ez annyit jelent, hogy cicizik kétóránként (kb két-három hónapja visszaállt a kétóránkénti evésre, először azt hittem, hogy fejlődési ugrás, de azóta is ugrik...:). Szemcséset pedig kétszer-háromszor kap, délben főzeléket, délután gyümölcsöt, este tetszés(em) szerint valamit. :) Adagja változó, de főzelékből elfogyaszt egy üvegeset, amit én főzök, abból meg úgy másfél decit. gondolom ez tartalmasabb. :) Legtöbbször én főzök, de kétszer-háromszor evett már üvegeset is, nem vagyok szívbajos etéren... Az, hogy cici előtt vagy után eszik, gyakorlatilag mindegy, nem változtat a mennyiségeken, kétóránként akkor is jár, ami jár... :)))
Az alvást most inkább hagyjuk. :) Ami a mikéntjét illeti, legtöbbször cicin alszik el, ha nagyon nagy a baj, akkor ringatom-szoptatom-rugózok egyszerre, ez a módszer verhetetlen, eddig még mindig bevált előbb-utóbb... :)
Szeretem. Nagyon.

Hóemberek (Apa írása)

A nagy hóesésben kihagytuk az ovit (meg a délelőtti munkát) a téli örömök javára. Lett belőle hóember a ház előtt és egy a Duna-parton is. Az is kiderült, hogy egymás ölében elfér Judit és a gyerekek az egyszemélyes szánkón, én pedig suhanhatok velük rénszarvasként a friss hóban. :)

Buddha és az afrikai szobor

Lehel kedvence, a vendégszoba polcán lévő afrikai szobor (gyanítom az égnek álló haja miatt...:). Néha gondol egyet és nekiindul felkeresni. Ilyenkor elzarándokol (elmászik) a vendégszobáig, leül az ajtóba és hosszú percekig nézi-nézi-nézi. Ha hirtelen nem találom Lehelt, rögtön tudom, hol kell keresnem... :)

Idill

Szeretem ezt a képet. :) Meg a közös evészetet. Leginkább azt, ha mind a négyen az asztalnál ülünk és senkit nem kell etetnem. :) Mert igen, ilyen is van már, Lehel reggelire kap egy gluténmentes szárazabb kenyeret a kezébe, vagy egy pufit, amit jóízűen elrágcsál, míg mi falatozunk. Leóra pedig igen jó hatással van Lehel étvágya. :) Kicsit meg is ijedtem most, mert a lelki szemeim előtt felvillanó képen három deltás férfiembert látok, akik a vasárnapi ötfogásos ebéd után fél órával a hűtőt nyitogatják... :)