Ahogyan azt a pszichológusok írják, az új képességek birtoklása, mint amilyen a mászás is, valóságos mámorral tölti el a csemetéket. Ez történt Leóval is. Minden egyes elindulásnál megörül saját helyváltoztatásának. :) De más is történt. Ezzel egyidőben, talán épp ezért, felerősödött benne a szeparációs szorongás is. Ha kikerülök a látóteréből, keres, hív, majd árnyékként követ ha meglát, még akkor is, ha Laci ott van vele. Illetve amikor Ő maga szabályozhatja a köztünk lévő fizikai távolságot, egy sajátos mintázatot ismétel: lelkesen nekiindul a világnak felfedezni, majd néhány méter múlva megáll, visszafordul és ugyanolyan lelkesen visszamászik hozzám egy kis "érzelmi feltankolásra". De nem bújik az ölembe, megáll előttem egy karnyújtásnyira, hiszen Ő már nagyfiú, csak rámnevet, én megsimogatom a buksiját, Ő sarkonfordul és újra világgá megy. :) Hát itt tartunk. Megkezdődött a leválás. Olyan hihetetlen gyorsan megy az idő. Nemsokára elköltözik itthonról, legfeljebb majd néha felhív... Vagy méginkább én hívom fel néha... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése