2012. április 18., szerda

Lehelünkről

Nem győzünk gyönyörködni benne, ahogyan simulnak a kis vonások, olyan tökéletes nekünk. :) Egyébként pedig olyan, mint amilyennek odabenn is éreztem, nagy és iszonyú erő van benne, mégis olyan finom... :) Ha éhes, nem sír rögtön, sokáig türelmesen várakozik, küldi a jeleket, amikor pedig elkezd sírni, az sem követelőző és hangos, inkább csak szomorú és kérlelő, persze biztosan lennének további fokozatok is... :) Olyan nagy, hogy talán két, vagy három napos korában megállapítottam, máris sokat nőtt. Hihetetlen ez a kezdeti időszak, most nincs már bennem (annyi) szorongás, mint Leónál és nem akarom, hogy nőjön minél gyorsabban, csak élvezem ennek a kitüntetett rövid időszaknak a napjait. Bár úgy tűnik, Ő mégiscsak növöget, mert a legkisebb súly, amit mértek neki 3660 volt, tegnap reggel a hazajövet előtt már 3840 g-mot mutatott a mérleg. Nagyon ügyesen eszik, bár még mindig gondjai vannak a nagy kortyokban jövő tejjel. :) Magamban a Legkisebb ugrifülesnek hívom, mert Ő a legkisebb, de mégis a legnagyobbat ugró... :) Egyébként pedig rengeteget alszik, ilyenkor iszonyú intellektuális vonásai vannak, :) néha nézelődik, (két naposan már a pizsamám csíkjait tanulmányozta elmélyülten) és persze álmában és ébren is cicizik, nem is tudom hányszor, vagy inkább hányszor nem... :)
Napirendileg pedig abszolút szétestünk, még nem tudom, hogyan lenne ideális pl. az esti szett, de majd kialakul. :) Az első itthon töltött éjszaka Laci ébresztett 3-kor, hogy Leó sír, engem akar. Ugrottam, annyira kimerült voltam, hogy meg sem hallottam. Aztán Leót épp visszaaltattam, mikor Laci érkezik és mondja, menjek, mert ha nem megyek, Lehel idejön értem, annyira forgolódik cicit keresve... és ez így ment reggel 6-ig, egyik szobából a másikba rohangáltam, még szerencse, hogy felváltva igényeltek, ám 6-kor épp Lehelt szoptattam, mikor Leó visítva hívott, hova tűntem. Így aztán mondtam, jöjjön át. 6óra 10perckor egyik oldalamon Lehel, másikon Leó aludtak mint a kisangyalok, odaát a gyerekszobában pedig Laci pihegett. Ezután 0 ébredéssel abszolváltuk az éjszaka hátralevő részét, leszámítva Lehel reggeli álometetését, 9-ig mindannyian aludtunk egy életmentőt. :) De olyan jó volt egyszerre két alvó buksit simogatni... :)

2012. április 17., kedd

Leó 3 éves!

Isten éltessen Kicsikém!

2012. április 16., hétfő

Április 16.

Április. Noel születése és halála, Leó szülinapja, Lehel szülinapja. Végül a ma, a mi kis Szentünk születése napján hozhattuk haza Lehelt a kórházból tegnap helyett. Mikor tegnap reggel kiderült, nem jöhetünk még, mert Lehel besárgult és fény alá kell tenni, én meg csak szoptatni hozhattam el és hirtelen egyedül maradtam a kórházi szobában az újszülöttem nélkül, aki nemrég még a pocakomban volt és ki sem akart még bújni, kétségbe estem. Egy héten belül másodszor kellett figyelmeztetnem magam, hogy ez a helyzet nem "Az" a helyzet, ez itt pedig Lehel és nem Noel... Mára értelmet nyert a tegnapi kálváriám. Egész nap minden idegszálammal Lehelre koncentráltam, szoptattam, figyeltem ŐT és olyan intenzíven tudtunk kapcsolódni, ahogyan eddig még soha.
Három fiú mamája lehetek. Mindháromnak külön története van, mindegyikük másra tanít. Egy dolog közös csak, az érzések intenzitása. Na és az április. Köszönöm!

"az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik"
/Lukács 2,23/

Négyesben (Apa írása)

Itthon családunk új tagja! Immár négyen szervezzük újra a megszokottat. Bizsergető érzés.


2012. április 12., csütörtök

Lehel (Apa írása)

Ma délelőtt megszületett Lehel. Jó erőben érkezett (3940g) és Judittal együtt jól vannak.
Hálásak vagyunk és nagyon örülünk!


2012. április 10., kedd

Hírek szülésügyben

Küzdelmes, döntéshozó néhány óra áll mögöttem. Délután a dokim javaslatot tett, hogy holnap reggel menjünk be és beindítják a szülést, tekintve a terminus végét, illetve a kedvező szülési pozíciót, a másik oldalon pedig a kockázatot, hogy innentől kezdve nem lehet biztosra tudni, Lehel jól van-e odabenn, még ha a mérések nem is jeleznek galibát. Szerinte a burokrepesztés után kb. 3 órával már a kezemben tarthatnám Lehelt. A beindítás miatt nem nőne az esetleges császár kockázata sem. Mit is akarhatnék még???
Mondjuk a szülésmegindulás misztériumát. A beindítás, olyan nekem, mintha kihúznák a talajt a lábam alól. Bízom az orvosomban és együttműködő szeretnék lenni, DE. Lehelben és a saját testemben még nála is jobban bízom. Szükségem van a kettőnk összhangjának tökéletességébe vetett hitre ahhoz, hogy végig tudjam csinálni. Olyan vagyok, mint a kezdő táncos, csak a kályhától tudok elindulni, nem tudok "útközben" bekapcsolódni. Lehelnek amúgy is megígértem, hogy kitartok mellette, ha Ő még nem akar jönni. Így aztán visszamentünk este, a rendelési idő végére és kértem még egy kis haladékot. Megegyeztünk a terminus napjában. 12.04.12. Tetszene. :) De lehet, hogy 11 lesz belőle... még jobb. :) Megnyugodott a lelkem. Senki ne kérdezze, mi a különbség. Racionálisan semmi. Nekem mégis óriási.
...és a szívderítő adalék: Leó a hírre, hogy holnap megszületik Lehel, így reagált: "Akkor már négyen leszünk." :)



2012. április 9., hétfő

Lehel 40 hetes

Nem hittem volna, hogy eljutunk idáig... :) A pénteki orvosi viziten már 5 cm-es volt a méhszáj, szerencsére Siklós hazaengedett, de a lelkemre kötötte, hogy nem hagyom el a várost... :) Illetve elejtett egy félmondatot, miszerint ilyen méhszájjal nem jó a terminustúllépés, ezért igyekezzem szerdáig szülni. Ez a határidő most egy kicsit idegesít, mert a szülésindítást mindenképpen szeretném elkerülni. Bízom Lehelben, tudja, mikor jön el az Ő ideje és úgy érzem, az én dolgom, hogy "megvédjem", hogy ésszerű határokon belül biztosítsam neki a háborítatlan indulás és érkezés lehetőségét. Most külön szerencse, hogy a hivatalos dátumunk (ami a terhességmegállapításnál alkudozással alakult :) 12.-e csütörtök. :) Leszámítva ezt a nyomást, mostanra nyugalom van bennem és várakozás. Szeretném már hallani a hangját, érezni a pici súlyt a pocakomon, látni az arcát...

2012. április 8., vasárnap

Így telnek napjaink...

A várakozást mindannyian rosszul viseljük, talán én a legnehezebben. Viszont még ezekben a befelé fordulós nagyon hullámzós napokban sem tudom nem észrevenni, ahogyan a "nagyobbik fiam" :))) felnőtt a helyzethez, megérett a kistestvérhez és zokszó nélkül tűri, hogy mamija egy időre most kiállt a csatasorból. Persze jó dolga van, hiszen a nagyszülők feldobják a mindennapjait, de még így is meghatódom, a reggeli párbeszédünkön, ami már néhány napja ugyanúgy alakul: Leó még ki sem nyitotta a szemét, csak felém fordul és megkérdi:
"Mami, nem mentél el?"
"Nem, Kicsikém, itt vagyok veled, Lehel még nem bújt ki."
"Meg akarom ölelni a pocakodat!"
Azzal odabújik a pocakomhoz (nem hozzám, ahogy eddig, hanem kifejezetten a pocakhoz) és megsimogatja, majd megöleli.
Tegnap este óta altatáskor is egy "emelettel" lejjebb bújik, azaz Lehelpocakhoz... :)
Íme a Nagyobbik Csillagunk újabb, nagyfiús arcai:



2012. április 3., kedd

Kicsi Nyilam :)

Még soha nem éreztem ennyire közel a pillanatot, hogy Lehelt a kezemben tarthatom. :) Nem tudom, hogy ma, vagy holnap, vagy holnapután érkezik-e, de egészen közel vagyunk már, az bizonyos. Én legalábbis készen állok. A mai nap döntő többségében 20 perces nem fájdalmas, de intenzív fájások voltak, majd néhány 15 percest követően megbomlott a rendszeresség, legalábbis én magam nem követtem, de érzésre ritkult is meg sűrűsödött is... A délutáni vizsgálat eredménye: 3-4 cm-es méhszáj, pénteken reggel 7-re a kórházban van jelenésünk, ha addig nem jelennénk meg... :)
Várunk, várunk, várunk, Kicsi Lehelünk! :)
"Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan." (Kahlil Gibran)

2012. április 2., hétfő

39. hét



Lehellel ma töltöttük be a 39. hetet. :) Több dolog is változott ma bennem. Estére megnyugodtam a szüléssel kapcsolatban, nincs már bennem félelem, bár nem jó szó ez, mert nem félelem volt, csak inkább nemakarás... :) Akárhogy is, de átvette a helyét a kíváncsiság és a várakozás, no meg a készenléti izgalom. :) Gyanítom, az időzítésben nagy szerepe van annak, hogy a dokim ma estétől elérhető. :) Olyan hátborzongató és hihetetlen, hogy Lehelt nemsokára a kezemben tarthatom...
A képünk a már három éve ilyenkor szokásos helyszínen készült, a szemközti virágzó fa alatt. Anno Leópocakkal, majd az egy éves Leóval, majd a két éves Leóval, most pedig Lehelpocakkal, illetve Leóval... A csapnivaló minőségért elnézést, de mégis olyan kedvesek nekem... Ha lesz időm holnap, kikeresem a régieket és csinálok egy áprilisi kollázst. :)