2012. április 8., vasárnap

Így telnek napjaink...

A várakozást mindannyian rosszul viseljük, talán én a legnehezebben. Viszont még ezekben a befelé fordulós nagyon hullámzós napokban sem tudom nem észrevenni, ahogyan a "nagyobbik fiam" :))) felnőtt a helyzethez, megérett a kistestvérhez és zokszó nélkül tűri, hogy mamija egy időre most kiállt a csatasorból. Persze jó dolga van, hiszen a nagyszülők feldobják a mindennapjait, de még így is meghatódom, a reggeli párbeszédünkön, ami már néhány napja ugyanúgy alakul: Leó még ki sem nyitotta a szemét, csak felém fordul és megkérdi:
"Mami, nem mentél el?"
"Nem, Kicsikém, itt vagyok veled, Lehel még nem bújt ki."
"Meg akarom ölelni a pocakodat!"
Azzal odabújik a pocakomhoz (nem hozzám, ahogy eddig, hanem kifejezetten a pocakhoz) és megsimogatja, majd megöleli.
Tegnap este óta altatáskor is egy "emelettel" lejjebb bújik, azaz Lehelpocakhoz... :)
Íme a Nagyobbik Csillagunk újabb, nagyfiús arcai:



2012. április 3., kedd

Kicsi Nyilam :)

Még soha nem éreztem ennyire közel a pillanatot, hogy Lehelt a kezemben tarthatom. :) Nem tudom, hogy ma, vagy holnap, vagy holnapután érkezik-e, de egészen közel vagyunk már, az bizonyos. Én legalábbis készen állok. A mai nap döntő többségében 20 perces nem fájdalmas, de intenzív fájások voltak, majd néhány 15 percest követően megbomlott a rendszeresség, legalábbis én magam nem követtem, de érzésre ritkult is meg sűrűsödött is... A délutáni vizsgálat eredménye: 3-4 cm-es méhszáj, pénteken reggel 7-re a kórházban van jelenésünk, ha addig nem jelennénk meg... :)
Várunk, várunk, várunk, Kicsi Lehelünk! :)
"Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan." (Kahlil Gibran)

2012. április 2., hétfő

39. hét



Lehellel ma töltöttük be a 39. hetet. :) Több dolog is változott ma bennem. Estére megnyugodtam a szüléssel kapcsolatban, nincs már bennem félelem, bár nem jó szó ez, mert nem félelem volt, csak inkább nemakarás... :) Akárhogy is, de átvette a helyét a kíváncsiság és a várakozás, no meg a készenléti izgalom. :) Gyanítom, az időzítésben nagy szerepe van annak, hogy a dokim ma estétől elérhető. :) Olyan hátborzongató és hihetetlen, hogy Lehelt nemsokára a kezemben tarthatom...
A képünk a már három éve ilyenkor szokásos helyszínen készült, a szemközti virágzó fa alatt. Anno Leópocakkal, majd az egy éves Leóval, majd a két éves Leóval, most pedig Lehelpocakkal, illetve Leóval... A csapnivaló minőségért elnézést, de mégis olyan kedvesek nekem... Ha lesz időm holnap, kikeresem a régieket és csinálok egy áprilisi kollázst. :)


2012. március 31., szombat

Süssünk süssünk valamit...

Leó hihetetlen ügyes a konyhában. Mindig szívesen segít és nagy érdeklődéssel kukkant bele a fazekakba. Ha Ő is kevergetheti, fűszerezheti, bármit megeszik. Így volt ez ma élete első tojáshabjával és tortájával is. Pedig aki ismeri Leót, tudja, világ életében idegenkedett a haboktól, tortát pedig még nem fogyasztott. Ma Ő keverhette a tojáshabot, amit a végén megkóstolt és megállapította, hogy finom, aztán az elkészült sütiből egy egész szeletet megevett... Én meg gondolkodóba estem, vajon a szülinapi tortánál mi a fontosabb, a meglepetés, vagy, hogy boldogan fogyassza el az ünnepelt... Mert ez utóbbi eset nálunk úgy tűnik csak akkor fordulhat elő, ha a kis Ünnepelt készíti... :)




Bátor kisoroszlán

Hú, de büszkék voltunk ma Leóra! :) A bátor kis(nagy)oroszlán ugyanis ma délelőtt meghódította a Hajógyári szigetjátszó legnagyobb csúszdáját is. Aki nem ismerné, sokméter magasból jön meredeken lefelé a zárt cső és én eddig csak Leónál jóval nagyobbakat láttam lecsúszni róla. Leó régóta kacsingat már rá, ma a nagy szél miatt kevesebben voltak a szokásosnál, így Laci fel tudott menni vele a toronyba, ahonnan a csúszda indul. Én az alján álltam (Nagyapával és Nagymamával, akik láthatóan keményen küzdöttek lélekjelenlétük megőrzéséért), majd Leó a tetején fölkiálltott: "Mami, jövöööök!" Az egyik kanyarban még hallottunk egy "Ajjaj"-t, de kisvártatva büszke mosollyal ugrott ki Oroszlánunk a csúszdából... Aztán persze ment még jóóó sokat. :) Itthon pedig így kommentálta a nagy eseményt: "Összeszedtem magamban bátorságot és lecsúsztam!" :)

2012. március 30., péntek

Hej óvoda óvoda

Kerületünkben minden óvodának van bemutatkozó napja, de legalább biztosítanak lehetőséget az óvónőkkel való személyes találkozásra. Kivéve a lakótelepünkön működő óvodának, ami igaziból 3 óvoda összevonva, ők -gondolom - monopol helyzetükből adódóan, csak a beiratkozás időpontját adták meg, az érdeklődőknek. Ha jelentkezünk, majd ők eldöntik, melyik épületben, csoportban, óvónőnél kezdje Leó óvodai életét. Próbáltam informálódni a játszótéren, a szülők többnyire találgatnak, de amit többen mondanak, hogy csak papíron van beszoktatás, illetve van egy számítógépes "képességfejlesztő programjuk", amit a 4-5 éveseken "futtatnak". Gyakran hallom az udvaron lévő gyerekekkel kiabálni az óvónőket, persze lehet, hogy égetnivaló kölkök járnak oda, de összességében a benyomásaim egyre negatívabbak, az egyetlen pozitívum, hogy gyalog nem több mint 2 perc andalgós babakocsis tempóban a legközelebbi épület.
Így az utóbbi időben egyre inkább körvonalazódott az alternatív lehetőségek feltérképezése, ahol első helyen állt a Waldorf ovi. Tegnap este szülőknek rendezett bemutatkozón voltunk Lacival az Óbudai Waldorf oviban. Örülök, hogy Lehel is hozzájárult, hogy elmehessünk, mert most láttam először "élőben" waldorf ovit. :) A prekoncepcióink ellenére (mindketten idegenkedünk a vallási már-már szektaszerű közösségektől) mindketten úgy érezzük, Leó itt nagyon jól érezné magát. Az óvónők vér profik, értik és szeretik a gyerekeket, a körülmények és a berendezés felnőtt szemmel is lenyűgöző, inspiráló és esztétikus. Szívesen maradtam volna egy kicsit felfedezni, játszani... :) Ami kicsit idegen, mert nem erre szocializálódtunk, hogy családokat vesznek föl és nem gyerekeket, így a szülőknek aktívan részt kell vállalni az óvoda életének háttérmunkásaiként. Mind anyagilag, mind fizikailag, pl bevásárlás, takarítás... De szimpatikusak voltak a szülők is, és akár kedvünk is lenne egy ilyen közösséghez tartozni és azon munkálkodni, hogy a gyerekeink óvodás éveiket ebben a "burokban" tölthessék el. Ami még nagyon más, mint a legtöbb helyen, hogy ez félnapos óvoda, azaz 12.30ig tart a nap, illetve, hogy viszonylag gyakran 5-6 hetente tartanak egy kis szünetet (1hét), mivel azt gondolják, hogy az óvodai lét kemény meló és ennek földolgozásához az otthoni védett, megszokott környezet biztonsága szükséges. Ez a gondolat sem áll távol tőlem, ráadásul szerencsés a helyzet, mert Lehellel úgyis itthon vagyok azaz leszek (nem, még nem született meg... :))) Egy a bökkenő, az alsó korhatár 4 év, vagy legalábbis 4 évhez közeli életkor, Leó pedig nem lesz még háromésfél se nagyon szeptemberben. Ráadásul csak 19 gyereket vesznek föl, mert vegyes csoportok vannak és ennyien mennek isibe... és jóóó sokan voltunk tegnap. Mindenesetre jelentkezünk, elmegyünk Leóval is bemutatkozni és bevetjük legszimpatikusabb verbalitásunkat (Laci) és legbölcsészebb ködösnézésünket (én) és lesz, ami lesz... :) Illetve jelentkezünk a helyi oviba, megnézzük az óvónőt és majd kiderül, megy-e Leó szeptemberben oviba... :)

2012. március 27., kedd

Még 13 nap, avagy miért legyen inkább mégis áprilisi Lehel?

Most jöttünk haza a dokitól. Olyan jó volt, mert most Laci elvitt, hogy már ne kelljen vezetnem, egészen más volt most így ketten végigülni a CTG-t, amin Lehel majd ki ugrott a pocakomból... :) Állítólag ma az összes pocaklakó ezt műveli, gondolom a front. Keményedések megint voltak, a napszaknak megfelelően. :) Ultrahangot is csinált Siklós, minden rendben, Lehel feje olyan nagyon lenn van, hogy a kis arcát meg sem tudtuk nézni. A mért adatokat pedig hazaérve persze rögtön összehasonlítottam Leó 38 hetes adataival és mosolyoghatnékom támadt. :) Lehel: BPA:93, FL:70, Leó pedig: BPA:92, FL:71. Testvérek. :)))) Erzsike, a tapasztalt szülésznő (mivel a doki nem bocsátkozott becslésekbe az uh számai alapján), megtapogatta a pocakomat és nyilatkozott: szerinte nagyobb mint Leó, most lehet 3300-3400g.
A rossz hír, a dokim csütörtök délutántól hétfő délután-estig nem lesz elérhető. Miután kijöttünk, pityeregtem egy kicsit, Laci meg is lepődött, nem értette, miért olyan fontos ez nekem. Olyan jó volt eddig nyugodt lenni ebből a szempontból, mert tudtam, hogy jó kezekben vagyok, tudtam, hogy nem kell kontrollálnom ott, akkor, abban a lelkiállapotban az orvosi részt, figyelhetek csak befelé, magunkra, mert nem tesznek semmit, amit nem kell feltétlenül. Mostanra kicsit megnyugodtam, mert Erzsike ott lesz, a dokim helyettese pedig remélhetőleg hasonló szemléletű, de amiben legjobban bízom, az persze Lehel és a saját testem. Mégis, most nem tudom, sürgessem-e, vagy késleltessem-e szegény Lehelt, bár talán a legjobb, ha ráhagyom a döntést, ahogyan eddig is. Tegnap este végül megcsináltuk az utolsó relax-beszélgetést, a "szülés főpróbáját" és olyan ügyesen mozgott a kezével és az egész testével, hogy egészen megvigasztalódtam a délutáni mélypont után. :) Most úgy érzem, olyan 75%-os készültségben vagyunk, befordulunk a célegyenesbe, amikor már csak egymásra figyelünk. Szerencsére Anyukám itt van és non-stop foglalkoztatja Leót, így kedvemre merenghetek, pihenhetek, lassulhatok. :)

2012. március 26., hétfő

38. hetes Lehel



Lehellel ma betöltöttük a 38. hetet is. Egy hete még nem hittem, hogy ilyen is lesz. A jóslófájások szinte teljesen eltűntek, vagy legalábbis a rendszeresség megszűnt, és a keményedés is más jellegű lett, kicsit erősebbek és jóval hosszabbak, mint eddig, de csak néhány van belőlük egy nap. Most úgy érzem, Lehel kicsit visszavonulót fújt, de, hogy meddig tart a vihar előtti csend, azt nem tudom megmondani. :) Ma lenne az utolsó relax-beszélgetés, de lehet, hogy elnapolom, mert testileg-lelkileg nagyon rosszul lettem ma délutánra. Leó nem akart se aludni, se enni ma, így egy óra próbálkozás után feladtam a délutáni altatósdit. Viszont mióta felálltam a matracról, kiugorhatott a csípőm, mert a bal lábam bizonyos mozdulatoknál cserbenhagy. Így nem tudok egyedül a WC-ről felállni, vagy előrehajolni... Néhány napja éreztem már hasonlót, de nem ennyire durván. :( Olyan nyomoréknak érzem magam, és ami a legrosszabb, nem tudom, hogy lehet így szülni... Bár Laci azzal biztat, hogy ahhoz nem kell sokat mozogni... Jó vicc. Így, ha most összegezni akarom a hetet, hát erőteljesen visszaléptem szülésügyben az előző héthez képest. Csak reménykedni merek benne, hogy a valaha is szívem alatt hordott legfinomabb Kisfiam bevárja indulásával vesztegelő mamiját...
Egyébként pedig rekordokat döntögetünk mi ketten, mert súlyunk 15 kg-val nőtt az induláshoz képest, a pocakom pedig soha nem látott méretű, azaz 99cm, míg Leóval a 39. héten volt 95. :) A kép a héten készült, talán pénteken... :)

2012. március 24., szombat

Dunaalmási kiskertész


Leó egész nap képes elbíbelődni egy kertben. Itt a tavasz, most jön el az idő, amikor Lacival felváltva sóhajtozunk, de jó is lenne egy kert. Azt hiszem, idén Leó is csatlakozik a sóhajtozók táborához... :)






2012. március 20., kedd

Készülődés

Ma voltam dokinál, csinált ultrahangot, ctg-t, illetve megvizsgált. A jóslófájásoknak köszönhetően 2cm-es a méhszáj, az UH szerint Lehel 3kg fölött van már, a ctg rendben, sőt a streptococcus is negatív lett, amin meglepődtem, mert Leónál kapnom kellett anno vénásan antibiotikumot, de úgy tűnik, ez nem egy élethossziglani fertőzés. Szóval csupa jó hír, nem szurkálnak, Lehel érett és igencsak kifelé tekintget. Most jelenleg is nagyjából 10 perces jóslófájásaim vannak és ha nem is ma szülök, de biztos vagyok benne, hogy márciusi lesz Lehelünk. :) Ma már csak olyan sebességgel voltam képes gyalogolni, mint ahogy a szülő nők kimennek a mellékhelyiségbe... :) illetve kezdem érezni a már minden mindegy állapot szelét... :) és persze nagyon izgulok, mikor arra gondolok, micsoda csoda vár ránk... :) A csodavárás jegyében pedig itt egy nagyszerű kollázs, ami a képekkel együtt újra Kinga keze munkáját dicsérik. Köszönet érte! :)