Három

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem megnyugtat, (egyébként teljes joggal elítélhető módon) ha a szomszédból gyereksírást hallok, vagy az utcán durván hisztiző gyereket látok. S ha mindez még egy türelmét elveszítő felnőtt "szerencsétlenkedésével" is párosul, komolyan mondom, bearanyozza a napomat! ...:)
Ma volt szerencsém mindkettőhöz és az amúgy is pihe könnyű napomon (Lorinnal kettecskén) volt alkalmam gondolkodni, kívülről látni másokat, magamat, magunkat.
Mielőtt még az a néhány hűséges olvasóm is felháborodva hagyná el a blogot, természetesen nem más szenvedésének, ügyetlenségének örülök, csupán saját nyomoromat próbáltam illusztrálni fentebb... Mert mostanában elég súlyosan önmarcangolok, meg a környezetemet is persze...
Elsősorban Lehel miatt aggódom. Szeretném érteni, miért dadog, hogy tudjam segíteni a változást. Valamiért úgy érzem, a testvérség a kulcs. Igen ám, de akkor aztán fel van adva a lecke, mert nem tudok belőle elsőszülöttet csinálni, ha megfeszülök sem. Persze nyilván nem is kell, de valamit muszáj változtatni csak még mindig nem tudom, hogy mit tehetnék azon kívül, hogy még több és még több figyelmet adok neki, hogy végighallgatom, hogy segítem Leóval szemben is ha igényli, és megpróbálok eleget tenni a lehetetlennek tűnő kérésének: Mama, csak Te meg én... Talán segít majd az is, ha Leó elmegy óvodába, Ő meg itthon marad még, csak Lorin már nem az a picike aki régen... Dühös is rá rendesen Lehel. Néha rugdossa, (nem oly durván, csak arrébbtolva :) legalábbis Lorin nem sír), meg csavargatja a kezét... Szóval féltékeny... De azért még mindig szalad, ha a másik szobából hallja Lorint sírni... "Ojinka ne síj, jön Mama..."
...és itt van még Leó és Lorin. Akik szintén igényelnek, néha kizárólagosan... Lorin mostanában ha begurul, mert elveszünk tőle valamit, kiabál és csapkodja mindkét tenyerével a padlót... :) Leóval pedig van még egy "küldetésem", mielőtt iskolába engedném... Meg kell még tanítanom (vagy nekem, vagy csak úgy bedobni a mélyvízbe, ez még nem tiszta előttem) "beszélni". Na persze azt tud, csak "idegenekkel" (sajátos az Ő értelmezése erről, mindenki idegen, aki nem a barátja) nem mer. Idétlen szűkölő kiskutya lesz, ha sérelem éri, nem meri elmondani mi a baja, s ha már fölmegy benne a pumpa, sírva kiabál csúnyákat... (egyetlen szerencse, hogy nem sok csúnyát tud... :) Hát, van mit tanulnia még...
...és mondanom sem kell, ha együtt vannak, abból külön feladatok adódnak... :) De az is megesik, hogy csak ülök és könnyes szemmel, hálás szívvel nézem a Hármat, ahogy együtt játszanak... de ma azért jó volt kettecskén, elgondolkodva, töltődve, pihenve, erőt gyűjtve...