2018. július 20., péntek

Hárman egy hintában

Ritkán járunk játszótérre, mióta házban lakunk, pedig amikor eljutunk, mindig nagyon jó. Most két kép, egy témára, egy hét leforgása alatt látogattuk meg a "régi" és az "új" játszónkat. :)

Leó tervez... :)


Most épp házat akar építeni a kertben. Este megrajzolja a terveket, illetve az anyagszükségletet, majd mikor pizsamába bújt, izgatottan mondja, mennyire várja már a holnapi építést. 
Reggel megbeszéli Lehellel, hogy várjanak inkább az építéssel, míg beszerzik hozzá az alapanyagot... :))
De 11körül mègis nekiveselkednek, és persze Lorin is készségesen segédkezik. Sőt, nekem is kellett egy oszlopot tartanom... :) Így van ez, ha nem a hagyományos lentről fölfelé irányt választják a kivitelezők... :)))

2018. június 7., csütörtök

Lorin mondja...

Alvás előtt az ágyban... már fogja a kezem, már elhelyezkedett, de még beszél...
"Mama, alhatok nyitott szemmel?"
Persze.
"Csak mert úgy érdekesebb." 
:)

2018. június 6., szerda

2018. június 5., kedd

2018. május 2., szerda

Kirándulás

Állványok itt is, ott is... :)

A munka újra megkezdődött nálunk, ahogy elolvadt a hó... :) A házunkat kívülről felállványozták, ami a Fiúknak olyan nagyon tetszik, hogy Leó minden nap fölmászik rá (csak az első szintig engedem), illetve a kertben természetesen ahogyan mindent, ezt is rekonstruálták. Persze mondtam nekik, hogy föl ne másszanak, de ahogy betettem a házba a lábam, Leó lelkendezve szaladt, jöjjek ki gyorsan, hát ez a látvány fogadott...
...és úgy tűnik megtetszett nekik a magasság, mert mostanában kuckót is egy szinttel följebb építenek...

Variációk egy témára... :)

2018. április 17., kedd

Lorin számol

"Mama, mikor leszek 6 éves?"
"Három év múlva."
"Nem Mama, a három év múlva a négy jön! Úgy van, hogy 1 2 3 4 5 6! Nem tudtad?!"

Lehel Világa...

Autoban utazunk, beszélgetünk. Egyszercsak Lehel: "Mama, szerinted van Élet a Világon kívül?"
"Nem tudom, Te mit gondolsz?"
"Szerintem van, mert az Úristen kilóg a Világból!"
:)