Szélsők... :)

Lambert 5 hónapos

Lorinnak takarót!

Júliusban megkezdetm újabb nagy takaróprojektemet, ezúttal Lorinnak. Tobzódunk a lányos színekben és olyan jóóóó. :) Lambi pedig teljesen le van nyűgözve mind a színvilágától, mind az ízétől. :)))

Nagyfiú

Lehel újabb fogat hullatott. :) Kérdezem tőle, hány foga is van már a foggyűjtő dobozkájában, mire Ő lemondóan legyint. "Lorin ellopta belőle majdnem az összes fogamat." Teljesen lefagytam és meghatódtam egy és ugyanazon pillanatban. Egyrészt, hogyan lehet ez a kis négyéves ilyen pimasz és bátor, másrészt mennyi szeretet kell ahhoz, hogy egy ilyen durva kincsrablás fölött panasz nélkül napirendre térjen valaki...

Víz, Nyár, Boldogság

Nyár van!

Isten éltessen Apa! :)))

Testvérek

Egy jó fényképhez adva volt szinte minden. Gyönyörű nyáresti fények, ünneplőbe öltözött gyerekek, csodás környezet. Csak volt egy fehérrucis kis szabotőr... :) azért nagyon jellemzőek a jelenetek. :))

Lambi első kempingezése... :)

Négy hónapos lett ez a gyerek, épp itt volt már az ideje egy jó kis kempingezésnek! :) A Leó iskolai közösségével mentünk a Pünkösdi hétvégén Tatabányára és Tatára, ezúttal nem kerékpáron, hanem gyalogosan túrázott a csapat. Jó hangulatú hétvége volt, én a két kicsivel egy könnyített útvonalon andalogtam többedmagammal, (nem mintha ez lett volna a "papírkutya" csapat, egy anyuka kétéves ikreket cipelt egyszerre, egyet elől, egyet hátul :))), majd délután találkoztunk a nagyokkal, akik egy kemény, de gyönyörű útvonalon érték el a meeting point-ot. Este a táborban főzőcskéztünk, a szállás sátorban (Fiúk), illetve faházban (Lorin-Lambi-Én) volt, az éjszaka is jól sikerült, egész sokáig aludtak reggel a gyerekek. Másnap még lementünk a tóhoz, a gyerekek persze pancsoltak egyet, ebéd után pedig véget is ért a kirándulás. Lambert született kiránduló. :)

Iskolába megy a Kiskirályfi! :)

Eljött a várva várt Nyárünnep is, először voltunk Főszereplői Lehel révén ennek a megható ünnepségnek. Bár én már tavaly is sírtam rajta... :) Annyira szeretem a waldorf létünkben, hogy az ünnepek igazi, meghitt, bensőséges, valódi kis kincsek, amiket magunkkal hozhatunk haza is. Örülök, hogy Lehel három évet tölthetett ebben az óvodában, bár némasági fogadalommal kezdte, mostanra mindenki a cimborája, sőt igaz barátokra talált.

A képen az utóbbi hetek, talán hónapok munkája látható, a gyerekek saját maguk készítette manóház, benne a körmöcskével készült szőnyeg, saját kezűleg varrott manócskák, bútorok, illetve a kosárba ollótok, ollóval és cérnabefűzővel, kis tarisznya, szőttek tűpárnát, csiszoltak kövecskét, aminek tokot nemezeltek. A kék dossziéban az összes rajzuk és festményük, előtte az ovis kisbögréjük és fakanaluk, amivel ettek-ittak az oviban. A kis tarisznyájukban egy kis cipó, pont mint amit minden csütörtökön ők is sütöttek, egy üveggolyó és egy aranyszalaggal átkötött kék papíron pedig a minden nap elköszönéskor elhangzó mondás:


"Fejemtől a lábamig Isten képe vagyok,
szívemtől a kezemig érzem leheletét,
ha szóra nyitom ajkam az ő akaratát követem.
Ha megpillantom anyámban, apámban,
minden kedves emberben, állatban és virágban,
fában és kőben nem félek semmitől,
szeretet él bennem és szeretet vesz körül."



Itt pedig az Alkotó bohóckodik :)