2009. május 16., szombat

4 hét

Kicsi Leó 4 hetes lett! Szerintünk hatalmasat nőtt, már nem az a csöppség, akit hazahoztunk a kórházból. :) Kicsit szomorú is, hogy már soha nem lesz ilyen pici, másrészt pedig hihetetlen öröm, ahogyan fejlődik és növekszik. Csütörtöki mérés szerint már 3770g, tehát jó fél kilót nőtt, mióta hazajöttünk.
Az utóbbi időben kezdett beállni valamiféle napirend az életünkbe, ami elsősorban a maratoni szopizások 1 órára történő lecsökkenéséből adódtak. Nagyjából 3 óránként kér enni, kivéve ha fáj a hasa, mert akkor csak a cici nyugtatja meg és csillapítja valamelyest fájdalmát. Cumit még csak kétszer kapott, próbálom mellőzni, nem feltétlenül a szoptatási tanácsadók javaslatára, hiszen rengeteg általam nagyrabecsült anyuka napi rutinja a cumival nyugtatás, hanem mert mikor megláttam a hascsikarástól elgyötört Leót cumival a szájában, valami itt belül erősen tiltakozott bennem... Az éjszakák egészen jól mennek, általában jobban alszik mint nappal, nagyjából kétszer eszik, egyszer 2-körül, meg egyszer hajnalban. De volt már rá példa, hogy átaludta az éjszakát és 1 után csak 6kor ébredt. Bár erős a gyanúm, hogy Leó rám ütött ebből a szempontból és inkább az alvást választja evés helyett, ezért éjszaka is maximum 4 óránként keltem, már ha én felébredek. :)


Amúgy pedig Leó a türelem mintaképe, már ha épp rajta vagyunk kívánságai teljesítésén, de jaj nekünk, ha valami mással próbálkozunk. :) Sétálni és fürdeni szinte minden alkalommal szeret, kedvenc helyzete, ha nem épp szopizik, Apa karján koala fogásban. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése