Így született...

Éjszaka kettőkor 10 perces fájásokra ébredtem. Nem voltak erősek, de szorgalmasan ismétlődtek. Lacit nem ébresztettem föl, mert sejtettem, hogy hosszú lesz még a nap, csak az órát lestem, rendszeres-e, az volt. :) Fél négy körül már Laci is fölébredt, megbeszéltük, hogy lassan kezdjek el készülődni, ráérősen de elindulunk. Azért sem siettünk, mert reggel 7-re volt időpontunk a kórházba ctg-re, kellemetlen lett volna, ha 5re bemegyünk és hazaküldenek, nyomát sem látva szülésmegindulásnak. Így aztán 6körülre értünk a kórházba, útközben már volt, hogy 5-percenként jöttek az összehúzódások, de aztán újra visszaállt 10percesre. A kórházban megvizsgáltak, már 5cm-es volt a méhszáj. Egy "gyors" ctg, no meg a vénás antibiotikum és máris magunkra hagytak. Jó volt így magunkban, eleinte még tréfálkoztunk, beszélgettünk, aztán ahogy egyre erősödtek a fájások, már beszélni se nagyon beszéltem, csak a szemem villanásával intettem Lacinak, hogy mit ne és mit igen... :) 10 óra körül Siklós javaslatára történt egy burokrepesztés, innentől fogva még intenzívebb lett a folyamat. Dél körül már nagyon erős tolófájásokat éreztem, de még tartottam, mert még nem tűnt el a méhszáj. Fél egy környékén megjött a hangom, mire Erzsike be is jött, mondván, hogy nagyon jó hangokat hall. Megvizsgált, de még mindig volt egy pici méhszáj, azt mondta, a következő fájásnál nyomjak, így tettem, mire Ő, mostmár jöhet a baba! Siklós is előkerült, még egyszer tartottunk egy főpróbát, elmondta, mit hogyan csináljak, majd jött is a következő fájás és élesben is kipróbáltuk. Ez a kitolási szakasz felüdülés volt az utolsó egy óra után, éreztem, ahogy Leó halad kifelé, szépen lassan, de igen határozottan! :) Siklós meg Erzsike fantasztikus volt, mindeddig jelen sem voltak, de most szinte úgy tették a dolgukat, hogy a legtermészetesebben "simultak" bele a mi tempónkba. Siklós pontosan tudta, mikor fogy el a levegőm, szerintem együtt lélegzett velem... :) Talán a harmadik nyomás után már kint volt Leó kis barna buksija, aztán a következőnél már Ő maga... Azonnal rámtették ezt a pici lényt, egy törölközővel takarták be. Mindkettőnknek kellett egy kis idő, mire fölocsúdtunk, mi is történt... Az egész olyan hihetetlen volt, hogy még napok múlva is beugrottak ezek a képek és az a hihetetlen jóérzés, megkönnyebbülés. Az igazság az, hogy én nem is emlékszem, sírt-e, vagy kiabált-e Leó, csak néztem a gyönyörű buksiját, a kis kezeit, éreztem a kis testét a hasamon és nem tudtam elhinni, hogy ennyi, hogy így is lehet... Aztán elvitték (Laci persze folyamatosan Leó nyomában volt :) megmérték, felöltöztették és visszahozták és még egy órára újra magunk maradtunk, hármasban... Újra család lettünk. Olyan hálás vagyok, hogy megtapasztalhattuk ezt a csodát!

Indulás-Érkezés

Ez most egy emlékező-elmerengő poszt lesz. :) Emlékezem a három évvel ezelőtti születésnapra, és az egy évvel ezelőtti készülődésre. Olyan különleges nekem ez a dátum. Leó ugyan a mai napra volt kiírva, de türelmesen kivárta, míg Noel szülinapja véget ért és csak aztán indult útnak. Így maradhatott ez a nap csak a Noelé, a holnap meg csak a Leóé. Az emlékezés jegyében bemásolom ide a tavaly ilyenkor írt kismamanaplóm utolsó bejegyzését.
40. hét
Íme, itt a terminus vége. Valószínűleg, ez itt az utolsó bejegyzés. Tegnap este megcsináltuk az utolsó relaxos beszélgetést Leóval. Olyan ügyesen mozgott a kezével, mikor kértük, hogy ellenőrizze végig a testét, nincs-e rajta a köldökzsinór, aztán meg a fejét nyomta lefelé, szóval nagyon büszke voltam rá, nem is mertem remélni, hogy működni fog a főpróba…  Ma és tegnap is nagyon sokat izeg-mozog, de ma ha rendszertelenül is, elég sok összehúzódásom volt, volt 20 perces is, de nem rendszeres. Úgy érzem, 24 órán belül megindul kifelé! Már nincs bennem félelem, inkább csak izgatott várakozás, meg kíváncsiság. Szeretném jól csinálni! Azt hiszem, elértük a 100%-os készenléti állapotot!  Bár még mindig nem tudom elképzelni, hogy a karomban tartom Őt, vagy, hogy milyen lesz az életünk, mikor hazajövünk együtt, de valahogy úgy érzem, a szülés folyamata által sok minden megváltozik majd bennem. Tehát most: készen vagyok!  És úgy érzem, Leó is készen áll! Végül az új kedvencem: „Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.” Kahil Gibran. Hát így legyen! 

Hamarosan...

Mint egy éve, most is nagyon várjuk a napot, csak most tudjuk, hogy melyiket... :)
Figyelem ezt a nagyfiút, aki hivatalosan két teljes napig baba még és azt látom, hogy már inkább kisfiú. Napról napra rengeteget változik, okosodik, nem győzöm a memóriámba raktározni az újdonságokat, hogy majd a nagy összegzésbe mindent beírhassak... Most csak annyit, hogy nem is tudom... Csoda ez a Gyerek! :)

Blablabla

Leó elkezdett folyékonyan halandzsázni. Hosszasan elmagyaráz, néha még levegőt sem vesz. :) Viszont nagyon nehéz olyan felvételt készíteni, ahol egyszerre látszik is, meg beszél is... :)

Gyógyulóban

Nehéz napok és éjszakák(!) állnak mögöttünk. (Remélem a múltidő használata jogos :) Leó még csütörtökön reggel is nagyon lázas volt, ezért kihívtuk a doktornőjét, aki délután meg is nézte. Szerencsére nem talált olyan bajt, ami miatt antibiotikumot kellett volna írnia, csak egy-két orr és fülcseppet, C-vitamint meg Calciumot írt. Ezek közül csak a két utóbbit adtam eddig be Leónak, mert a másik kettőt egyedül lehetetlen. Ma elkezdtem adni egy homeopátiás szert is. A diagnózis egyébként felsőléguti fertőzés, a torka szép piros. Mára már csak hőemelkedése volt, de ami a legnehezebb, hogy iszonyú hisztis, gondolom szegénykém nehezen viseli a torokfájást. Sajnos éjszaka is többször ordítva ébred, nem lehet megnyugtatni cicivel, de még a fölvesz-elringat módszer sem működik ilyenkor, mert kitépi magát a karomból, feszíti magát és alig bírom megtartani. Ami bevált, az a villanyok felkapcsolása, körbe-körbe séta a nappaliban, közben mindent mutogatni-beszélni hozzá, elterelni a figyelmét, teljesen felébreszteni. Ez így negyedóra, húsz perc, majd már Laci is átveheti, én szusszanok egyet, majd következik a villanyoltás és a visszaaltatás... Ez a szett tegnap éjjel kétszer futott le, reméljük ma nem lesz riadó. Napközben az iszonyú édes és az elviselhetetlen akarnok váltogatja egymást, követhetetlen módon. :) Kell a türelem... Mondogatom magamban, kicsi, beteg, szenved, kicsibetegszenved, kicsibetegszenved. Reméljük gyorsan meggyógyul! :)

Ha beteg is...

Leó beteg lett, hétfőn éjjel belázasodott. Más tünete nincs, csak kicsit rekedtnek hallom, meg valószínűleg a torka is fájhat, mert nagyon keveset eszik, iszik. Ezen kívül csak a szemei árulkodnak a lázról, mert ugyanolyan jókedvű, csupaderű mindent mutogató kisember, még éjjel kettőkor is, mikor a szülők a legszebb álmából ébresztik egy kis lázmérésre, illetve csillapításra... :) Amit nem nagyon értek, hogy miért nem ébred föl, ha lázas (39 fok fölötti). Amit viszont szeretünk ebben az áldatlan állapotban, hogy ilyenkor kivételesen bújós ez a (még egy jó hétig!) házicsecsemő! :) Azért reméljük hamar meggyógyul, ma már csak délután lett egy kis láza, remélem az éjszaka zavartalan lesz!

Az a kismadár...

Nagypéntek. Ecce homo. Nem is olyan rég, hogy igazi értelmet nyert számomra ez a nap. Azóta sejtem, mit érezhetett Mária, a kereszt aljában ácsorogva. Azóta tudom, milyen látni az újszülöttemet egy inkubátorban, lélegeztetőgépre kapcsolva meghalni. Ecce homo. Noel. Nagypéntek.
Drága Leóm! Engedd meg, hogy itt most Noel bátyád képét tegyem föl, mert a nagypéntek az Övé. Remélem mikor majd ezt olvasod, érteni fogod, hogy a nyulak meg a tojások mellett miért várjuk és örülünk annyira a húsvét vasárnapnak. Mint ahogyan örültünk Noel búcsúztatásán annak a "betévedt" kismadárnak.

Ebédeltem!

Messze vagyunk még attól, hogy Leó önállóan elfogyassza ebédjét. Bár, ha jobban belegondolok, a cicivel remekül elboldogul és még mindig onnan eszik-iszik, szilárdat csak kóstolgat, de akkor aztán mindent beborít vele... :) Sokaktól hallottam már, hogy engedjem, hadd vegye a kezébe az ételt, majd beteszi a szájába, eleinte csak kíváncsiságból, aztán meg rájön az ízére... Hát addig minden jól megy, míg Leó a kezébe veszi az ételt... Csak még egyetlen falat sem került a kezéből a szájába. Ismerkedik vele, morzsolgatja, hozzákeni ehhez-ahhoz, majd egy idő után már elkezd kellemetlen lenni neki a kezén egyre nagyobb felületet beborító ragacs, amitől egyre idegesebben próbál szabadulni. Végső esetben a hajába, a terítőbe, a ruhájába, a zoknijába is jut belőle, meg persze a földre és a jóból mami sem maradhat ki. :)

A kis Ügyfél :)

Leó ma sikert sikerre halmozott az okmányirodában, ahová elkísértük, hogy első személyi igazolványát elkészíttesse. :) Először a neve, majd Ő maga nyűgözte le az okmányiroda munkatársait, akik nem győztek integetni neki, hogy rávegyék, belenézzen a kamerába... :) Végül így sikerült. És mielőtt bárki rossznak minősítené a képet, gondoljon csak a saját igazolványképére! ;) Egyébként az igazolvány 3 évig lesz érvényes, tehát már kiscsoportos óvodás lesz Leó, mire újat kell igényelnünk. :)

Tavasz

Végre-végre itt a jó vagy legalábbis a jobb idő és nem kell az overál meg a sírós öltöztetés. Annál több fejtörést okoz viszont ez az idő, hogy mit is adjak a gyerekre. A sapi sok, a csupasz fejecske megnyírbált hajjal meg kevés... Még szerencse, hogy Lacinak jónéhány fejkendője van.... :) Szerintem nagyon-nagyon cuki benne, kár, hogy letépi a fejéről... :)