Lorinpocak 34 hetes

Megnéztem a kis számlálómat a blogon, mert időzavarba kerültem, hol is járunk és teljesen ledöbbentem, hogy már a 34. hét. Kicsit be is pánikoltam, hogy még nem vagyok kész semmivel, nem csináltam listát mi van, mi nincs, csak úgy érzésre gyűlnek a holmik, de úgy szégyellem magam, hogy nem teszek bele több energiát a gyönyörű ruhácskák kiválasztásába, vagy legalább már a valószínűleg utolsó pocakosságom utolsó heteibe... Mert szeretem ezt az állapotot nagyon. Szerencsés vagyok, hogy nekem nem olyan nehéz még itt a célegyenesben sem. Viszonylag könnyen mozgok, csak lusta vagyok és nehézkes és rettentő nehezen veszem rá magam, hogy mozduljak a gyerekekkel (mondjuk ki a levegőre). De ha lendületbe jövök, megy... :)
Elkezdtem intenzívebben befelé figyelni... Sokszor kapom magam azon, hogy megpróbálom elképzelni, milyen lesz, ha már Lorin is idekinn lesz, hogy fogom altatni a fiúkat, ha épp egy sírós hasfájós csecsemővel a karomon kell majd mászkálnom, vagy éjszaka megint visszajön majd a gyomorgörcs, mikor a legkisebbet szoptatom és remegve várom, hogy az éjszaka csöndjébe mikor harsan fel egy velőt rázó "Mamiiii!" kiáltás valahonnan a másik szobából. A legjobb mindenkinek az volna, ha együtt aludnék az összes csemetével, Laci is tudna nyugodtan aludni meg mi is. Csak épp nem férünk el a gyerekszobában négyen. Úgyhogy egyelőre úgy fest, marad az éjszakai gyomorgörcs és a szaladgálás.
A gyerekek is készülnek, olyan megható látni... Leó minden játéknál oszt valami szerepet Lorinnak is (hol a felsővezetéket fogja majd szerelni, hol sikítva fog szirénázni, de mindig gondol rá...:) Lehel pedig, aki látszólag mit sem tud az egészről, vagy legalábbis a dinnye pocakomat nem azonosítja semmiféle babával, pedig minden nap elmondom neki... nos Lehel minden reggel, mikor kivonul ébredés után a kanapéra, széles mosollyal előveszi a babanaplós könyvemet és végigmutogatja benne az összes UH-képen, majd fényképen látható babát és mamát, miközben elégedetten szürcsöli a közben kézhez kapott rizstejét... :)
...és most végigfutottam mit is írtam eddig és megint elszorul a szívem, mert megint nem Lorinról írok... Mert nem tudok róla külön mit mondani, olyan drágán belesimul a hármasunkba, hol négyesünkbe... mert olyan nagyon együtt vannak Ők hárman a szívemben, csak mióta Lorin odabenn van, talán tényleg még több a szeretet mindegyikük felé. Kettő kint, egy bent. De olyan elválaszthatatlanok most nekem, hogy talán nem is lényeges most az, hogy bent vagy kint. Végtelenül szeretem őket... és ha erre gondolok, elszállnak a szorongások is... :) Hát így vagyunk a 34. héten.

Sólyapálya

Az igazi férfi...

Szegény Lehel sebéről kiderült, ótvar. Azóta az a bizonyos első már meggyógyult, azaz még látszik egy hatalmas folt, de a combja belső részén úgy egy hete elkezdődött egy ugyanolyan, majd a hátán is, a combján lévő mára pedig óriási (kb 5cm-es átmérőjű) büdös hám nélküli borzadály. Tegnap dokinál jártunk, és megkezdtük az antibiotikum-kúrát, egyrészt szájon át, másrészt krém formájában. áztatni nem áztatom, de mivel a combja belső részén van, elkerülhetetlen, hogy víz érje (csakúgy, mint mondjuk a köldökcsonkot...). Elvileg áztatni kéne és lekaparni a kemény páncél réteget és úgy bekenni fertőtlenítővel és krémmel. Amit teszünk, hogy ha van felpuhult rész, ami fürdés után könnyen lejön, azt Laci (a másik hős férfi) leszedi, aztán gyorsan Betadin, meg az antibiotikumos krém. Meg szájon át is kap antibiotikumot, tekintve, hogy szóródott a testén a cucc. Bekötni nem kötöm, hogy szellőzzön, csak hosszúnadrág van rajta, hogy ne kenődjön szét és ne tudjon hozzányúlni. Én persze az összes lehetséges internetes cikket elolvastam, a szövődményektől a kezelési módokig, aztán befejeztem gyorsan az olvasgatást... :) Lehel jól van, csak néha , ha ránéz a lábára, akkor terpesztve kezd járni és sántikál hozzá... :) Ezt leszámítva viszont vígan rohangál és jó a kedve. A sebkezelési procedúrát (a doki mondta, hogy készüljek, nagy üvöltés lesz), egészen jól viseli, inkább csak sírdogál, csak öltözésnél törik el komolyabban a mécses, aki viszont üvölt, hogy azonnal hagyjuk abba, az Leó, mert annyira sajnálja szegény Lehelt... :) :( Ma konkrétan láttam a villanást a szemében, hogy mindjárt megver, ha nem fejezem be azonnal Lehel babrálását... :) Ma van a második antibiotikumos nap, még nem látok javulást, de remélem holnapra már lesz...
León is volt egy pöttynyi gyanúsan kör alakú seb, amit tegnap fürdés után Laci le is kapott, majd bekentük azt is, remélem, Ő ennyivel megússza, mert oroszlánság ide vagy oda, Ő nagyon nyúlbéla... Rám ütött ebben is. (Tegnap csokis volt a szája, Laci letörölte azzal a kommenttel, hogy nini, itt egy seb, hát majdnem szörnyet halt a "fájdalomtól"... :)

Komolyak... :)

Nem, nem büntetésüket töltik a Fiúk, csak épp a margitszigeti zenélő szökőkút csodájában mélyedtek el... :)

Leó a hős.... (Anikó néni "A pedagósus")

Vége a négy hét úszásnak. Utolsó előtti alkalommal, az óra vége felé Leó elkezdett üvölteni és tiltakozni, nem megy a mélyvízbe. Lett a lábán egy kis seb edzés közben, de persze ez csak a fedősztori volt, valójában megijedt. Anikó néni nem hagyta magát, bámulatos higgadtsággal és rutinnal kezelte a helyzetet, Leónak is meg kellett csinálni a gyakorlatot, amit a többieknek. Végül megcsinálta. Anikó megnyugtatta Lacit, nincs semmi vész, látott már ilyet, "de meg kell tanulnia, ki itt a főnök"... majd mosolyogva hozzátette, szerinte nem jövünk holnap... :) és valóban, Leó hallani sem akart arról, hogy másnap is úszni menjünk. Délelőtt beszélgettünk a dologról és úgy tűnt, minden rendben, de mikor alvásból ébresztettem és indulnunk kellett volna, újra hevesen tiltakozott. Fél a mélyvíztől, nem akar bemenni. Nagyjából három perecem volt indulásig, így némi testi erőfölényt is be kellett vetnem, hogy az ágyából az előszobába vontassam, végig beszéltem, nyugtattam, még az autóban is sírdogált, de mire Lacit fölvettük, már megnyugodott... Az edzés fél hattól fél hétig tartott a Margitszigeten, a menetrend az volt, hogy amíg Laci benn van Leóval, én Lehellel szigetezem odakinn... Negyed hétkor már percenként néztem a telefonomat, hátha Laci üzen valamit, mert tudtam, az óra végén mennek a mélyvízbe...
...és igen, ilyen képeket kaptam... :)

Mondanom sem kell, rögtön elsírtam magam, olyan büszke voltam Leóra, aki szembenézett vele és legyőzte saját félelmét. Később azt is megtudtam, Anikó néni újra zseniális volt, mert jól tudta, miről szólt a tegnapi cirkusz és külön figyelt Leóra, az utolsó mélyvizes feladatot neki már nem kellett megcsinálni, mehetett játszani...
Most egy hónap szünet, aztán szeptembertől elkezdünk valamilyen úszótanfolyamot valakinél, mert sajnos Anikó csak nyáron vezet gyerekeket, év közben versenyzői vannak. Remélem szerencsénk lesz.

Dönciről sok minden...

Olyan sok minden történik mostanában, Döncike pedig annyit változik, kicsit le vagyok maradva a rögzítéssel. :)
Az első és legfontosabb, hogy neve napján "megkeresztelődött". :) Így újabb barátnőmet és családját vontuk közelebb családunkhoz, mert trükkös módon nálunk a keresztszülőség úgy tűnik a barátnőimre száll... :) Drága Nóri és Maciek, ezúton is köszönjük! :)
A beszédbeindulásról már írtam ugyan, de arról még nem, hogy mára gyakorlatilag minden szót képes megismételni utánunk, amihez kedve van, önmagától pedig már annyi szót mond, hogy nem tudom megjegyezni, ami pedig vicces, hogy a tűzoltással kapcsolatos szavak az elsők között voltak... :) (Leó ugyanis idő közben kiképezte maga mellé kis tűzoltó segédnek... Nagyon cukik katasztrófaelhárítás közben (is). :))
A "Nem!"-et (Em-Em!) pedig olyan vehemenciával hangoztatja, hogy gyakorlatilag ettől visszhangzik a lakás, minden kérdésem, kijelentésem, kérésem után minimum egy szájból elhangzik... :)
Ami szintén szemet szúróan változott, az a játéka. Kisfiús lett, a Leótól már jól ismert kreativitást sem nélkülözve. Épít, mindenből mindent. Tegnap pl. legoból egy kaput csinált, majd a "répából" (az az úszási segédeszköz:) egy sorompót... Abszolút társa már Leónak, nemcsak nézi majd beáll, hanem tevékenyen részt vesz az "alkotás"-tervezés fázisban is... Olyan döbbenetes ezt látni, meg persze jó. :)
Kis aggodalom is fűszerezte az elmúlt napokat, ugyanis egyik napról a másikra lett egy seb a lábán (mintha egy szúnyogcsípésből indult volna úgy rémlik, de a keletkezést homály fedi), ami nemhogy gyógyult volna, de napról napra nagyobb és csúnyább lett. 1-2 cm-ről indult, körülötte pirosság, majd másnapra a pirosságból is seb lett és egy nagyobb kör lett piros és így tovább, kb 5-6 cm átmérőig jutottunk. Gennyes volt és csúnya. Betadinnal kenegettem, meg a patikában adtak rá Tetránt, így szerencsére három nap alatt jobb lett, tegnap már nem is tettem rá antibiotikumot. Ma már szép a közepe, bentről kifelé gyógyul.

Leó úszik

3 hét után itt tartanak a gyerekek. :) Mikor először láttam a kezeivel tempózni és önállóan haladni a vízen, könnybe lábadt a szemem. :) Nagyfiú. Deszeretem. :)

Lorinnal a 31. héten

...és hipp és hopp itt a harmadik trimeszter, ezt nem csak a naptárból tudom, de az egyéb jelekből is... Mint például, hogy napközben menetrend szerint rám tör az a bizonyos ellentmondást nem tűrő álmosság, ragadnak le a szemeim és egy pillanat alatt elaludnék... Éjszaka viszont nem alszom jól, vagy mondjuk úgy nagyon felszínesen már... Vagy, hogy elviszem Leót úszni, az összepakolt úszócuccos táskát meg otthon felejtem... vagy a bérletét... :) Vagy, hogy lent érzem Lorin fejecskéjét... Vagy, hogy van már előtejecske... :) Vagy, hogy nehezemre esik babakocsit tolva a biciklis Leót követve kilométereket gyalogolni... és még sorolhatnám. Olyan jó lenne már babaruhákat pakolászni jobbról-balra, aztán vissza, de még igencsak hiányos a kezdő szett... (Bár 3 éves méretünk már van...:)
Lorinunk jól van, továbbra sem egy izgága típus, sokat alszik, keveset mozog (a fiúkhoz képest), azt hiszem, ma éreztem először csuklani, a bal oldalamat támasztja, feje már jól lent van, ezt Siklós is megerősítette a mai UH alapján. Sőt, 1750g a saccolt súlya, (30hetes 6napos paraméterekkel) ami nagynak számít, így inkább a 4kiló körüli súlyra számolhatok. Bár én úgy érzem, nem lesz akkora mint Lehel volt... :)
Ha most kívánhatnék, egy kényeztető napot kívánnék, úsznék, heverésznék, a gyerekeinkben gyönyörködnék és málnaturmixot innék (amit nem én csinálnék meg!!!:).

Leó és a pénzügyek... :)

Amikor összeismerkedtem Lacival, az elsők között állapítottam meg, különleges kapcsolata van a pénzzel. Ahogy bánik vele, ahogy tervez, számol, ahogyan felhasználja, nem egy egyszerű halandóra jellemzően. Aztán mesélt sokat, hogy már kicsi gyerek korában is foglalkoztatta a "pénz-ügy"... :) Leó újabban a bankok felől érdeklődik. Nem tudom, jobb családokban is előfordul-e az ilyesmi 5 éves korban, vagy ez is csak egy a sok-sok hozott dologból... :)
Laciék most költöztek el új irodába, gondolom innen az apropó, mert Leó a múltkoriban nekem szegezte a kérdést:
"Mama, ha valakinek nincsen irodája, hogy vesz magának irodát, ha nincs neki és nem tud hol dolgozni?"

Halálos...

Leó mostanában elalvás előtt sokszor panaszosan így szól: "rosszat álmodtam!" Ami annyit tesz, valami szorongástkeltő dologra gondolt. A tartalom szinte mindig ugyanaz, a halál, mint végérvényes szeparáció tőlem, a téma pedig a napi élmények szerint változatosak... Pl. Bekap egy cápa és nem látlak többé, vagy elsodor a Duna és nem látlak többé, vagy egészen konkrétan: "meghalok és nem látlak többé".
Tegnap este viszont valami mást mondott, amiben annyira szépen benne van Ő maga és az ötéves gyerek lénye...
"Mama valami rosszat álmodtam megint!"
"Mi volt az Leó?"
"Arra gondoltam, hogy meghalok és nem játszhatom többé!"

Aki ismeri Leót, tudja, a játék neki olyan mint a levegő, még sz ételnél és a víznél is előrébb való...