Igazi 21 hónapos kisfiú. Nagynak még kicsi, kicsinek már nagy. Minden örömét, minden tudományát, minden sikerét és bánatát megmutatja. Egyre többet játszik egyedül, mint a nagyobbak. Élvezi, hogy egyre több dolgot képes egyedül megcsinálni. De még nagyon igényli a fizikai jelenlétemet.
Újabban lelkesen utánozza Lacit... Ahogy a gép előtt ül, vagy a kanapén fekszik... Fölveszi ugyanazt a testhelyzetet és arckifejezést (!) és azt játssza, hogy Ő Apa... Ma a konyhában matattam, mikor feltűnt a nagy csend. Bementem a nappaliba, ahol Leó lezseren hevert a kanapén, pont úgy, mint kicsivel azelőtt Laci és flegmán nézett rám... :)
Szeretem, ahogy mondja, "Mamma!". :) Szeretem, ahogy kis testével egészen hozzámbújva cicizik és közben mindkét karjával átölel. :) Szeretem, ahogyan szavak nélkül kérdez... Széttárja karjait és kérdőn felvonja szemöldökét. Miközben a "Hol?" kérdésnél O-betűt formáz szájával, a "Ki?" kérdésnél pedig (ha Ő maga tudja jól a választ) zsiványan mosolyog hozzá. Szeretem, ahogy nevetés közben eltűnnek a szemei, vagy legalábbis csak egy keskeny csík sejteti őket... :) Szeretem, ahogyan érdeklődik és ahogy mindenben boldog mosollyal keresi a játékot, a tréfát. Úgy örülök, hogy boldog... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése