Nem ígérem, hogy rendszeresebb leszek, de hiányzik, hogy dokumentáljam a gyerekek életét. Most este azon kaptam magam, hogy a telefonomon régi (nyári:) képeket és videókat nézegettem és sopánkodtam magamban, milyen sokat nőttek már azóta is...
Közben pedig ezt a képet találtam és bearanyozta az estémet. Mindegyikük olyan nagyon saját maga ugyanis ezen a képen. :)
Nagy a lemaradásom, hiányzik Lorinról egy kétéves összefoglaló, egy teljes november és még annyi minden.
De nem most, mert most szaladok aludni, az van ugyanis, hogy Leó néhány hete éjszaka felébred és nem tud visszaaludni, csak vergődik, hol némán, hol hangosabban... Így romokban vagyunk mi felnőttek, meg persze Ő is. Meg az is van, hogy nagyon unom az éjszakai műszakot, hogy nincs saját ágyam és mostanra ponttá zsugorodva próbálok gyakorlatilag a levegőben aludni. Ez persze mind az én hibám, mert mikor ideköltöztünk egy szobába tettük a gyerekeket, gondoltam jó ötlet, hogy a fiúk ágyának végén húzom meg magam, így Lorint csak kikapom az ágyából éjjel ha sír és Lehelhez is közel lehetek, végre nem kell éjszaka két szoba között ingáznom. Az ingázás helyett most aktívan őrzöm az álmukat, hogy ne ébresszék föl egymást, főként pedig Leót, aki iskolás és korán kell kelnie. Csak azért írok erről, mert meggyőződésem, hogy az én szorongásom miatt alszik Leó rosszul mostanság. Volt már egy ilyen időszak ugyanis, mikor felvételiznie kellett... Ő perzse nem tudott semmit az egészről, nem is félt, csak épp nem tudott aludni... jaj, annyira görcsösen akarom, hogy a legjobb formáját hozza az iskolában... Azért dúrva, hogy ha tényleg az én szorongásomra rezonál ilyen érzékenyen, milyen szoros még mindig a tudattalanjaink kapcsolata... Csak úgy, mint hét és fél éve...mikor még a pocakomban volt. Már ott is Ő rezdült velem együtt a leginkább... Hjaj. Próbálom elengedni ezt a parajelenségemet is... :) Még egy kicsit nézem ezt a képet és sikerülni fog!!! ;)
