2014. július 16., szerda
Úszik... :)
Beírattuk Leót egy intenzív úszótanfolyamra, szeretnénk, ha ősztől már heti rendszerességgel vihetnénk valahová úszni. Most négy hétig pedig minden hétköznap hattól hétig pancsol. Két hét vízhez szoktatás, majd két hét kezdő csopi. Féltem tőle, mi lesz, fog-e tetszeni neki, mert néha olyan nyávogást csap, mint egy kiscica, a hajmosás pedig a mai napig finoman szólva is nehézkes... De láss csodát, élvezi, sőt... :) Lelkesen bukik a víz alá (50 percből legalább 40-et víz alatt vannak) és nyitott szemmel (!) buzgón keresi a medence aljára rejtett színes köveket, ha épp az a feladat. Utána pedig rém büszkén meséli, hogy milyen feladatok voltak és irtó nagyfiús lesz... :) Remélem a lelkesedése kitart...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)








Ma én vittem úszni Leót. Büszke voltam rá és szinte könnyekig meghatódtam, mert olyan ügyesen, figyelmesen csinált mindent és én meg közben láttam benne a babát, aki épp most született... Döbbenet.
VálaszTörlésÉn is pont most gondolkoztam, hogy jó lenne egy ilyesmi, csak azért, hogy ÉN ne kapjak infarktust, ha vízközelben vagyunk. Jó látni az ilyet, lehet, hogy körbetelefonálom a környék uszodáit:-) Hajrá Leónak!:-)
VálaszTörlésSzia Judit. No hogy megy? Elég ennyi idős korban vagy van értelme korábban járni vajon?
VálaszTörlésEmese
Szia Emese!
VálaszTörlésErre a tanfolyamra, azt hiszem négy éves kor az alsó korhatár... Általánosságban nem tudok nyilatkozni, Leónál azt hiszem pont idejében kezdtük, nagyon élvezi, végig figyeli a 60 percet és ügyesen csinál mindent... Amikor kijön a medencéből, az első kérdése, mikor jöhet megint... :)
De biztosan gyereke válogatja, mikor érik meg rá mentálisan meg motivációban...
Meg persze nekünk az oktatóval is nagyon nagy szerencsénk volt...
Szóval próba szerencse! :)))
Sok sikert Nektek is!
J.
Köszi Judit!
VálaszTörlés(a nagyobbik 4,5 éves, lehet, hogy várok még egy évet vele...) Örülök, hogy ilyen remekül megy nektek, csak így tovább!!!
Emese