this moment

Kalandozások három gyerekkel

A Pünkösdi hosszúhétvégén meglátogattuk Nóri barátnőméket Hollandiában. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy elmegyünk-e, a gyerekek egészségi állapota miatt, végül belevágtunk az első nagycsaládos kalandba. :) Minden szerencsésen alakult, kiderült, hogy Lorin is, mint a srácok, élvezi az új környezetet, mosolygósabb volt ott, mint itthon valaha... :) Nagyon jól éreztük magunkat, zavarba ejtő kényeztetésben volt részünk, nem is beszélve az élményekről és kalandokról. Nagyon elfáradtunk, de így egy hét távlatából, kipihenve ismét nekivágnék... :) Külön öröm volt látni Lilyt és Lehelt együtt (róluk külön teszek majd föl képet, annyira helyesek együtt), ahogy a két közel egyidős gyerkőc élvezte egymás társaságát! :) Nóri, Maciek, Lily, nagyon köszönjük!!! ;)

Lorin és a színek

Honnan?

Leó meglepő tud lenni sokszor, de ma túltett eddigi összes meglepetésén. Épp nyitom ki a forró sütő ajtaját és rászólok a mellettem tolongó éhes kisfiúkra, álljanak odébb, mire Leó incselkedve így szól az Öccséhez:
"Lehel, neked nem kell odébb állnod, a Te neved úgyse hal meg soha!"
Na jó, arra konkrétan emlékszem, hogy nemrégiben beszéltünk a Lehel név jelentéséről...
No de a lélek hallhatatlanságáról is?! :)

Kinek higgyünk? avagy "Anyám borogass!"

Előrebocsátom, hosszú lesz, mert fel voltam háborodva, mert szorongtam és mert ezen okokból jól esett csapkodni a klaviatúra billentyűit. :)
Csütörtök.
Talán az egyik legnehezebb nekem a szülői feladatokból, a döntés...
Dönteni óvodáról, iskoláról, sportról, nevelési elvekről és gyakorlatról, miegymásról... Most éppen terápiás javaslatok közül kell választanunk. úgy, hogy a két orvos nemcsak a terápiát képzeli homlokegyenest másképp, de még a diagnózis sem azonos. Az egyik, tüdőgyulladást, fülgyulladást és torokgyulladást állapít meg és egy erős antibiotikumot ír, a másik (24 óra elteltével) tisztának hallja a tüdőt, a fület sem látja gennyesnek, csak borogatást és homeós bogyót javasol. Már épp fellélegzek, milyen jó, hogy mégsem kell antibiotikum (hozzáteszem, nem vagyok megrögzött ellenzője), mire két órán belül 39-40 közötti lázra vált a hőemelkedés... Kaparom a falat, de nem csillapítom, helyette autóba pakolom a beteget és elhurcolom egy oviból testvértbegyűjtő körre. Hazaérünk, itatom, 3 órát alszik, majd lejjebb megy magától a láz, most játszik, jobban van, várjuk haza Lacit, aki hazafelé beugrik a gyógyszertárba, hogy a közben kikevert borogatós krémet hazahozza. Ő egyébként hajlik az antibiotikumra, mivel 10 napja beteg Lehel, én most valamiért újra hajlok a szelíd gyógymódra, bízva Lehel erőiben, meg az anyai megérzésemben.
Péntek.
Délben ismét 40 közeli láza lett, majd fél egykor elkezdett csillapíthatatlanul sírni. Csak hurcoltam az ölemben, Ő meg sírt és könyörgően kiabálja, hogy Mama, Mama... Próbáltam nyugodt maradni, de csak azt vártam, érjen haza Laci (aki a Gondviselőnek köszönhetően haza kellett hogy jöjjön az itthon hagyott telefonjáért), és kicsit átvegye Szegénykét, míg kikeverem az antibiotikumot. Nem akartam már semmilyen szelíd gyógymódot követni, csak vádoltam magam, miért nem adtam be előbb, csak azt akartam, hogy legyen végre vége a szenvedésének. Bevette a gyógyszert, lázat azért nem csillapítottam, elaludt és újra láztalanul ébredt. Este a fájlalt fülében hatalmas mennyiségű fülzsír színű trutyit találtunk. Akkor még csak tipp volt, másnapra, mikor véres volt a váladék már bizonyosság, hogy kifakadt a füle. Többet nem lett lázas, se hőemelkedése nem volt.
Szombat.
Boncolgattuk a történéseket, mi lett volna ha... Végül, mivel nem tudtuk, mit kell ilyenkor tenni, felhívtuk az ügyeletet, akik azt mondták (mást nem is mondhatnak telefonon), hogy menjünk be vele. Fül-orr-gége ügyelet, ahol egy szimpatikus doki halál nyugalommal megnézi, majd közli, nagyon szép a füle, már most alig látszik a heg, teljesen elmúlik 10 éves kor alatt, semmiféle maradandó károsodást nem okoz és hát így volt ez régen is... Ha most kezdtük el szedni az antibiotikumot, az bizonyos szempontból már felesleges, de ha már szedjük, úgy szedjük be az egészet.
Hétfő.
Visszaviszem kontrollra a doktornőnkhöz a három gyereket (a harmadik csak kedvtelésből jön, mert minket jobban "kedvtel" mint az üres lakást...:), két órát várakozunk odakinn, míg ránk kerül a sor, a doktornő némi rángást produkál, amikor Lorin a vizsgálat után sírva fakad, gondolom már nagyon fáradt volt (legalább annyira mint Lorin), majd közli, Ő nem tudja megmondani, hogy repülhetünk-e (két nap múlva tervezzük ugyanis), azt sem, hogy van-e lyuk a fülén még vagy nincs, egy kis fülzsírt lát, meg egy kis folyadékot a dobhártya mögött. Meg a bal tüdőn egy kis érdes légzést, mielőtt "átlélegezte volna". Utána tiszta. Tájékoztatom, hogy a jobb tüdején volt (?) szerdán a gyulladás, a fülében amit lát az pedig alvadt vér. Vállat von és visszaküld az ügyeleten lévő dokihoz.
Tanulság.
Biztos mindenkinek van ehhez hasonló, sőt még szörnyűbb kálváriája, az egészségügyben bolyongva beteg gyerekével. Találni kell egy Embert, az Emberünket, akiben bízunk. Meghozni a döntéseket, ami a Sajátunk. Csak miénk a felelősség. Fel kell nőni hozzá. Egyébként pedig hiszek ebben a borogatós, nem lázcsillapítós úgynevezett "szelíd gyógymódban". Meg az Őrangyalokban. :)

Leó a (lego)paradicsomban

Péntek délután (alvás helyett) nagyfiús programon volt Leó, Laci és jó néhány legokocka társaságában. :) Mondanom sem kell, élményekkel gazdagon tért haza 4 óra múlva... Ez a papírforma volt, na de az, hogy örömmel benevez egy játékba és büszkén hagyja magát fényképezni az építményével, hát ezt nem gondoltam volna... Nagyosodik.

Álomőrzés... :)

Degurul

Lehel még ősszel kapott egy kétkerekest, pont olyat, mint Leóé, csak eggyel kisebbet. De szabotálta a bringázást, hallani sem akart arról, hogy pedálozzon. Maradt inkább a kis piros futóbringánál, azon boldogan száguldozott. Mostanáig, mert a napokban csapágyas lett a kis piros kereke, így került elő a pedálos, amire úgy tűnik megérett a Fiú, mert egy-két alkalom alatt megtanulta hajtani és mára már sebesen közlekedik vele. :) Nemsokára a pótkerekeket is leszedhetjük. :)

Jönnek mennek...

...a tejfogak minálunk. :) Leónak újabb tejfoga pottyant ki (alsó bal egyes), Lorinnak pedig újabb két tejfoga nőtt ki (felső egyesek). A testvérek összehangolódását pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy mindez ismét gyakorlatilag ugyan azon a napon történt, mint két hónapja, mikor Leó első foga pottyant, Lorinnak pedig az első két foga nőtt ki... :) Szép. Meg Ők is. :)

Bóbita

Lehel még nincsen jól. A verhetetlen étvágya egyelőre nem talált még vissza hozzá, sőt, inni sem iszik szinte semmit. Ma a fülét is fájlalta, holnap kénytelen leszek megmutatni dokinak. Viszont humora a régi. :) Ebéd közben kérlelem:
"-Bóbita, igyál egy kicsit!
- A Bóbita nem iszik, hanem táncol!"
...jött a válasz...