2012. augusztus 29., szerda

Óvoda




Zászló, Kornél, elengedés, megnyugvás

Juj de sok minden történt röpke két nap alatt... :) Tegnap óvodai játszódélelőttön voltunk Leóval, ma délelőtt Kornélnál Biatorbágyon Lehellel, délután pedig én ovis szülőértekezleten. Mindről külön posztot kell írnom, mert igazán van miről, de most túl fáradt vagyok és csak úgy zsong a fejem, a lelkemről nem is beszélve... :)
Így most röviden csak a hírértékű tények:
Leó jele a zászló lesz az oviban, ahol nem hétfőn, hanem majd októberben kezd.
Kornél teljesen egészségesnek találta Lehelt. :)))
Így ami Lehelt illeti, megnyugodtam.
Délután viszont durván sokkolt, hogy el kell engednem Leót, vadidegen emberekre kell rábíznom, akiket méregettem és persze az összes többi óvónőt nagyságrendekkel szimpatikusabbnak találtam, mint akiket nekünk "adott" a sors. De muszáj leszek megbízni bennük, rájuk bízni, aztán majd elválik, bírnak-e, tudnak-e. Olyan jó lenne látni, hogy megszeretik Leót. Ez az egyetlen, ami megnyugtatna. A többiről pedig majd később, most egyelőre csak képekben. :)

2012. augusztus 28., kedd

"Innentől idáig ér!" avagy mekkora ez a fiú?! :)


Kétalvó :)

A nagy...

A kicsi...


A Balatonnál sej haj de MÁS :)


Szép volt, jó volt, mind jól éreztük magunkat, nagy szerencsénk volt az idővel is, a vízzel is, meg a nyaralásukból hozzánk csapódó szüleimmel is... :)))




2012. augusztus 22., szerda

Fatal error in Vienna



Tavaly nyáron kétszer voltunk hosszúhétvégén Bécsben és valamiért azt gondoltuk, de jó lesz nekünk most is... Hát nem. Arról, hogy hogyan érezzük magunkat, talán elég, ha annyit írok, Leó naponta 3-4szer sírja el magát (és nem csak ha fáradt, hanem derült égből villámcsapásként is), hogy "hazaakarokmenni, mikormegyünkmárhaza". Pedig eddig Ő volt az, aki minden utazásnál azért sírt, hogy nehogy hazamenjünk... Hőségriadó van errefelé is, ami nem kedvez sem a játszóterezésnek, sem a városban való kutyagolásnak. Lehel nem cicizik, csak a jól ismert hónaljtartásban, amit padokon egész nehéz kivitelezni, bár utóbb kivételt tett és ringatva állva karban hajlandó volt... :) Leó pedig ismét dúl-fúl, ezúttal üvölt és üt, ha nincs kedvére valami. (Pedig már épp írni akartam, hogy sokkal jobb a helyzet). Így aztán szülői szerepünkben meghasonlottunk, alapjainkban megrendültünk, végleg letettünk arról, hogy magunknál "normálisabb", "egészségesebb" felnőtteket nevelhetünk gyermekeinkből és végső elkeseredésünkben felvettük büntetési repertoárunkba a testi fenyítést. Az már csak hab a tortán, hogy elfelejtettünk homokozószettet hozni, és hihetetlen, de ebben a városban nincsenek játékboltok, vagy legalábbis mi minden igyekezetünk ellenére elkerültük őket... Ami vicces, hogy a városban minden túrista nálunk tudakozódik, tessék mondani, hol van a Mariahilferstrasse... merthogy arra senki nem gondol, hogy vannak olyan elvetemült szülők, akik ebben a kánikulában a Balaton vagy a strand helyett egy nagyvárosba viszik a gyerekeiket "nyaralni"... és bár a látvány, amit nyújtunk kétségkívül megmosolyogtató (vékonyka mami szentségelve araszol az ikerbabakocsival, mert hogy beakad a kereke a villamossínekbe és az útpadkába, míg napbarnított mackó apuka pedig erősen verejtékezve, lógó nyelvvel, de hősiesen karjában egy hófehér édesen alvó kis puttóval, igyekeznek Bécs belvárosában, "Herzliches glückwünsch-ök és Gratulieren-ek záporában :))... mégis iszonyú lelkifurdalásom/sunk van, amiért ezt így benéztük... Remélem a most következő 3 nap Balaton kárpótol mindannyiónkat mindenért... :)


2012. augusztus 13., hétfő

Kicsi Budhánk 4 hónapos



Az utóbbi időben középpontba került, mert nem nyúl még a tárgyakért. De a szeme rendben, holnap pedig megnézi egy neurológus, talán Kornél is látja majd mihamarabb. Remélem nincs semmi baj, gondolkodom az okokon, arra jutottam, talán számít, hogy egész álló nap szájában az ujja. Így aztán kevés ideje jut arra, hogy testsémát alkosson. Mert az világosan látszik, hogy fogalma sincs még arról, hogy a kezecske, amit lát (és buzgón tanulmányoz), az hozzá tartozik, Ő mozgatja... :( Remélem csak késésről van szó. Meglátjuk.
No és nézzük mi az, amit csinál. :)
Lelkesen mosolyog mindenkire, de a legszebbeket persze én kapom... :) Ha kicsit nyűgös, elég, ha hallja a hangom, ha lát is, megnyugszik, sőt mosolyog is egyet örömében (majd folytatja a nyűgösködést...:) iszonyú csiklandós, ha az arca oldalát és a nyakát simogatom, szinte mindig hangosan kacag, ha a hasát puszilgatjuk, hangtalan kacajra nyitja a száját... :))) Türelmes, békés, nyugodt, visszafogottan érdeklődik a világ dolgai iránt, a hangos hangokra rendkívül érzékeny, jobban mondva a hangokra, ugyanis azt szereti a legjobban, ha csak suttogok... :) Ha hang, akkor legyen az valamilyen zenei, énekeljek, vagy mondókázzak, az jöhet... :))) (Leónak csak ritkán énekeltem és soha nem mondókáztam, akkoriban azt hittem, hogy a zenei múltam dacára nekem nincs ehhez érzékem, de most Lehelnek folyamatosan dalolok valamit, vagy mondókázok... most jöttem rá, mások az igények, én csak megfelelek nekik...:) Kedvenc színe a piros (Leónak anno a zöld volt, ja és még most is:)
Testileg pedig... Szőkülő hajú, kékülő szemű, még mindig fogatlan (téves riasztás volt no :) pehelysúlyú (8,79kg), hatalmas (69,5cm) fiatalember... :) A fogzásra való tekintettel pedig ringatva-énekelve altatom, álmában szoptatom, nappal 20 percenként ébred, éjjel 1,5 óránként találkozunk... Ez a rész nem könnyű, főleg, hogy általában nem is cicin, hanem ringatva alszik csak vissza. De ezzel együtt is egy nagyon cuki, szeretni való, vidám és gömbölyű kicsi Napsugár! :)))
...és egyre inkább látom benne magam... Mondtam már?

2012. augusztus 12., vasárnap

Vannak emberek...



...akikkel ha csak egy levegőt szívok, jó. :) Ha beszélgetünk is, napokig a hatása alatt vagyok... Mi a "titkuk"? Nem tudom. Talán, hogy azt mondják, amit gondolnak. Azt gondolják, amit éreznek. És Ők Igazakat éreznek. Ha kérdeznek, minden porcikájukkal figyelnek, hallgatnak. Rám kíváncsiak. Igaziból. Hátborzongató. Ha beszélnek, önmagukat adják "finomítatlan" verzióban. Így lesznek egyszerre nagyon erősek és mégis sebezhetők. Így lesznek iszonyúan szerethetők és vonzók, irigylésre méltók... Nem szentek ők, "csak" Igazak. Pénteken egy ilyen baráttól búcsúztunk.
Isten Veled Tamás!
Örülök, hogy megismerhettelek! Köszönöm a TALÁLKOZÁST! Megtisztelő és könnyfakasztó, hogy az utolsó pillanatokig olvastál! Ahogy elmentél, megszelidítetted nekem a halált! Olyan egyszerű, olyan természetes, olyan ünnepélyes... olyan... mint a születés.
Köszönöm!

2012. augusztus 10., péntek

Azok a felemás szemek...



Lehel kicsit aszimmetrikus, mind a szemét, mind a kezét illetően és ezt kedden az oltást beadó orvos is megjegyezte, illetve még mindig nem nyúl a tárgyakért, ami mögött első körben a szemészeti problémákat kell kizárni. Így nem vártam tovább, szerencsére kaptunk egy időpontot ma délelőttre egy gyermekszemészhez. Hála Istennek, mindent rendben talált a felemás szemecskékkel, bár tény, hogy aszimmetrikus egy kicsit, de emögött semmilyen szervi ok nincsen, csupán "kozmetikai" problémáról van szó, amit kinő, vagy legalábbis az arányok változásával kevésbé lesz szembetűnő. A doktornő megjegyezte, hogy az én bal szemem is kisebb mint a jobb... Na tessék, nem is tűnt föl eddig... :) VISZONT... és itt lettem kissé dühös és egyszerre hálás is, hogy most jó helyen vagyunk... Mivel Laci is ott volt és említette a saját szemproblémáját, a doktornő az Ő szemét is megnézte és javasolta, hogy térjünk vissza Lehelre 1-1,5 éves korában, hogy örökölte-e Lacitól a tompalátást... Ekkor gyorsan megmutattam neki Leó eredményét, ami épp nálam volt (ugyanis kb két éve részt vettünk Leóval egy ingyenes szemészeti szűrővizsgálaton, ahol bemérték és közölték minden ok, én meg pipáltam magamban a szemészetet). A doktornő rápillantott és közölte, ez viszont "cilinderes", azaz szeptemberben menjünk vissza Leóval, megnézi. Elvileg minden szemüveges szülő gyerekét iskolás korig évente ajánlatos szűrni, mert nagyobb eséllyel öröklődik a hajlam és ebben az életkorban még nem tudnak szólni, hisz nem is tudják, hogy nem stimmel valami, a korrekció meg egyre nehezebb... Laci is így járt anno... No de mostmár tudjuk és visszük... Csak "nem értem" miért az ingyenes szűrővizsgálat, ha az eredményt nem értelmezik, nem figyelmeztetnek, csak a nyájas doktornő magánrendelési kártyáját nyomják az anyák kezébe, hamis biztonságérzetet adnak, ami BŰN, ha gyerekek szemének egészségéről van szó... De nem dühöngök tovább, csak örülök, hogy most jó kezekben voltunk és annak még jobban, hogy Lehel szeme nemcsak gyönyörű (kék), de egészséges is! :)))
(Ja, és a fenti képet nagyítsa ki mindenki, aki teheti... megéri... :)))

2012. augusztus 1., szerda

Breaking news

Tegnap délután egy kacagás alkalmával épp beláttam Lehel szájába és egy pici fehér pöttyre leltem. Aztán meg is tapogattam és kétség nem fér hozzá, ami eddig csak alapos gyanú volt, hogy Lehel kinövesztette első fogacskáját, a bal alsó egyes teteje kandikál. :) Persze néhány könnycseppet is hullattam gyorsan, mert olyan rövid ideig volt picibabám... Meg persze extázisba is kerültem, most, hogy másodszor is megélem ezt az első fehér gyöngyöt, ami mégiscsak mérföldkő valahol... :) Aztán gyorsan utánaszámoltam, Lehel három és fél hónapos most, Leó öt hónapos volt, az első fogacskánál, de súlyra épp úgy mint most Lehel, 8,5kg. :) Ez nálunk a fogzósúly kérem. :)