Lehel 2 éves

Döncike... olyan, mint a pocakomban volt. Finom, erős, önálló, makacs. Emlékszem, mikor beszélgetni próbáltam vele, és kértem mozduljon, soha nem tette. Azaz nem tette azonnal. Ha most kérem, tegye ezt vagy azt, soha nem teszi. Azaz nem teszi azonnal. De 5-10 perc múlva hozza, mutatja, csinálja. Néha meg is lepődöm, mert én addigra már elfelejtem a dolgot. :) Emlékszem, mikor két éve 11-én éjjel könyörögtem neki, induljon el kifelé, de ha nem, hát akkor legalább működjön együtt, mert elindítják reggel. Arra is emlékszem, megígértem neki, hogy itt kinn nem fogom sürgetni semmiben, megvárom, bevárom... Azóta is próbára tesz. :) Először nem nyúlt semmiért, aztán most nem beszél (de olyannyira nem, hogy az én nevemet sem hajlandó kiejteni, pedig tudja mondani hogy mama, vagy nem mutatja meg apa fülét, csak néz nagy szemekkel, ha "szerepeltetni" akarjuk, pedig már vagy fél éve tudja a testrészeket is.) Néha megrémít, pedig valahol ebben áll az Ő lényege. Egyébként pedig békés, tündöklően jókedvű, energikus (mostanában kocogva közlekedik a lakásban:), kreatív, hatalmas akarattal, ami mostanában ha határba ütközik, annak tízperces sikítva sírás-dühöngés az eredménye, amiben persze nem fogadja el a vigasztalást, csak maradjak elérhető közelségben és ha már "csak" sír, vegyem föl...
Szeretem a ragyogó jókedvű szemeit, ahogy minden tevékenység közben hangosan énekel (természetesen felismerhető a dallam), az erejét, azt hogy imádja Leót, hogy a játékban abszolút kompromisszumkész, a puha kis testét, a tejillatát...
Adatok: cicizik, néha mint az újszülöttek, néha csak mint a 8 hónaposak, eszik, főleg husit, tejallergiájáról friss hírünk nincs, ruhában 14 kilót mért a védőnő és 92cm-t, foga 16, cipőmérete passz, majd megmérem, de gyanús hogy fél éve nem nőtt a lába, mert az őszi cipője tökéletes rá. :) Olcsó gyerek... :))
...és a tortás képek:

Leó és a Vulkán

Apa-Fia kalandozás INDUL! :)

Tegnap kezdetét vette a Nagy utazás, Apa és Fia elrepültek a Vezuvhoz. Leó már több mint egy éve vulkán-lázban ég, így "adta magát", az első közös utazós bandázásuk helyszíne. :) Több képpel és részletesebb élménybeszámolóval remélem Laci jelentkezik hamarosan, most csak annyit, hogy Apa és Fia jól vannak, ma délelőtt bele is tekintettek a füstölgő kráterba, Leónak fáradtsági szintjétől függően hiányzom, de remekül vannak ezidáig...

Simogató... :)

Egy átlagos szombat reggel...

...miután beindította a mosást, megpihen egy kicsit... :)

Piros

Állatkerti élményeinkről beszélgettünk, Leót rabul ejtették a kígyók. Meséltem neki a hüllőkről, szóba került, hogy "hidegvérűek", meg, hogy a mi testünk milyen meleg, mire Leó így szól: "Hát persze Mama, mert a mi vérünk piros, azért meleg."
Na igen, mint a vízcsapnál... :)))

Kettő kinn, egy benn... :)

Az első nem hivatalos pocakfotónk. :)
Hiába a bő felső, már látszik a gömbölyödő pocak. :)) Azért az kicsit váratlanul ért, mikor két hete a metrón egy fiatal hölgy fölpattant, ellentmondást nem tűrő hangon közölte, üljek le... Annyira meglepődtem, hogy megköszönni is elfelejtettem... Aztán azon gondolkodtam, honnan is... jelvényt nem hordok, kabát volt rajtam... Aztán rájöttem, hogy a kapaszkodásnál kikandikálhatott a kismamanadrágom és a gyakorlott szemek kiszúrták... :)

Hazafelé...

az oviból, Lehel nem hajlandó megfogni a kezem. Ez kissé viccessé és talán veszélyessé is teszi a közlekedésünket, mert az ovi környékén nincsenek járdák (miért is lennének pont ott) és a zsúfolt lakótelepen az utak is szűkösek, a legtöbb helyen egyszerre csak egy autó fér el. Hárman három felé megyünk, próbálom szemmel tartani mindkettőt és ha autó jön, egyiket szóval, másikat fizikailag koordinálni. Szerencsére Leó legtöbbször megfogja Lehel kezét, aki ebben az esetben nem tiltakozik, inkább büszkén vonul... Így legalább már csak egy kupacra kell figyelnem... :) Annyira jó ez a testvérség, ebben a nagy önállósodási küzdelemben egy mentsvár Lehelnek is meg nekem is. Este, mikor persze egyedül veszi fel a pizsamáját és a nadrággal boldogul is, de a felső még nem megy, így dühében keservesen sír, majd mikor segíteni akarok kétségbeesetten kiabál, ám ha Leó segít, kacagva tűri... :) Köszi Leó! :)))

A fejét fogja... :)

Pöttömkénket kedden alaposan szemügyre vették a kombinált teszt alkalmából. Most csináltunk először ilyesmit a hajlott koromra való tekintettel, ezeddig megelégedtünk a kórházi futószalagos tarkóredő 60%-os "biztonságával". Emberi számítás szerint Pöttömke nagy valószínűséggel egészséges. Olyan jó volt gyönyörködni benne! Nagyon sokat mozgott, kétszer ásított/vagy kiabált, mindenesetre jó nagyra tátotta a száját... :) és egyszer megfogta a buksiját is... :))) Talán kicsit elege volt már a macerából. Kisfiú vagy kislány, nem lehetett látni, a doktornő mégis mondott valamit, amiről mondta, hogy ne híreszteljük, így nem is teszem... :) Néhány hét múlva úgyis kiderül. De legkésőbb fél év múlva már biztosat tudunk... Nyugalom! :)
A pontos szülési dátum is előrébb csúszott egy-két nappal, bár ahogy Siklóst ismerem, ez nem nagyon fogja érdekelni. Mindenesetre én örülök, hátha mégis egy-két nappal hamarabb megérkezik és akkor nála szülhetek. Mára pedig minden számítás szerint is megkezdtük a második trimesztert, sehol a kellemetlen tünetek (kivéve ha a vakmerő és felelőtlen kismama éjjel kettőkor akar fogat mosni... :))), a fészekrakási láz jegyében kitakarítottam tegnap a mikrót, ma jön az előszoba... csak lassacskán, hosszú még az idő... :) Szóval jól vagyunk, már mindenki alszik is, nyílik az orgona, fura, hogy nem szülök hamarosan... :)

A legcukibb...

gyermekünk jelenleg Lehel... :) Mert bár lázas volt, hang nélkül (na jó egy kis kacagást megbocsátunk, mikor Apa a rénszarvas fülével csiklandozta a pocakját...) végigülte a több mint két órásra nyúlt vizsgálatomat (Pöttömkével kombinált tesz, erről hamarosan). A hatalmas képernyőt nézegette, Lacival megbeszélték, hogy ott a baba, majd mutogatta, hogy "baba", majd este, mikor megkérdeztük, hol a baba, a saját pocakjára mutatott.... :)))
Az elmúlt napok nem voltak viccesek, romokban hevertem a fáradtságtól. Ugyanis Lehel összeszedett valamit, aminek olyan nagyon más tünete nincs, mint hogy 40 fok feletti láza volt, enyhén piros torok és fül. De már vagy egy hete szinte semmi pisi nincs a pelusaiban, valószínűleg megváltozhatott a tej íze, mert nem nagyon szívja, mégis szopizik ezerkétszázharminchatszor/délelőtt, inni meg nem akar. Most, hogy lázas volt, ez egészen vészes lett, mert folyton a cicimen lógott szegénykém mindhiába. Ráadásul egyik reggel úgy láttam, mintha fájt volna neki a pisilés, ezért a doktornő megkért vegyek tőle vizeletmintát, erre a célra adott három spéci felragasztható nejlont... Mondanom sem kell, éjszakára, alvásba pelusba nem lehet rátenni, mert kifolyik, napközben Lehel 1db-ot pisilt, ezt elszalasztottam és a szőnyegre ment, bár kifőzött üveggel guggoltam-ültem mellette egész nap, délután pedig a kádban pancsoltak (Lehel olyan cukin állt végig) 2 órát, én meg lesben görnyedve, kezemben az üveggel, szigorúan a fütyiére fókuszálva vártam és vártam és vártam... de nem történt semmi. Azaz igen, bekattantam, egyre több víz lett kinn, mint benn a kádban és teljesen elgémberedtek a tagjaim... Ezután jött a szárazonfigyelés a nejlonnal, ez nekem kényelmesebb volt, csak azt kellett elérnem, hogy szegényem ne sírjon és eltereljem a figyelmét... Közben itattam folyamatosan, mindhiába... Este fél 11 kor került le róla a cucc üresen. Mindezek másnap megismétlődtek, csak a délelőtti egyetlen pisit szúrtam el, mert épp a fodrászomat próbáltam hívni,. hogy nem megyek... Estére teljesen megőrültem. egész nap szinte semmi mást nem csináltam, csak őrködtem a fütyije felett mindhiába... mára feladtam, mostanra nincs láza, így gyógyultnak nyilvánítom. :)
Ez a mosoly pedig... egészen új erőre kapok... Hmmm. :)