Mindig szívderítő, mikor a gyerekekben lévő kis "hitcsírácskák" megvillannak. De ez a ma esti történet különösen kedves nekem, így gyorsan le is írom, hogy megörökítsem.
Múlt héten ülünk az asztalnál és szóba kerül Szent Miklós. Lehel izgalommal és kíváncsian várja az első iskolás találkozást, Lorin már emlékszik a tavalyi ovis Szent Miklós látogatására, így napok óta Ő is lázban ég. Aztán derült égből villámcsapásként a negyedikes Leó "bedobja", hogy egyébként az iskolában Szent Miklós a Laci bácsi, ezt mindenki tudja... Néma csend, a kicsik döbbenten néznek, hirtelen köpni-nyelni nem tudok, Leót gyorsan mérgesen elküldöm az asztaltól (mielőtt tovább rontaná a helyzetet, már ha még lehet) valami olyasmi szöveggel, hogy ekkora sületlenséget, ráadásul épp az asztalnál mondani... Magamban pedig szomorkodom, hogy ez a Szent Miklós-ügy már Leót nem mozgatja meg...
Ma azért rákérdeztem, milyen volt, látták-e Szent Miklóst. Ő újra rákezdi, (amit egyébként az osztálytársak skandálnak), hogy Laci bácsi nagyon lebukott másodikban... és ma is...
Ravasz mosollyal, csillogó szemmel meséli:
"-Én kiraktam a cipőmet Mama, és képzeld, össze volt rúgva...
-Nem értem
-Hát óra közben nem jár senki a folyosón, csakis Szent Miklós! És biztos, nem az igazi Szent Miklós volt, mert összerúgta a cipőmet!
-Miért, az igazi nem botolhat meg a cipődben?
(Csak egy pillanatig gondolkodik, majd rávágja:) -Dehogy! Én úgy képzelem, hogy az Igazi Szent Miklós LEBEG!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése