Napsütéses hétköznapok

Nem írtam még arról, hogyan telnek a hétköznapok. Bár ez önmagában is beszédes. Lényeg az, hogy nagyon büszke vagyok mindenkire, Lorinra, hogy tüneményes nővérke és bár jobban szeretne mellém feküdni éjjel, mint rég, de mégis az ágyában marad, még ha sirdogál is néha. Lehelre, hogy megbízható segítségem tud lenni... Tegnap Leó épp megkérte, hogy pakoljon helyette is és ezért ha kell, még "fizet" is neki (értsd: ad valamit, ami az övé...:), mire Lehel: "Nem kell nekem Leó, én kedves vagyok..." (Legalább valakire hat a nevelésem, miszerint kedvesnek lenni JÓ! :)... és Leóra, aki a leggyengébb láncszemünk a szuperérzékenysége miatt, de leszámítva a szokásos harcokat, nem romlott a helyzet, sőt a szülés előtti "Mama, törölj meg, fürdess meg stb. igényei is teljesen eltűntek... :) Lambival meg igazán érző és figyelő, óvatos bátyó... És persze Lacira, aki az eddigieken is túl ha lehet még többet vállal, kérés nélkül darabolja este a zöldségeket, hogy másnap nekem csak be kelljen zúdítanom a fazékba és nem is sorolom, annyira hálás vagyok... :)
...és itt vannak ezek az ajándék pillanatok, mikor süt a nap, mindenki mosolyog és lehet töltekezni... :)