Máshogy tökéletesen, avagy Lehel születése

Hetekig készülődött, hogy a lehető legfinomabban jöhessen a világra. Türelmesen várt rám, Leóra és arra, hogy CSAK rá figyeljek. Néha úgy éreztem, ha éjszaka virrasztanék vele, reggelre megszületne. De ez a kizárólagosság nem valósulhatott meg. Mikor a szülés megindítása előtti estén lementem a Dunapartra relaxálni, hogy egy kicsit végre már CSAK kettesben legyünk és ott ültem közvetlenül a hullámok mellett, egy munkás jelent meg a közeli építkezésről megmeríteni a vödrét. Dühös lettem, aztán csak mosolyogtam, úgy tűnik ez a sorsunk, ezt kell megtanulni, hogy nem lehetünk CSAK ketten, így tanuljunk meg figyelni egymásra. El kellett engednem a fejemben lévő "tökéletes születés" képét, ami Leó születése volt, mert sokféleképpen lehet tökéletesen születni. :) És el kellett engednem a fejemben lévő "rettenetes beavatkozós születést", ami Noel születése volt, mert sokféleképpen lehet rettenetesen születni is. Végül estére megnyugodtam, Lehel azt mondta, meg akar születni, így elaludtunk. Lacival megbeszéltem, hogy másnap reggel 6.20-kor ébreszt, mert 7-re kellett beérnünk a kórházba. Reggel 6.15-kor Leó visítva ébredt, "Én Mamival akarok menni!". Hát hiába, a tudattalanok még három éves korban is összeérnek... :) Szerencsére sikerült megnyugtatni és elindultunk. Nagyon bizarr volt szülni menni fájások nélkül, esőre állt az idő, félelem volt bennünk és szomorúság. Benn CTG, majd fél 9-körül burokrepesztés, a méhszáj változatlanul 5cm-es volt ekkor. A korábbi császár miatt rajtam kellett maradnia a CTG-nek, de ülhettem. 10-15 perc múlva éreztem, hogy lassan beindul a gépezet, jöttek az igazi fájások, megnyugodtam. Laci még zaklatott volt, de amikor két tízperces után hirtelen 5 percesre váltottak, én már tudtam, sínen vagyunk. :) Mivel közben beriasztott az autó, Lacinak le kellett mennie, közben 3 percesre váltottak a fájások és bejöttek a szülésznőtanulók, négyen, hogy egy kisszekrényben pakolgassanak. Megint csak mosolyognom kellett, nem lehetünk CSAK ketten. Fél 10-kor megvizsgált Erzsike, már 8cm-es a méhszáj. Itt vált igazán intenzívvé a folyamat, már nem beszélgettünk, csak figyeltem Lehelt, éreztem, ahogyan egyre lejjebb és lejjebb jön és közben arra gondoltam, nincs ennél nagyobb csoda a világon. :) Aztán egy újabb fájás közben meglehetősen ingerülten kértem Lacit, zavarja már ki a szülésznőtanulókat, akik újra pakolászni kezdtek. Aztán megérkezett a hangom is, Erzsike meg is jelent, megvizsgált és azt mondta, egy óra múlva itt már babasírás lesz. :) Ekkor volt fél 11, én titokban reménykedtem benne, nem lesz az egy óra. Háromnegyed lehetett, amikor éreztem, Lehel jönni szeretne. Kértem Lacit, hívja Erzsikét. Siklós jelent meg, azt mondta, úgy hallja, nyomok. :) Megvizsgált, mondta, hogy nyomhatok, ha úgy érzem, majd ki akart menni, de én marasztaltam... Aztán jöttek sorban a szinte egymást érő hullámok, hol erősebben, hol gyengébben aztán már valóban úgy éreztem, nyomnom kell. Leónál ez a rész viszonylag könnyen és gyorsan ment, most sem volt lassú, de jóval nehezebb... Talán 3 vagy 4 nyomás kellett a buksinak, mire teljesen kinn volt és végre megsimogathattam az olyan ismerős, sötétbarna hajas kobakot. :) 11 óra 16 perc volt, mikor teljes egészében kibújt ez a Kisember, nem sírt, csak morgott egyet, majd Erzsike kérésére megmutatta a hangját is, Leó hangja volt... :) Rám rakták és betakarták egy törölközővel. Na innentől kezdve nem emlékszem a sorrendre, csak az érzésre, ahogy a hasamon piheg ez a pici fiú, a testéből áradó melegségre, a hideg kezecskékre és a remegésre... és persze arra, hogy újra ott fekszem, az eddig bennem lévő pici Élet ott szuszog rajtam én meg csak próbálom felfogni a felfoghatatlant. Aztán a méhlepény születése után megvizsgáltak nem nyílt-e szét a hegvonal, (a császár után, szülés előtt állóknak mondom, a híresztelések dacára egyáltalán nem fáj, inkább csak kellemetlen, az is csak pár másodpercig...) Lehelt közben lemérték, mindannyian meglepődtünk a súlyán, Erzsike közölte, legközelebb azért nagyobb gyereket ne csináljunk, majd magunkra hagytak és két órán keresztül gyönyörködhettünk a születése közben "visszahajtódott" egyik fülű legkisebb Kincsünkben, aki még mindig magzatmázasan feküdt a mellkasomon... :) Hálás vagyok, hogy újra, hogy így is megélhettem ezt a csodát!

Gyönyörködöm :)

Tegnap itt járt Kinga és néhány óra alatt gyönyörű képek születtek. :) Az éppen 10 napos Lehel készségesen feküdt modellt és a legszebb arcait mutatta. :) Én meg csak sóhajtozom, hogy milyen gyönyörű, itt is, élőben is és igen, nagyon jó Lehel és Leó mamijának lenni!!! :) A képekért itt is KÖSZÖNET! :)

Egy hetes (is volt már) Lehel :)

Sajnos kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, mert annyi mindent szeretnék, de olyan kevés az időm... :)
No de most megpróbálok visszaemlékezni, milyen is volt csütörtökön Lehel. :))) Ami biztos, hogy 4150g-mot mértünk este, azaz fél kilót hízott nem egészen egy hét alatt. A kisruhák felét, már rá sem tudom adni (amik León még egy hónapos korában is lötyögtek...:) és napról napra sóhajtozom, hogy milyen nagyot nőtt... :) Fürkészem a vonásait, vajon melyik marad meg, melyik az, amelyik igazán Lehel lesz sok-sok év múlva is...
Még mindig rengeteget alszik, de kicsit zaklatottan, az evés általában sok részletben zajlik, nagyjából másfél-két óránként falatozik 5-10 perces pihenőkkel megszakítva. Ami merőben más mint Leónál, hogy ha jóllakott, elengedi a cicit. Nos, erről a jelenségről eddig csak olvastam és igencsak meglepődtem, mikor Lehelnek kipottyant a szájából... :))) Egyébként pedig rendkívül türelmes, szelíd és finom babóca, finom tejillatú, pihe-puha, mégis erős, izmos, férfias, s ha végképp fogytán türelme, hát akkorát kiabál, hogy a papája a lakás túlsó végén azt hiszi, nagyobbik fiacskája elégedetlenkedik. :)
Egyébként pedig túl vagyunk néhány Elsőn, úgy mint az első fürdésen (szereti!), az első babakocsis sétán (szereti!) és az első ruhalecserélős kakikifolyáson (szeretem!:) Ja, és az első hármasban abszolvált napunkon is, jelentem mindenki épségben (majd belejövünk!:).

Lehelünkről

Nem győzünk gyönyörködni benne, ahogyan simulnak a kis vonások, olyan tökéletes nekünk. :) Egyébként pedig olyan, mint amilyennek odabenn is éreztem, nagy és iszonyú erő van benne, mégis olyan finom... :) Ha éhes, nem sír rögtön, sokáig türelmesen várakozik, küldi a jeleket, amikor pedig elkezd sírni, az sem követelőző és hangos, inkább csak szomorú és kérlelő, persze biztosan lennének további fokozatok is... :) Olyan nagy, hogy talán két, vagy három napos korában megállapítottam, máris sokat nőtt. Hihetetlen ez a kezdeti időszak, most nincs már bennem (annyi) szorongás, mint Leónál és nem akarom, hogy nőjön minél gyorsabban, csak élvezem ennek a kitüntetett rövid időszaknak a napjait. Bár úgy tűnik, Ő mégiscsak növöget, mert a legkisebb súly, amit mértek neki 3660 volt, tegnap reggel a hazajövet előtt már 3840 g-mot mutatott a mérleg. Nagyon ügyesen eszik, bár még mindig gondjai vannak a nagy kortyokban jövő tejjel. :) Magamban a Legkisebb ugrifülesnek hívom, mert Ő a legkisebb, de mégis a legnagyobbat ugró... :) Egyébként pedig rengeteget alszik, ilyenkor iszonyú intellektuális vonásai vannak, :) néha nézelődik, (két naposan már a pizsamám csíkjait tanulmányozta elmélyülten) és persze álmában és ébren is cicizik, nem is tudom hányszor, vagy inkább hányszor nem... :)
Napirendileg pedig abszolút szétestünk, még nem tudom, hogyan lenne ideális pl. az esti szett, de majd kialakul. :) Az első itthon töltött éjszaka Laci ébresztett 3-kor, hogy Leó sír, engem akar. Ugrottam, annyira kimerült voltam, hogy meg sem hallottam. Aztán Leót épp visszaaltattam, mikor Laci érkezik és mondja, menjek, mert ha nem megyek, Lehel idejön értem, annyira forgolódik cicit keresve... és ez így ment reggel 6-ig, egyik szobából a másikba rohangáltam, még szerencse, hogy felváltva igényeltek, ám 6-kor épp Lehelt szoptattam, mikor Leó visítva hívott, hova tűntem. Így aztán mondtam, jöjjön át. 6óra 10perckor egyik oldalamon Lehel, másikon Leó aludtak mint a kisangyalok, odaát a gyerekszobában pedig Laci pihegett. Ezután 0 ébredéssel abszolváltuk az éjszaka hátralevő részét, leszámítva Lehel reggeli álometetését, 9-ig mindannyian aludtunk egy életmentőt. :) De olyan jó volt egyszerre két alvó buksit simogatni... :)

Leó 3 éves!

Isten éltessen Kicsikém!

Április 16.

Április. Noel születése és halála, Leó szülinapja, Lehel szülinapja. Végül a ma, a mi kis Szentünk születése napján hozhattuk haza Lehelt a kórházból tegnap helyett. Mikor tegnap reggel kiderült, nem jöhetünk még, mert Lehel besárgult és fény alá kell tenni, én meg csak szoptatni hozhattam el és hirtelen egyedül maradtam a kórházi szobában az újszülöttem nélkül, aki nemrég még a pocakomban volt és ki sem akart még bújni, kétségbe estem. Egy héten belül másodszor kellett figyelmeztetnem magam, hogy ez a helyzet nem "Az" a helyzet, ez itt pedig Lehel és nem Noel... Mára értelmet nyert a tegnapi kálváriám. Egész nap minden idegszálammal Lehelre koncentráltam, szoptattam, figyeltem ŐT és olyan intenzíven tudtunk kapcsolódni, ahogyan eddig még soha.
Három fiú mamája lehetek. Mindháromnak külön története van, mindegyikük másra tanít. Egy dolog közös csak, az érzések intenzitása. Na és az április. Köszönöm!

"az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik"
/Lukács 2,23/

Négyesben (Apa írása)

Itthon családunk új tagja! Immár négyen szervezzük újra a megszokottat. Bizsergető érzés.

Lehel (Apa írása)

Ma délelőtt megszületett Lehel. Jó erőben érkezett (3940g) és Judittal együtt jól vannak.
Hálásak vagyunk és nagyon örülünk!

Hírek szülésügyben

Küzdelmes, döntéshozó néhány óra áll mögöttem. Délután a dokim javaslatot tett, hogy holnap reggel menjünk be és beindítják a szülést, tekintve a terminus végét, illetve a kedvező szülési pozíciót, a másik oldalon pedig a kockázatot, hogy innentől kezdve nem lehet biztosra tudni, Lehel jól van-e odabenn, még ha a mérések nem is jeleznek galibát. Szerinte a burokrepesztés után kb. 3 órával már a kezemben tarthatnám Lehelt. A beindítás miatt nem nőne az esetleges császár kockázata sem. Mit is akarhatnék még???
Mondjuk a szülésmegindulás misztériumát. A beindítás, olyan nekem, mintha kihúznák a talajt a lábam alól. Bízom az orvosomban és együttműködő szeretnék lenni, DE. Lehelben és a saját testemben még nála is jobban bízom. Szükségem van a kettőnk összhangjának tökéletességébe vetett hitre ahhoz, hogy végig tudjam csinálni. Olyan vagyok, mint a kezdő táncos, csak a kályhától tudok elindulni, nem tudok "útközben" bekapcsolódni. Lehelnek amúgy is megígértem, hogy kitartok mellette, ha Ő még nem akar jönni. Így aztán visszamentünk este, a rendelési idő végére és kértem még egy kis haladékot. Megegyeztünk a terminus napjában. 12.04.12. Tetszene. :) De lehet, hogy 11 lesz belőle... még jobb. :) Megnyugodott a lelkem. Senki ne kérdezze, mi a különbség. Racionálisan semmi. Nekem mégis óriási.
...és a szívderítő adalék: Leó a hírre, hogy holnap megszületik Lehel, így reagált: "Akkor már négyen leszünk." :)

Lehel 40 hetes

Nem hittem volna, hogy eljutunk idáig... :) A pénteki orvosi viziten már 5 cm-es volt a méhszáj, szerencsére Siklós hazaengedett, de a lelkemre kötötte, hogy nem hagyom el a várost... :) Illetve elejtett egy félmondatot, miszerint ilyen méhszájjal nem jó a terminustúllépés, ezért igyekezzem szerdáig szülni. Ez a határidő most egy kicsit idegesít, mert a szülésindítást mindenképpen szeretném elkerülni. Bízom Lehelben, tudja, mikor jön el az Ő ideje és úgy érzem, az én dolgom, hogy "megvédjem", hogy ésszerű határokon belül biztosítsam neki a háborítatlan indulás és érkezés lehetőségét. Most külön szerencse, hogy a hivatalos dátumunk (ami a terhességmegállapításnál alkudozással alakult :) 12.-e csütörtök. :) Leszámítva ezt a nyomást, mostanra nyugalom van bennem és várakozás. Szeretném már hallani a hangját, érezni a pici súlyt a pocakomon, látni az arcát...