2016. szeptember 25., vasárnap

2016. szeptember 23., péntek

2016. augusztus 28., vasárnap

2016. augusztus 27., szombat

2016. augusztus 11., csütörtök

Kékek és Huncutok

Lehet válogatni, melyik a legégetnivalóbb... Jelenleg talán a kis középső és a szeme sem áll jól jobbszélső fiatalember fej-fej mellett haladnak... :)

2016. augusztus 6., szombat

22 hónapos Kisasszony

Nagyocska. :) Mondja a fiúk után, hogy "Mami" a Mama helyett és "Api" az Apa helyett... és a hangsúly hozzá leírhatatlan... :))) Megkapta a 15 hónapos oltását, a 11. naptól négy napig alvás után durva foltok jelentek meg rajta, néhány órán át, majd megszűntek, majd alvás után ismét. Mostanra elmúlt. Az első nél elvittem a dokihoz, aki szúnyogcsípésnek titulálta és szerinte nem az oltás miatt van, de így utólag biztos hogy az volt az ok. Mindegy is, lényeg, hogy elmúlt. A bal lábacskájának tartása Kingának nem tetszik, újra sokat kell labdán ülnünk. Szerintem nem romlott a helyzet, a beszéde pedig olyan szépen fejlődik, hogy nem aggódom. A képen látható kalap (és még oly sok nőies holmi) Lily ajándéka, azaz tőle "örökölte" Lorin, külön köszönet érte itt is, mert a Kishölgy nagyon szereti őket, minden alkalommal Lilyzik is hozzá egy kicsit.. :)

2016. július 31., vasárnap

Miénk a ház! :)

Szombaton megkaptuk a kulcsot! Természetesen családilag vettük birtokba a házat, én a gyerekekkel fagyiztam, amíg Laci a papírokat intézte, aztán megrohamoztuk jövendőbeli otthonunkat. :) A gyerekek mondjuk elsőnek az erdőbe rohantak be, mert van ott egy fából elkezdett bunki, amit Leó rögtön sajátjaként kezelt és tovább épített... :) Vasárnap egész nap ott voltunk, Laci nagyapa kíséretében, aki legalább olyan lelkes volt mint mi és szakértő szemmel mérte föl a terepet, s ha lett volna nála csavarhúzó, rögvest munkához is lát... :))) Sajnos a munkások később kezdenek csak, illetve több lesz a munka, mint elsőre gondoltuk, de nagyon reméljük, hogy belefér majd az időnkbe...
Mindenesetre a gyerekek kérdezgetik mosolyogva, mikor költözünk már... úgy tűnik, örömmel várják és ez jó. :) Ezügyben megnyugodtam.

2016. július 19., kedd

Építkeznek....

Napjában többször is épülnek az egész nappalit elfoglaló bunkerek, amik gyakorlatilag mini házak, nappalival, fürdővel, káddal, konyhával, alvószobákkal. Székekből, fotelekből, takarókból, párnákból. Lorin abszolút társa benne a Fiúknak, amint alakul egy bebújós kis helyecske, rögvest bemászik és onnan vigyorog. Néha le is fekszik, ha elunná magát, bevisz egy böngészőt lapozgatni. :) Leó és Lehel pedig a költözést dolgozzák. :) lelkesen. Azért féltem őket. Ma a régi ovijuk melletti játszón jártunk, ahonnan látszanak a hegyek. Meg is ragadtam az alkalmat, hogy mondjam nekik, rámutatva az egyikre, hogy a mögé fogunk költözni. Mindketten hosszasan nézték, Lehel sejtelmesen mosolygott is hozzá. Majd a hazafelé vezető úton többször megjegyezte, hogy "Mi elköltözünk, tudod?"... Hjaj. Remélem nem viseli nagyon meg őket.
A kép a kánikulában városnéző hídsétán készült. :)