Vége a négy hét úszásnak. Utolsó előtti alkalommal, az óra vége felé Leó elkezdett üvölteni és tiltakozni, nem megy a mélyvízbe. Lett a lábán egy kis seb edzés közben, de persze ez csak a fedősztori volt, valójában megijedt. Anikó néni nem hagyta magát, bámulatos higgadtsággal és rutinnal kezelte a helyzetet, Leónak is meg kellett csinálni a gyakorlatot, amit a többieknek. Végül megcsinálta. Anikó megnyugtatta Lacit, nincs semmi vész, látott már ilyet, "de meg kell tanulnia, ki itt a főnök"... majd mosolyogva hozzátette, szerinte nem jövünk holnap... :) és valóban, Leó hallani sem akart arról, hogy másnap is úszni menjünk. Délelőtt beszélgettünk a dologról és úgy tűnt, minden rendben, de mikor alvásból ébresztettem és indulnunk kellett volna, újra hevesen tiltakozott. Fél a mélyvíztől, nem akar bemenni. Nagyjából három perecem volt indulásig, így némi testi erőfölényt is be kellett vetnem, hogy az ágyából az előszobába vontassam, végig beszéltem, nyugtattam, még az autóban is sírdogált, de mire Lacit fölvettük, már megnyugodott... Az edzés fél hattól fél hétig tartott a Margitszigeten, a menetrend az volt, hogy amíg Laci benn van Leóval, én Lehellel szigetezem odakinn... Negyed hétkor már percenként néztem a telefonomat, hátha Laci üzen valamit, mert tudtam, az óra végén mennek a mélyvízbe...
...és igen, ilyen képeket kaptam... :)
Mondanom sem kell, rögtön elsírtam magam, olyan büszke voltam Leóra, aki szembenézett vele és legyőzte saját félelmét. Később azt is megtudtam, Anikó néni újra zseniális volt, mert jól tudta, miről szólt a tegnapi cirkusz és külön figyelt Leóra, az utolsó mélyvizes feladatot neki már nem kellett megcsinálni, mehetett játszani...
Most egy hónap szünet, aztán szeptembertől elkezdünk valamilyen úszótanfolyamot valakinél, mert sajnos Anikó csak nyáron vezet gyerekeket, év közben versenyzői vannak. Remélem szerencsénk lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése