A hölgy olvasóknak sok szeretettel... :)
2010. június 27., vasárnap
Leóról
Ahogy nézem, nem értem, hol volt eddig... :) Azaz nem látom a folyamatot magam előtt, ahogy a picike babából a mostani Leó lett... :) Amit látok, az hihetetlen. Ahogyan beérnek a képességek és hirtelen megjelennek egészen új arcai, dolgai... A kis lelke például finom, őszinte, önzetlen. :) Ahogyan itatni meg etetni próbál, mindig nekem adja az első falatot a tányérjából és több ez mint az utánzás... Ma hangosan megjegyeztem, hogy nem látom sehol sem a palack vizemet, amit behoztam. Mire Ő felém nyújtja a saját vizeskulacsát, igyak abból bátran... :) A másik újdonság, hogy már most van humora is... Tegnap a kanapén ültünk, kezében az alvós nyuszija. Hirtelen fogja magát és úgy tesz, mint aki ledobja a nyuszit a karfa mögé, Ő maga is mélyen utánahajol, mint aki megnézi, hova esett. Majd huncutul visszanéz rám, aztán diadalmasan jobbkezét fölemeli, benne a nyuszival. :) Igaziból meglepődtem, annak ellenére, hogy sejtettem, a nyuszit nem fogja ledobni. Mert hát mi ez, ha nem "tudatolvasás"??? Még párszor eljátszottuk egymás után ezt a kis mókát, én mindannyiszor bánkódtam az elejtettnek hitt nyuszi láttán... :)
A nap képekben...
.jpg)
Délelőtti séta egy varázslatos helyen, délutáni kávézás egy ugyancsak hangulatos helyen és a legjobb az egészben, hogy mindez kőhajintásnyira otthonunktól. :)))
(Utólag: Kedves Férjem szóvátette, hogy szép-szép, hogy a helyeket dicsőítem, de akkor miért nem látszik tőlünk semmi a képeken? Hát csak azért, mert úgy gondolom, hogy úgyis mindenki gyöngyszem gyermekünkre kíváncsi hamár erre a blogra kattintott... :)))
2010. június 25., péntek
Hazajött... :)
.jpg)
Tegnapi sétánk javát Leó sajátlábon abszolválta, miközben kincseket gyűjtött a járdáról, kutyákra, motorokra, autókra és babákra mutogatott és csak kapkodta a fejét a sok látnivalón. De ami egészen új volt, hogy fölfelé jövet kis segítséggel egyedül mászta meg a két emeletet majd életében először átlépte a küszöböt. :) Megérkezett. :))))
2010. június 22., kedd
Az első (sok) lépés...
Leó a tegnapi napot (ami már amúgyis ünnepnap volt családunkban :) választotta az első soklépés megtételére. Ma rögzítettünk is néhány láb-próbálgatást. :) Íme. :))
2010. június 17., csütörtök
Az első orvosság

Szerda estére Leónak lement a láza, de a biztonság kedvéért csütörtökön mégiscsak kihívtuk a doktornőt, mert továbbra is köhécselt és öklendezett a hurutos váladéktól. Sajnos nem feleslegesen jött, mert a diagnózis tüszős mandulagyulladás és hörghurut. Erre sajnos muszáj antibiotikumot adni, mert nagy a veszélye, hogy különben másodlagosan szívizomgyulladást, vagy tüdőgyulladást okoz. :( Szívesen kihagytuk volna az életünkből, annyira jó lett volna, ha legalább 2 éves koráig nem kell antibiotikumot kapnia. De bízunk a doktornőben, ha muszáj, akkor muszáj, Ő szerencsére nem az a mindenre antibiotikum a gyógyír-típus. A jó hír, mert ilyen is van, hogy elintézte nekünk a lisztérzékenység genetikai vizsgálatát, amit Magyarországon a TB elvileg fizet, csak épp nem hozzáférhető a vizsgálat... Így végre kiderül, valóban lisztérzékeny vagyok-e, s ha igen, Leó örökölte-e. Addig pedig birkózunk a Kisoroszlánnal minden nap háromszor, hogy lenyeljen 4ml málnaízű szuszpenziót. Nem könnyű, de már csak 28 van hátra. :)
14 hónapos Leó
A szemünk előtt változik, nagyon-nagyon gyorsan... :) Önállóan ácsorog, egyre tovább. állásból leül, illetve 3 lépést tesz kapaszkodó nélkül. Legtöbbször a karomig, de előfordult már, hogy csak úgy a nagyvilágba, majd lehuppan. :) Rendkívül zsivány, megállás nélkül huncutkodik, és közben persze lesi a fogadtatást, s ha együtt nevethetünk valamin, visongat a boldogságtól. :) Ami új, hogy igazi kis bújós kisfiú lett. Ha leülök mellé a szőnyegre, vagy ébredés után, vagy csak úgy, odamászik, rámhajtja a buksiját, átkarolja a nyakamat a kezével és dorombol, közben pedig olyan arcot vág, mint akinek szülinapja van és most látja meg a gyertyás tortáját... :))) Ami a kommunikációt illeti, mindent ért. Néha elmondom, hogy épp hova megyek a lakásban, mire Ő odamutat és játszik tovább. :) Mutogatva szinte mindent kifejez, amit mondani akar, állathangokat utánoz, meg persze brümmög, ha kedvence a brümmbrümmautó feltűnik. Egyébként hihetetlen, de úgy tűnik a kisfiúk zsigereikben hordozzák az autók iránti érdeklődésüket. Egyszer felsoroltam Leónak az autó általam ismert részeit, azóta is kérésre megmutatja az összeset, még a rendszámtáblát is. :)) A teljességhez hozzátartozik az is, hogy nagyon-nagyon erős, akarata is van, így szerencsétlen, mikor az az enyémmel ütközik... :) Csak akkor nyűgös, ha valami baja van, de akkor nagyon, gyakorlatilag ilyenkor csakamami-csakamami jó, az is csak ha ölbevesz. :))) Nem is értem, miért maradt ilyen vékony a karom??? Testileg pedig nagyon sok kiló (mérleg híján csak találgatni tudok), szép hosszú, szőke göndörödő tincsek, csodás huncut barna szempár hosszú fekete pillákkal, 9 fogacska, csupa erő, csupa izom, meg egy kis tejhas. :) Megszállott ciciző, enni főleg kölesgolyót szeret, meg persze Apa és Mami tányérjáról kunyerálni.
2010. június 15., kedd
Betegen
Leó beteg lett. Nagyon fájhat a torka, mert ha nyelnie kell öklendezik, még a tejtől is, folyik a nyála és kicsit köhög. No meg lázas, estére 39.7-et mértünk. Egész nap bújós volt és nagyon anyás, csak az ágyamban tudtam elaltatni, ott is nyöszörgött és még álmában is csak akkor nyugodott meg, ha hozzámért a keze... A szívem szakad meg. Emellett pedig előjön belőlem az anyatigris és legszívesebben puszta kézzel mennék neki az összes bacinak meg vírusnak...
2010. június 14., hétfő
Erkély-strand :)
.jpg)
Gyönyörű panel-lakunk egyetlen nehezen viselhető hátránya a forró nyári napok fülledt hősége, mikor a falak árasztják a meleget. Hármónk közül én viselem a legjobban, de Apa és Fia nagyon szenvednek. Tegnap reggel Laci gondolt egyet, és ezervalahány forintért vásárolt egy "strandot" az erkélyre. Ami bár nem fogható sem a pátyi medencéhez, sem a dunaalmási gyönyörű kertipancsihoz, de Leó (és Laci) remekül lubickol benne, én meg végre zavartalanul kedvemre dokumentálhatok a "hűs" szobában. :)))
2010. június 12., szombat
Valami készül!

Kapaszkodó nélkül ácsorog már vagy egy hete. Igaz, hogy még csak néhány másodpercig, de már nem is huppan a földre, hanem ügyesen leül. Aztán a napokban elkezdett vezetgetve járni. Kicsit girbe-gurba még a járása, de nagyon akar. :) Tegnap megtette első önálló lépéseit, számszerint kettőt. :))) A járkálás még persze kicsit várat magára, de azt hiszem meg kell hogy vegyük azt a kiscipőt! :) Csak tudnám, hogy milyet...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






