Érzem már egy ideje, hogy alakulóban van Leónál az altatással kapcsolatos igénye. Kezdetben volt a cicin elalvás, aztán (egy jó fél éve) jött a mese alatt elalvás, aztán elég volt, hogy ott fekszem mellette és mindketten csendben vagyunk, amíg el nem alszunk... meg utána is. :) Mostanában viszont a délutáni elalvás horror. és nem is attól függ, mennyire fáradt. Ott fekszem mellette, de játszik velem, azaz csiklandoz, nyomogat, hengeredik és minden egyebet, ami nem visz közelebb a célhoz. Mintha egyáltalán nem lenne álmos. De hogy aki képes minden nap legalább 2 órát aludni délután, sőt esetenként hármat is, az ne mondja nekem, hogy nem fáradt. Azt érzem, én vagyok fölösleges, vagy inkább zavaró tényező mellette. Tegnap altatás alatt épp azon gondolkodtam, hogyan lehetne arra rávenni, hogy én kimegyek, de Ő ne tegye, hanem maradjon szépen az ágyában, amikor Lehel fölsírt a szomszéd szobában. Felpattantam, egy "Lehel felébredt"-et vetettem csak oda neki, mert biztos voltam benne, hogy akkor ma újra nem alszik délután, és átrobogtam Lehelhez. Már legalább öt perce gyönyörködtem a Picike mosolygós pofijában, amikor feltűnt, hogy Leó sehol, sőt, se mamizást, se sírdogálást, egyáltalán semmit nem hallok odaátról. Hoppá! :) Még vártam egy fél órát, míg be mertem kukkantani és betakargatni az EGYEDÜL elalvó nagyfiamat! :))) 37 hónap kellett hozzá... :) Nem tudom hogyan tovább, de bizakodom, lesz ez még rendszeres! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése