2009. november 28., szombat

Vigyázz, kész, FORDUL! :)


Leó megfordult végre a hátáról a hasára, 7 hónapos és 1 napos korában. :) Amilyen hirtelen és váratlanul történt nekünk mindez, Leó épp olyan természetességgel végzi a forgást. Egyelőre csak az egyik irányba (balra), de remélem hamarosan a másik irányt is kitünteti bizalmával. :) Nem lendületből nekirugaszkodva csinálja, mint ahogyan filigránabb társainál már láttuk, hanem tiszta izomból lassan, tudatosan, kicsit szuszogva. :) Sajnos még nem sikerült kameravégre kapni, csak a legelső fordulat utáni végállapotot láthatjuk a képen. Boldog. :) (és mi is!!!:)

Okosodik


Leó rengeteget fejlődött az elmúlt napokban. Szeret és tud már együtt nevetni velünk! :) De nem csak úgy, hogy a mi nevetésünkbe kapcsolódik be, hanem Ő is kezdeményezi azt... A minap csuklottam, amit nagyon viccesnek talált. Aztán elkezdtem szoptatni, de temészetesen tovább csuklottam, Ő tovább nevetett rajta és én sem bírtam ki nevetés nélkül, majd együtt nevettünk harsányan minden egyes csuklás után. Aztán mikor én már nem nevettem, Ő sem gurgulázott olyan nagyon... :)
A másik jel, a tárgyállandóság fejlődése, keresi a letakart testrészeimet, illetve néha játszik azzal, hogy a takaróval eltakarja az arcát, majd lerántja a takarót és kacagva örül meg a Világnak.
Pár hete még azt gondoltam, hogy Leó életfilozófiája az "ami nem megy nem kell erőltetni", mert ha túl messzire került egy játék, egyszeri sikertelen elérési próbálkozás után kizökkenthetetlen nyugalommal nyúlt egy elérhető után. Ám mostanában úgy látom inkább a "többet ésszel mint anélkül" jegyében tevékenykedik, amikor a messzire került játékokat a közeliek segítségével pöcköli elérhető távolságba, vagy az alattuk lévő takarót húzva győzi le a távolságot... :)

A rácson túl...


Leó saját fekhelyet kapott, melyben az éjszakák nagyobb részét tölti. Az esti elaltatós szopi után még mindig a saját ágyunkba rakom le, mert az első (éjfél előtti felriadós) szoptatást az ágyban ejtem meg, de az éjszaka folyamán már a rácsos ágyikóba teszem le, s csak a reggeli 6-os evészet után rakom vissza újra a saját ágyunkba, hogy elejét vegyem a 8 előtti kelésnek, ilyenkor ugyanis cicin még visszaalszik és nagyon kellemes plusz fél órákat nyerünk így! :) Már észrevette az új helyzetet, mert néha felébred éjszaka, de mondhatni zökkenőmentesen elfogadta az új "fekvésrendet". Az viszont elgondolkodtató, mennyire érez engem álmában is, mostanában balra fordítja a fejét (mert most azon az oldalán alszom), illetve átdugja a rácson a kezét és megfogja az enyémet... :) (álmában!)

2009. november 17., kedd

Leó hetedik hónapja


Mióta Leó megszületett, olyan fürgén megy az idő, máris hét hónapos a kis Tekergő. :)
Sokat "leósodott" mostanában, vagyis egyre kifejezettebb személyiségjegyeket mutat. Huncut jókedve és kíváncsisága mellett egyre inkább megmutatkozik végtelen nyugalma is, amiből csak(!) az öltözködés képes kizökkenteni. (Igen, ma az oltás alatt és után nem, ellenben a felöltözés alkalmával nyüsszögött egy kicsit:) Szeretem, ahogy szájával előbb aprócska, majd egyre nagyobb Ó-betűt formálva ásít, ahogy kezét-lábát lógatva hagyja magát cipelni bárhová, miután szopizás közben bealudt, vagy mikor foggyakorlatoztatás céljából elszántan nyitott szájjal közelít egy szekrény méretű ikeás dobozhoz.. Szeretem, ahogy mindent kíváncsian szemlél mosolyra nyitott szájjal és olyan tekintettel, mint aki mindenben szemfülesen poént sejt, vagy hogy reggel, miközben én a darabjaimat próbálom összeszedni, Ő huncut, energiától kicsattanó tekintettel és erőteljes lábmunkával várja, milyen játék következik most, meg azt is, ahogy rendkívül koncentrált arckifejezéssel alszik.. és még sorolhatnám. Vajon minden gyerek ilyen tünemény? ;) Hát ilyen Leó hét hónaposan. A hivatalos adatok pedig: 75cm, 9880g. Nagymozgásban nincs "előremozdulás" csak hátra, finommozgásban viszont ügyes, csippent is már, elsősorban a bőrömet. :) Tegnap többször hallottam, ahogy azt mondta: BÖ. (tudtommal nincs Böbe barátnője) :)

2009. november 15., vasárnap

Ülni, vagy nem ülni...


A babák ültetésével kapcsolatban én a nem-ültetősök táborát erősítem, miszerint a gyerek csak olyan testhelyzeteket vegyen föl, melyet önállóan képes létrehozni. Ergo csak akkor üljön, ha egyedül felül, mert ekkorra érik meg rá az idegrendszere és az izomzata. Mindeddig ez nem is okozott túl nagy problémát, legfeljebb a hozzátáplálás kivitelezése lenne könnyebb, ha három kezem lenne.. :) Laci viszont néha "elgyengül", és titokban felülteti Leót. Ilyenkor mindenki mosolyog, míg Mami észre nem veszi, mi folyik a háta mögött... :)

2009. november 13., péntek

Mini példaképek


Leó igazi kis "társas lény". :) Minden felnőtt közeledését érdeklődve, sőt általában mosolyogva fogadja, a gyerekek viszont valósággal megbabonázzák. Főként akkor, ha kicsit nagyobbak mint Ő, akik mindenféle izgalmas dolgokra képesek, beszélnek, szaladgálnak, ugrálnak, bicajoznak. Leó csak figyeli őket nagy szemekkel és szinte hallani, ahogyan szívja magába az információt. :) A képen legnagyobb - s talán a jelenlegi kedvenc - unokatestvérével, Kolossal látható. :)

2009. október 31., szombat

október 31.


Szeretem ezt a napot! :) Na nem épp a halloween ünnepe miatt, még csak nem is a reformáció miatt, hanem mert szülinap a mai, Laci szülinapja. :) Idén először, igazi családi ünnep volt. Kávézóban is jártunk Leóval, ahol ki-ki lehetősége szerint jól érezte magát. :) Leó csak nézelődött, én nézelődtem és koffeinmentes kávét ittam, az Ünnepelt pedig nézelődött, koffeinmenetes kávét ivott és krémest evett... :)
Este ünnepi ebéd-vacsit főztünk, volt torta gyertyával, Noel-gyertyagyújtás, együtt játszás Leóval. A két huncutkodót meg is örökítettem. :)
Isten éltessen Laci! Olyan jó nekünk! :)

2009. október 27., kedd

Eszem-iszom... :)

Vasárnap délelőtt Apa és Fia együtt törtek böjtöt, Laci a 10napos léböjtjét, Leó a féléves kizárólagos cicifüggést. :)Leó egy vékonyka szeletet kapott Laci almájából, meghámozva, lereszelve. A kamerát beélesítve vártuk Leó reakcióját, de fintorok és nyelvkiöltés helyett némi hezitálás után, jóízűen elfogyasztotta a kis adagját. :)Így történt, hogy lett egy kis tátogó Fiókánk, akit ezek után etethetünk nap mint nap.. :))))

2009. október 24., szombat

Kis Közlekedő

Minden tegnap este kezdődött... :) Leóval egymás mellett hasaltunk a szőnyegén, én olvastam, ő meg kicsit erőlködve nyögdécselt. Ránéztem, már a szőnyeg szélénél járt, hátrafelé kúszva. Csinált már ilyet, de ez most más volt. Látszott a szemén a "rájöttem hogyan kell, jé ez megy nekem!" felfedezés boldogsága! Karral kinyomta magát, miközben megemelte a fenekét is, majd karból hátranyomta magát. Minden tempó után fölnézett rám, én bíztattam és együtt örültünk a sikerének, meg persze én közben észrevétlen, elmorzsoltam egy-két könnycseppet is.. :) Közben már a piros szőnyegen araszolt. A parkettára érve sem tántorodott meg, folytatta az utat, csak bekanyarodott, mert beakadt a papucsomba. Végül egy teljes kör megtétele után sírvafakadt. Talán elfáradt, talán megijedt, mert rájött, hogy frissen szerzett tudása épp eltávolította tőlem... Gyorsan fölkaptam, megvígasztaltam.. :) Ma délelőtt már a kamera is készenlétben volt, így készült a videó, ami sajna rövid, mert nem enged hosszabbat a rendszer.

2009. október 17., szombat

Fél éve már, hogy velünk hál... :)



Leó hat hónapos lett! Ennek örömére maratoni összegzés következik! :)
Jelenleg 9110g és 71cm, szeme színe barna, haja fényre világosodó (ahol van) :), két alsó foggal bíró, csupa erő, csupa izom ("mert minden nap tejet iszom" :) mosolygós kerek pici babó.
Eddigi becenevek: Mogyoró, Mazsola, Leonidasz, Mannolo, Kisvakond, Kicsi Lev, Töki, Token, Toksi (de nem mindegyiket vállaljuk a nagynyilvánosság előtt...:)
Mozgás: Hasról hátra már megfordult, visszafelé még nem. De hason kinyomja magát fekvőtámaszba, úgy hogy még a hasa is megemelkedik, hason elfordul a tengelye körül, hátrafelé kúszik, illetve hátáról balra az oldalára fordul. Kezeivel nagyon ügyesen bánik már, egészen apró tárgyakat is ügyesen "csippentve" megfog, csuklóját mozgatja, csavargatja közben, újabban "számolja" az ujjait, ahogy egyenként ki- és becsukja őket. :) Kezeivel már nagyon jól érzi a távolságot, nem méricskél, egyből képes megfogni a dolgokat.
Evés: Csak tejet (és fényt) evett-ivott ezeddig. Hamarosan elkezdem a kóstoltatást, tegnap mellette ettem meg egy almát és majdnem kinézte a számból, hangosan cuppogott, mikor az orrához tartottam megpróbálta bekapni... :) Meglátjuk.:)
Alvás: Éjszaka este 9-től reggel 8-ig alszik a szopizásos megszakításokkal ez 11 óra. Ehhez néha-napján napközben jön még 1, néha csak fél és néha meg semmi. Többnyire dél körül, vagy koradélután alszik.
Psziché: Boldog, kiegyensúlyozott, kíváncsi, huncut, egy kis játékra mindig kapható. Már van egy kis idegenfélelem, de csak ha a környezet is idegen és alvásból riasztják föl. Amúgy vadidegenekre is mosolyog, mindenkit levesz a lábáról. A minap kérdezték, hogy honnan lehet ilyen babát szerezni, mert ők is egy ilyet szeretnének. :)
Viccet félretéve, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen örömet fog tudni okozni és ennyire jó lesz vele lenni!!!! Nagyon büszkék vagyunk Rá és szertjük, ahogy csak tudjuk! :)