Fehér Karácsony...

Egyszerűen mesés volt, ahogyan a fák, a háztetők, a kerítések és még a vezetékek is vastag fehér takarót kaptak az elmúlt hetekben, így ha a hó ugyan itt sem esett, mégis valami egészen elképesztően varázslatos világ vett minket körül odakinn... Ez a csoda épp Karácsony Estéig tartott, első napra ugyanis ide is megérkezett a meleg..
Az erdő mifelénk:

A mi utcánk:

Kilátás abból a bizonyos óriás ablakból...

Karácsony

Áldott, szép Karácsonyt kívánunk!

Az első szereplés... :)

A szünet előtti iskolai napon az elsőseink megleptek minket szülőket egy kis előadással. Leó büszkén és ragyogó arccal mutatkozott társai között két szerepben is... :) Ez nagyon új és jó érzés, az oviba hat lóval sem lehetett kivontatni évzárók alkalmával a többiek közé. Énekelni ugyan még nem énekel, de boldog és büszke, hogy ott lehet... (A kép jobb oldalán van egyébként egy barna sapiban, mint pásztor... Sok időbe tellt, míg megismertük...:))

Délben egy csodaszép templomban volt a nyolcadikosok koncertje...

Este pedig a "Karácsonyi játék", ami a tanárok ajándéka volt a diákjaiknak, ugyanis a tanárok előadásában élvezhettük a Karácsonyi Történetet.

A hosszú csend...

Nem ígérem, hogy rendszeresebb leszek, de hiányzik, hogy dokumentáljam a gyerekek életét. Most este azon kaptam magam, hogy a telefonomon régi (nyári:) képeket és videókat nézegettem és sopánkodtam magamban, milyen sokat nőttek már azóta is...
Közben pedig ezt a képet találtam és bearanyozta az estémet. Mindegyikük olyan nagyon saját maga ugyanis ezen a képen. :)
Nagy a lemaradásom, hiányzik Lorinról egy kétéves összefoglaló, egy teljes november és még annyi minden.
De nem most, mert most szaladok aludni, az van ugyanis, hogy Leó néhány hete éjszaka felébred és nem tud visszaaludni, csak vergődik, hol némán, hol hangosabban... Így romokban vagyunk mi felnőttek, meg persze Ő is. Meg az is van, hogy nagyon unom az éjszakai műszakot, hogy nincs saját ágyam és mostanra ponttá zsugorodva próbálok gyakorlatilag a levegőben aludni. Ez persze mind az én hibám, mert mikor ideköltöztünk egy szobába tettük a gyerekeket, gondoltam jó ötlet, hogy a fiúk ágyának végén húzom meg magam, így Lorint csak kikapom az ágyából éjjel ha sír és Lehelhez is közel lehetek, végre nem kell éjszaka két szoba között ingáznom. Az ingázás helyett most aktívan őrzöm az álmukat, hogy ne ébresszék föl egymást, főként pedig Leót, aki iskolás és korán kell kelnie. Csak azért írok erről, mert meggyőződésem, hogy az én szorongásom miatt alszik Leó rosszul mostanság. Volt már egy ilyen időszak ugyanis, mikor felvételiznie kellett... Ő perzse nem tudott semmit az egészről, nem is félt, csak épp nem tudott aludni... jaj, annyira görcsösen akarom, hogy a legjobb formáját hozza az iskolában... Azért dúrva, hogy ha tényleg az én szorongásomra rezonál ilyen érzékenyen, milyen szoros még mindig a tudattalanjaink kapcsolata... Csak úgy, mint hét és fél éve...mikor még a pocakomban volt. Már ott is Ő rezdült velem együtt a leginkább... Hjaj. Próbálom elengedni ezt a parajelenségemet is... :) Még egy kicsit nézem ezt a képet és sikerülni fog!!! ;)

Édes November...

Így December utolsó napjaiban, a fényképeket (amik Lacinak hála, mostmár elérhetőek és megoszthatóak!)kell, hogy segítségül hívjam, mi is történt novemberben... Szóval ez most egy összegző poszt decemberből, novemberről... :)
Sokat kirándultunk, megejtettük az első ovis takarítást is, voltam először egyedül néhány napra a házban (!) Laci nélkül a gyerekekkel (kicsit féltem tőle, mármint a háztól, de jól üzemelt...:), gyakoroltuk a kemencénkben tűzrakást, sőt odáig merészkedtünk, hogy vacsorát is sütöttünk benne, mégha ez egyelőre szerény is (krumpli-virsli), de mostanra (dec. 28.) ezt a tudományunkat odáig fejlesztettük, hogy gond nélkül vendégül látunk egy nagycsaládot egy pompás vacsira... :)
Leó bemelegedett az iskolába, azaz szépen besimul már a többiek közé és nincs már benne a csibész magban! :) Éljen!
Lorinka bűbájos kétéves, aki nem fél kiereszteni a hangját, azaz a magas C-én visit, ha nem a tetzsése szerint alakulnak a dolgok, de bűbájos, ezért mindent megbocsátunk neki. :)))

Egy kerek nap... :)

Ma újra nagy levegőt vettünk és a mesterek által nemrégiben gyönyörűen lefestett lakásunk újabb szobáját alakítottuk kissé át... :) Igen, újra a kedvenc sárgánkkal és újra csak az egyik falat... és persze újra a Fiaink végezték a munka oroszlán részét. Tegyük hozzá, mindenki megelégedésére.

Este pedig először gyújtottunk be a kemencénkbe! Varázslatos. :) De jó nekünk!!!!

Mihály napi Sárkányeregetés

A sok eső után gyönyörű időben fedeztük fel kis falunk határában a legprímább eregető helyet, ahol a szél mindig garantált, a kilátás pazar, csak kicsit sokat kell mászni érte, de a sok szépség és élmény bőven kárpótol... :)
A Nagyszénás teteje, a kis fehérek már a sárkányok:

Többek között Leó morcos és Lehel mosolygós sárkánya:

...és a büszke Tulajdonos, első eregetése közben:

...és a majszoló csapat:

Lehel és az óvoda...

Nem tudom, lehetne-e ettől ideálisabb körülményeket teremteni Lehel ovis életéhez, mint amit itt találtunk. Szegénykém most különösen nehéz időszakát éli, úgyhogy mindent meg is érdemel és nagyon szurkolunk neki, hogy sikerüljön kapcsolódnia a többiekhez. Van rá egy éve. Mert kiscsoportba került, azaz az új (kis) ovisok öten vannak, zömében háromévesek, Lehel a legnagyobb és mind fiúk. :) Egy évig maradnak fönt a nagyoktól térben is elkülönítve, csak az udvaron vannak együtt (amit Lehel nem is szeret) és majd csak jövőre kerülnek be a nagyok közé, mikor új kicsik jönnek majd a helyükre. Nóri néni szerint Lehel érzelmileg abszolút bevonódik a többiek játékába, figyeli őket, együtt nevet velük, csak még fizikailag nem kapcsolódik hozzájuk. (Ott ül, ahol a beszoktatáson velem együtt ült, azt mondja, ott jó neki...:) Viszont a művészeti tevékenységekben nagy örömmel részt vesz, a pakolásban is élen jár (csak újabban itthon sztrájkol ezen a téren :), a múltkor pedig, amikor a nagyok már bementek, Benivel együtt várat épített a homokozóban. Beszélni nem beszél. Gyanítom, ez az előző óvodából jön, biztos vagyok benne, hogy csúfolták a nehezen érthető beszéde miatt, mert ott az elején még beszélt, csak aztán "némult" meg szegénykém. Most sokkal érthetőbb már a beszéde, csak most meg megint nagyon dadog, így értem, miért olyan nehéz ez a része neki. De olyan jó helyen van, olyan jó lűátni, hogy ragyog az arca, mikor csütörtökönként kijön a kis cipóval a kezében (ez a kedvenc napja, mert kenyeret sütnek...:). Jól érzi magát, reméljük ez csak fokozódni fog! :)

Leó és az Iskola

Minden reggel örömmel megy. Azt hiszem, ha csak ennyit mondok, már elég. :) A minap gondolkodtam el a kocsiban iskolába menet azon, hogy mekkora szerencsénk van ezzel az iskolával... hogy nincsen semmi frusztráció, semmi kierőszakolt teljesítmény. Igaziból, olyannyira nincs köze az én iskolás emlékeimhez, hogy ha nem tudnám, hogy Leó iskolába jár, eszembe nem jutna, azt gondolnám óvodás. :) Persze közben pedig "észrevétlen" rengeteget tanulnak, vagy inkább mondjuk úgy, tapasztalanak, csinálnak, kipróbálnak.
Ami miatt kicsit aggódom, az megint csak a szociális dolgok. Leó ugyanis belekerült a "kemény magba", azaz a négy csibész közül Ő az egyik. Van két fiú, akik rendszerint a rendbontás értelmi szerzői, és van kettő, akik csapódnak hozzájuk, na az egyik a migyerekünk. Mivel Leónak a gyengéje a kapcsolatteremtés, ezért nyílván a könnyebb utat választja a kapcsolódásra, adva van egy csibészség, ki mer csatlakozni, hát Ő. ... és így benne van rögtön a játékban. Szerencséjére a tanítónénije pontosan látja ezt, Ő maga mondta, hogy Leó magától soha nem kezdeményezi a hülyeséget, csak szerencsétlenségére sokszor benne marad... Remélem a következő esedékes ültetésnél (minden hónapban új ülésrend van) kap maga mellé valakit, aki a barátkozásban új távlatokat nyit majd... :)
A szülői esten Laci ilyen gyönyörűségeket csodálhatott meg, mert ott belekukkanthatnak a szülők a gyerekek füzeteibe... :)

Amiben máris fejlődött, hogy talán kevésbé szégyenlős. Eddig ugyanis itthon, családi körben sem állt volna ki "szerepelni", azaz fennhangon előadni valamit, Mióta iskolába jár, néhány hetente Lehellel színházasdit játszanak, megépítik a színpadot, függönnyel, háttérrel, nézőtérrel, világítással, és előadnak valamit, ami általában egy mese, ahol Leó a narrátor, Lehel pedig csinálja, mait Leó mond. Legutóbb Lehel volt egy sárkány, Leó meg a sárkányt végül legyőző lovag. :) Mindenesetre komlpett mesét mond el a kis színpadon és ennek nagyon örülök.

Cica