Első...

Leó ma 7 óra 1 perckor átöltözve, fülig érő szájjal, büszkeségtől dagadó mellel várta az ovis doboza előtt Óvónénijét... :)
Tegnap ugyanis kitalálta, hogy első szeretne reggel lenni. Megkérdezte Marianna nénit, hányra jár dolgozni.
...és ma megcsinálta. :) Laci bejött érte fél hétkor, kilopóztak a szobából, úgy, hogy engem ne ébresszenek föl (természetesen fönn voltam, csak úgy tettem, mintha nem, mert ez is a kívánság része volt, hogy még Maminál is hamarabb fölébredni... :), csak egy nagyon-nagyon finom simogatást éreztem a hátamon és olyan nehéz volt megállni, hogy meg ne puszilgassam ezt a Nagyembert... :) Ahogy bentről hallgatóztam, volt egy kis elgyengülés a projektben az öltözés felénél, de persze győzött az akarat és hétkor már büszkén lépdelt a Koránkelő az óvodában... :)
Ez azért is olyan nagyszám, mert a fél nyolcas kelés is igen korainak számít mifelénk, és persze örökös nyávogás van az ovi miatt...
Leó drágám, tényleg nagyon büszke lehetsz magadra! :)))

Napfényes Lehel 21 hónapos

Elmúlt a rámtapadós nyűgössége (ahogy a tejdiétát újrakezdtem, szegényem) mintha csak a szél fújta volna el... és ittmaradt helyette egy mosolygós önálló tündérfiú. Túlzásnak hangzik? :) Nem állítom, hogy könnyű vele, mert nehéz... Főleg cipelni. De épp ma cipelés közben suttogtam a fülébe, hogy olyan jó, hogy itt van velünk! és hogy éppen Ő...
Sokat ügyesedett a finommozgása, valamelyik reggel, egyedül hagytam az asztalnál a reggeliével, mire visszanéztem, már kanalazta a fruttapurajat, ami nem a kanalazás miatt nagy szám, hanem hogy egyedül bontotta föl, ami néha még nekem sem könnyű. Beindult a beszélőkéje is végre, bár nem értjük, de nagyon cuki, ahogy komoly ábrázattal hablatyol. Az értésben szerintem még mindig egy kicsit le van maradva korához képest, de egyéb tekintetben (főleg a játékában) olyan értelmes, hogy nem aggódom ezen. Kornélhoz tervezem azért elvinni...
Akarata továbbra is töretlenül szárnyal, s ha nem vagyok épp ott és úgy, ahogyan Őkelme kívánja, olyan mérges tud lenni és olyan hangerővel és igen kifejező testmozgással adja ezt tudtomra, hogy komolyan mondom megijednék, ha legalább egy méterrel magasabb lenne és 50 kilóval több... :) (Enyhén rogyasztott térddel törzsből előrehajol, kezeivel megtámaszkodik a combján és "Ájá! Ájá! Ájá!", minden kiáltás egyre hangosabb és egyre inkább előre dől, így a harmadiknál már 90 fokos szöget zár be a törzse és a lába... :)
...és osztozkodó jótestvér... Leónak mindent megbocsát, mindent önként átenged (kivéve engem, ha épp cicizni akar, mert akkor nem engedi, hogy Leó is odabújjon...)
... és vidám napsugár, aki énekel magában, (felismerhetően énekli a sej-haj denevért!:) folyton jön-megy, játszik, utánoz és mosolyog szégyenlősen... :)

Szédültek... :)

Mára már ketten róják a köröket a zenére minálunk... Mire a videó készült, már legalább 4 számon túl voltak (Leó persze megállás nélkül), ezért a lagymatag tempó.... :) De úgy tűnik, Lehel mint mindenben, ebben is követi testvérét.

Hétköznapok...

Nem része életünknek a gyerekes nagybevásárlás, de amikor mégis részt vesznek benne, akkor nagy derültséget okoznak, ahogy lelkesen tologatnak és komoly ábrázattal követik a célszemélyt... Ezúttal Apit, mert én ezidő alatt egy iskolai szülőértekezleten vettem részt, amit a leendő iskolások szüleinek tartottak... Nem megy még iskolába persze Leó, de már idén elkezdünk puhatolózni... (Azóta én keresem az idővisszapörgető/ megállító gombokat... ha valaki tud ilyenről, sürgősen írja meg! Köszi! :)

Büntiben...

Karácsony előtt volt egy kis idill, mindkét gyerek angyal volt... :) Azóta Lehel tartja a formáját (róla hamarosan bővebben :), de Leóval igen nehéz ez az időszak. Minden napra feladja a leckét, hogy utat találjak hozzá és ez kevésszer sikerül. Finoman szólva is van mit fejlődnöm türelemben, kreativitásban, megértésben, hidegfejmegőrzésben, halkszavúságban, következetességben... De nem is erről akartam írni, hanem a büntetésről, mert végső esetben előfordul, hogy beküldöm a szobájába... Persze ilyenkor, ha Lehelt nincs erőm/kapacitásom épp visszatartani attól, hogy kövesse a Bátyját, és pillanatokon belül egy fergeteges hancúr vegye kezdetét odabenn (ami minden, csak nem büntetés), akkor célszerűségből a sarokba küldöm. Lehel, a lelkes és hűséges barát persze ide is buzgón követi és ülnek egymás mellett vigyorogva és elégedetten... :) ...és igen, barátok. a legjobbak Leó szerint. :)

Karácsonyra...

Mindig lenyűgöznek, ahogyan beszippantja őket a játék. Megszűnik Tér és Idő. Csak Ő és a Játék. Azaz Ő a Játékban.
Hasonlóan intenzív, körülölelő, boldogító Ünnepet Mindenkinek!

Leócsillag...

...deszeretem.

Kimerültem avagy a Vakerkirály

Egy végigcsakjátszós délután-este állt mögöttünk, ami kicsit elhúzódott, mert mézeskalácsot is sütöttem és egyedül voltam a gyerekekkel, már 9 óra volt és Leó még nem vacsorázott, ellenben a nappali és a lakás legtöbb része felismerhetetlen volt a játékhegyektől. Az utolsó 10 percben a gyurma után még előkerült a festék is... majd kértem, pakoljanak. Teszek-veszek, majd azt látom, Leó betakarózva fekszik a kanapén és elmélyülten tanulmányoz egy Lehelkorúaknak való könyvet... :) Mikor ezt szóvá tettem, így szól.
"-Beteg vagyok (és tényleg), fáradt vagyok és a lábam is fáj!
-de Leó, ez a szétpakolásnál nem zavart?
-mama ezt én sem értem... Nem értem, hogy a kiskatonák miért csak annyi energiát termeltek, amennyivel szétpakolni és játszani tudtam?!..."

Cukik...

Mostanában minálunk estefelé elszabadul a pokol. Jó értelemben. :) Legalábbis a gyerekek jól érzik benne magukat. Ezt onnan tudom, mert határozottan emlékszem még a gyerekkoromra, amikor az öcsémmel elkezdtük "jól érezni magunkat", megszűnt a külvilág, talán a hangok és a szavak sem jutottak el hozzánk, csak mi voltunk meg a viháncolás. Katartikus élmény.
Legszívesebben hátradőlnék és boldogan nézném őket, irigykednék is egy kicsit és arra gondolnék, micsoda boldogság, hogy vannak egymásnak...
Ehelyett kiabálok, mert a kádból kifolyik a víz, megfáznak, ahogy csupaszon rohangálnak és Lehel összepisili az ágyat, ha nem adom rá azonnal a pelenkát... Hát normális vagyok én?!!! :)))

Esti jelenet...

"Mama, én olyan nagyon szeretlek! Annyira meg sem tudlak ölelni... Két dolog miatt nem: Egy, hogy nem vagyok olyan erős és Kettő, hogy az már fájna neked!" (...)
Tovább öltözünk pizsamába, mikor látom, hogy mosolyog...
"-Min mosolyogsz?
-most a Barátaimra gondoltam."

Mert igen, vannak az oviban BARÁTAI. Néhány hete mondta először, hogy három barátja van, na kettőt, az ikreket rögtön gondoltam, de ki lehet a harmadik... Aztán nagyot néztem, mikor három teljesen új nevet hallottam... azaz nekem kellett kitalálnom. Ma pedig már azt is tudom, hogy Ők is barátként tartják számon Leót, mert egymás kezét fogva vonultak ebéd után a kisasztalokhoz énekelni... :)
(a képeket mobillal csináltam messziről, nem is baj, megőrzi legalább az inkognitóját titokzatos barátainak... :)