Nehez...

Nehez nekem Leoval mostanaban. Melyponton van, Lehel szuletese ota meg nem volt ennyire rosszul. Talan mostanra tudatosult benne, hogy a jelen helyzet nem atmeneti "rossz", hanem allando. Iszonyu duh lehet benne, amit allando, mindennel szembeni ellenallassal el ki, mindenre NEM a valasza, semmi sem jo neki, durvan hisztizik es ujabban nem eszik semmit. Pontosabban ellenall. Nagyon figyelek, hogy ne eroltessem es laza legyek, direkt a kedvenceit fozom, de mar kezmosas kozben kifejti, na, AZ neki nem jo, majd O megmondja, mit szeretne. En erre kifejtem, EZ az ebed, ha ehes egyen, ha nem, hat nem kell... O meg megy a hutohoz, nyitogatja es tanacstalanul keresgel. (Ez a kep amugy a kedvencem, olyan kamaszos... :))) Majd az olembe ul, nyafog egy kicsit arrol, hogy nagyon ehes, en elmondok egy rovid tanmeset arrol, mennyire legyengulnek azok, akik nem esznek, majd kizarolag az olemben hajlando enni par falatot, ha en etetem. Itt nem kemenykedek, hogy egyen egyedul, termeszetesen etetem.
DE. Ez a regresszio dolog nagy kerdes a fejemben. A pszichologia emlekeim szerint nem tamogatja a regressziv ut szuloi kiszolgalasat. En neha megis engedek. Mert azt keri, "Mama, engem is ugy fogj meg, mint Lehelt, engem is ugy vigyel, mint Lehelt!" ...es megfogom es ugy veszem ki a kadbol, ugy viszem be az agyaba, vagy alvas utan ugy veszem ki onnan (mar, ha nem hisztizve kovetelozik). Mert ertem en, hogy ezzel azt kerdezi, szeretsz engem is annyira, mint Lehelt? Igy ilyenkor mindig hozzateszem, "Leo, tudod, hogy szeretlek!" es megolelgetem, O meg hozzateszi, "Mama, csak jatekbol..." Ez eddig rendben is volna, de mit csinaljak, amikor a lepcsohazban kozli, O picibaba es nem tud jarni, vigyem fol, vagy ha meglatja, hogy Lehel az olemben van, akar mit is csinal eppen, azonnal az olembe szeretne jonni... Mert ha ilyenkor nem lehet, hat egszakadas, mennydorges, semmi sem hasznal.
Vegul pedig a legrosszabb konstellacio, amikor mindkettoert megszakad a szivem, ha Leot epp olbe vennem szeretgetni, de Lehel olyan nagyon sirni kezd, hogy nem lehet AZONNAL nem folvenni... Ilyenkor Leo teljesen kikeszul (jogosan, mert most O jott volna...) es a foldon csuszva uvolt-uvolt-uvolt (lassan felpuposodik majd a parketta a racsorgatott nyaltengertol... :( Ilyenkor Lehellel a karomban jarkalok (mert Lehelnek jarkalnom kell) Leo latomezojen belul maradva (mert Leonak rosszabb, ha azon kivul kerulok) es kozben folyamatosan duruzsolom szegenykemnek, hogy mennyire szeretem, meg, hogy picit varjon, Lehel mindjart jobban lesz... stb...
En eddig inkabb Lehelt sajnalgattam magamban, mert olyan sokszor sir keservesen, amikor nem tudok ott lenni vele... Ezt most is iszonyu nehezen viselem, soha nem fogom tudni megszokni, legfeljebb abban fejlodom majd, hogy kozben nyugodtabb tudjak maradni es Leot ne "buntessem" kozben a feszultsegemmel. Most viszont Leoert faj jobban a szivem, nem tudom, mit tehetnek erte, hogy kicsit konnyebb legyen neki...