Soha nem volt könnyű Leóval feljutni a második emeletre. Régen, mikor még cipeltem, a súlya miatt volt nehéz, aztán később mert még csetlett-botlott, aztán meg azért, hogy rávegyem, jöjjön. Közben rájöttem, egyetlen mondat használ olyankor, ha tónusát vesztve lefekszik a lépcsőre: "Itt akarsz maradni a lépcsőházban?!". E "csodafegyver" bevetése után Leó fejrázva pattant föl és párduc léptekkel folytattuk az utat. Nem olyan rég viszont ez is hatástalan, merthogy újabban ott akar maradni... Leül, lefekszik, nyalogatja a lépcsőt és én hiába vetek be bármit, ismétlem, BÁRMIT, semmi nem annyira motiváló, hogy induljon. Egyetlen megoldást látok kézenfekvőnek, hogy én továbbmegyek, (volt már, hogy egészen feljöttem és levettem a kabátom meg a sapkám, míg Ő mozdulatlanul ámbár fülelve ült tovább menetiránynak háttal a lépcső aljában...) aztán előbb-utóbb Ő is elindul. Igen ám, de még nem olyan ügyes, hogy magasszárú bakancsban meg overálban biztonságosan feljöjjön, mert a lépcsőnkön még kapaszkodni sem lehet.... és tegnap be is következett, amitől féltem, mikor otthagytam és elindult fölfelé, legurult a lépcsőn. Szerencsére nem lett baja, de nem szeretném, ha megismétlődne az eset. Ma megpróbáltam a paradox instrukciót, azaz megkértem, hogy NE jöjjön utánam, hanem maradjon szépen a lépcsőn ülve, de ez sajna ugyanabból a sebből vérzik, mint az otthagyós, hisz ez is otthagyós. :)
Kedves Blogolvasók, várom a javaslatokat, kérem, akinek ötlete van, írja meg, ígérem, mindegyiket kipróbálom, már rögtön másnap! :) Aztán a nyertes megoldás beküldője kap valamilyen ajándékot... :)
