Építkeznek....

Napjában többször is épülnek az egész nappalit elfoglaló bunkerek, amik gyakorlatilag mini házak, nappalival, fürdővel, káddal, konyhával, alvószobákkal. Székekből, fotelekből, takarókból, párnákból. Lorin abszolút társa benne a Fiúknak, amint alakul egy bebújós kis helyecske, rögvest bemászik és onnan vigyorog. Néha le is fekszik, ha elunná magát, bevisz egy böngészőt lapozgatni. :) Leó és Lehel pedig a költözést dolgozzák. :) lelkesen. Azért féltem őket. Ma a régi ovijuk melletti játszón jártunk, ahonnan látszanak a hegyek. Meg is ragadtam az alkalmat, hogy mondjam nekik, rámutatva az egyikre, hogy a mögé fogunk költözni. Mindketten hosszasan nézték, Lehel sejtelmesen mosolygott is hozzá. Majd a hazafelé vezető úton többször megjegyezte, hogy "Mi elköltözünk, tudod?"... Hjaj. Remélem nem viseli nagyon meg őket.
A kép a kánikulában városnéző hídsétán készült. :)

21 hónapos a Kisszöszi

...és nincsen már babám. :( Mert nagyocska. Akarata erős, akárcsak a hangja és nem fél használni. :) Na nem baj, volt már erre precedens minálunk. :) Azért mégis lányosan finom és édes de nagyon. Elkezdte mondatokba fűzni a szavakat, vagyis pakolja őket egymás mellé, bár minden szó után hagy egy nagyobbacska hatásszünetet. :) Megjelent már a Mi ez Mi az kérdés is, na azon teljesen ledöbbentem. Vicces, mert a lépcsőházban ugyanazt csinálja, mint anno a majdnemkétéves Leó, leül, lefekszik és szeret hosszan időzni, persze csak fölfelé, lefelé szalad ha fogom a kezét, ha nem, akkor még gurulna... Állandóan énekel, néha táncol is a zenére, mostanában kezdett pörögni is. Ami még újdonság, hogy kifejezetten félős. Amolyan lányosan. :) A múltkoriban megcsípte egy darázs, azóta a szobába betévedt légytől is fél. Sőt, még másnap is gyanakodva tekint körbe, nincs-e még mindig ott... :) Harmadikként magabiztosan használja a kérem és tessék szavakat, vagy ha ezek nem segítenek, hát a hangját... :) Szeret főzőcskézni, babát tologatni, a fa lovakkal ügetni (közben "ha-ha-ha"-zni, ami a nyihaha megfelelője:), de el is altatja őket ("Pszt, alszik!"). A böngésző neki is a megunhatatlan kedvence. Most mégis a legkedvesebb játéka egy kismotor, amihez bácsi is van sisakkal. Ha kintről motorhangot hall, a következő szavakat ismétli: "Motor! Bácsi! Sisakja! Kereke! Gurul! Elment!" Gondolom ez már egy mondat volt. :)
Esti kedvencem pedig, mikor leteszem az ágyába magam mellé, de még nem alszik, én sem, csak én úgy teszek. Ő egy kis idő múlva szorosan a rácshoz dugja a kis arcát, közvetlenül az enyém mellé és nagyon halkan így szól: "Mama!" ...."Cici! Kiszáll!" és már mászik is. :)

Mert mindenkinek jár egy Napsugár! :)

...és az én életem napsugara Lehel! :) Olyan valószerűtlenül aranyos ez a kisfiú, hogy nem találok rá szavakat. Nem is keresek, csak megemlítem ezen a helyen is, hogy Ő az én kis Napsugaram! Nagyon szeretem!

A 20 hónaposak... :)

Etetés

Évfordulós ajándék :)

10 éves elsőrandis évfordulónk napján megszületett az előszerződés első közös otthonunk megvételéről. Nem kisebb dologról van szó, mint hogy a január elsején megálmodott/megérzett "nagy változások" lesznek ebben az évben jóslata Lacinak beteljesedett, a fel éve sem futó sikertörténetünkre fölkerült a korona. Megtaláltuk új otthonunkat! Izgatottan ver a szívünk, ha csak rá gondolunk is, leírni is alig merem, hogy lesz egy házunk! Saját kicsi kertünk! A gyerekek egészen idáig, míg nem voltak konkrétumok, nem voltak túl lelkesek. De mikor megmutattuk nekik a házat (benne méh két ott lakó cicával), úgy tűnik, minden szorongásuk szertefoszlott és rájuk is átragadt az örömteli izgalom. Még azért persze nagyon gondolkodom, hogyan kéne minél zökkenőmentesebben, gyerekbarát módra megoldani a cuccolást, mert a változás az Ő életükben igen nagy, nekünk szinte elképzelhetetlen... Remélem nem viseli őket nagyon meg és hamar kárpótolja majd őket az a sok jó, amit az új hely/helyzet ad...

Ovivég

Véget ért egy hosszú, négy éves periódusa az életünknek. Nevezetesen a Leó óvodás évei. Ha újra kezdhetnénk, máshogy csinálnánk, (más ovit választanánk, de legalább Lehelt nem engedtük volna még), persze utólag kár sopánkodni. Az óvónénikért mindenesetre hálásak lehetünk. Letudtuk az évzárót is, Leó hősiesen helyt állt, illetve forgott a kör közepén, a megbeszélt koreográfiának megfelelően, míg a kedvenc dalát énekelték, utána összekapaszkodott a tekintetünk, harapdálta a szája szélét egy kicsit, de kibírta... :) Az első év volt, hogy a ballagás után még szeretett volna oviba menni, amíg a barátai is mentek, így ráhúzott még két hetet. ...és úgy tűnik nem csak nekem volt hiányérzetem, ami a búcsúzást illeti, mert mikor javasoltam, hogy készítsünk valami búcsúajándékot a legkedvesebb cimboráinak, lelkesen hozta az eddig féltve őrzött vulkánkövecskéit és majdnem az összeset szétosztogatta. Csináltunk névre(azaz jelre)szóló kis kincseket belőle (hihetetlen, de Leó, aki tudtommal a társai nevét alig képes megjegyezni, rögtön vágta a kiválasztott 12 gyerek jelét és Ő maga rajzolta rá a papírra, majd Ő választott személyre szólóan anyagot is a csomagoláshoz :)). Az utolsó ovis napjának reggelén bementem vele és az udvaron megkereste egyenként az érintetteket, hogy odaadja nekik a kis kincset.
Kicsit én is elérzékenyültem, hogy utoljára megyek ma érte, bár a két kicsivel a nagyért menés ebéd utáni mindennapi köre cseppet sem fog hiányozni... :)

A "Kicsik"... :)

Azok a bizonyos Pillanatok... :)

Tegnap este történt, hogy Lorint màr aludni vittem volna, csak a gyerekek még búcsuzkodtak egymástól. :) (Olyan jó, hogy ha esetleg napközben nem is mindig, de ilyenkor nagy a szerelem...:) Lehel megölelte és finoman megszorította Lorint majd pont, ahogy eddig csak nekem mondta, most a Húgának is: "Hú de nagyon szeretlek!" ...:)

Lorin 20 hónapos

...és a legkisebbnek már nem jár minden hónapra összefoglaló... :)