Hajgumik, csattok, pónik, rózsaszín...

...és még sorolhatnám, mennyi minden lesz másképp ezután, ha tényleg igaz, amit Siklós csütörtökön látott... :) Miszerint egy KISLÁNY lakik odabenn! :)
Amióta beköltözött, lányos érzéseink vannak mindkettőnknek, csak hát annyira furcsa három fiú után, olyan hihetetlen. Ha a doki fiút mond, biztosan csalódtam volna egy kicsit, de aztán tudom, hogy nagyon megszeretgettem volna magamban azt a kisembert... De most lányt mondott és bár számítottam rá (csak nem is mertem beleélni magam), hirtelen szakadt rám a felismerés: LÁNY. ...és az ismeretlenen kicsit beszorongtam, egész éjjel csak forgolódtam és annyi minden jutott eszembe... Aztán sikerült kijutnom a lányság bűvköréből és megérkeztem Hozzá (akinek már természetesen neve is van, csak még nem mondom, mert megvárjuk a pénteki UH-t az előterjesztéssel... :)... és rájöttem, hogy azon kívül, hogy lány, Ő is a miénk és pont olyan mint a fiúk, csak épp lány, sőt, most épp ott tartok végre, hogy annak ellenére, hogy bár nem látom még magam lányos anyukaként, tudom, hogy semmire sem vágytam jobban, mint egy lányra! :) A mi kislányunk.
Még pár nap és máris itt a félidő. Pocakfotót illene már föltennem, mert hát van miről, hatalmas méretű ugyanis... :) Ő pedig odabenn igen csendes, olyan édes kis alkalmazkodó finomlélek, de érzem azt is, hogy erős is, csak nem szokta kimutatni a foga fehérjét. :) Várjuk nagyon a pénteki UH-t, szeretem látni ezt a változást a méretekben, amikor már nem is fér ki egy képernyőre... :) Döbbenet...

Csodás nap

2014. április 25. mint "csodanap" vonul be családunk történetébe, ugyanis két gyermekünk két mifelénk csodaszámba menő dolgot vitt véghez.
Lehel ugyanis életében először átaludta a péntekre virradó éjszakát (11-kor ugyan felébredt, de utána csak reggel 7-kor), Leó pedig az óvodában (!) megette a paradicsomlevest (!).
Apró dolgoknak tűnnek ezek, ám nekünk, nekik óriásiak. :)

Reggel 8.30

Egy átlagos szombat reggel, egy órával ébredés után már így néz ki a nappali...

Megépült az "otthonuk" tolóajtóstul, kéményestül, hálószobástól... A két nyuszi pedig odabenn piheni ki az építkezés fáradalmait... :)

Ketten

Mostanában sokat foglalkoztat a gondolat, hogyan lesz a párból hármas, ha Pöttömke eléri a "játszó" kort... :)
Mert már most is számon tartják, legalábbis ami Leót illeti. (Aki bár a szíve mélyén fiút szeretne, de lány esetére is megvan a maga alternatívája: Mama, ha Pöttömke mégis lány, akkor tudunk majd igazi várat építeni, mert akkor már lesz egy királylány a várban... Majd a kiságyát beépítem, hogy benne legyen, amíg kicsi...")
Ketten egyébként olyan szépen tudnak játszani, hogy csak úgy mosolyog a szívem... (Persze, hogy vannak kivételek és csatározások is, de most a békés percekről beszélek, ugyebár...:) Leó ráadásul kezdi felvenni a védelmező bátyó szerepét... A múltkor a játszótéren Lehel sírva fakadt, mert egy kisfiú nem engedte felülni a hintapacira, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan ő akarta. Leó, ahogy meghallotta hőn szeretett öcsikéje sipítását, mérgesen elindult a homokozóból felénk és vészjósló hangon összeráncolt szemöldökkel kérdezte: "Ki tette ezt Lehellel, hogy sír?!" Alig bírtam lecsendesíteni... :))) Ma pedig egy ovistársa fellökte Lehelt, aki mivel nagyon fáradt volt már sírva fakadt... Leó jött és közölte a kisfiúval, "Ha verekedni akarsz, velem kezdd, majd én leütöm a fejedet!"
Hát így állunk. :) (A kép valamelyik este készült, megágyaztak a konyhában, Leó betakargatta Lehelt, aki játékból készségesen el is aludt testvére buzdítására... :)))

Milyen jó...

Milyen jó, hogy már pocakban is egyéniségek... Emlékszem, amikor Noel meghalt, attól is tartottam, hogy ha újra terhes leszek, még azok az emlékek is el fognak veszni, amik a pocaklétével kapcsolatosak, mert a testvérei majd felülírják... A pszichológusom vigasztalt, ne aggódjak ezen, mindegyik pocak más... és igaza lett! :)
Mind a négy egészen más már itt benn is és ez olyan csoda, különösen hálás vagyok ezért, mert így egy kicsit Noelt is ismerhettem.
Ami miatt most ezt a bejegyzést írom, az viszont Pöttömke, aki elkezdett érezhetően mozgolódni odabenn. Még nem érzem minden nap, csak ha lefekvés után ébren bírok maradni egy kicsit és várni és figyelni... :) Negyedszer is ugyanolyan csoda. :) Ő pedig Lehelesen finom, de határozottabb, mint Noel és Leó, és gyorsan reagál rám, mint Leó... eddig ennyit sikerült megtudnom róla... Kíváncsian várom a folytatást. :)

Tortával álmodó...

A kép a "kézhez kapás" előtti pillanatot örökíti meg. :)
Kicsit sok lehetett a tortából, mert éjjel, mikor Lehel rámgurult álmában és visszatettem a helyére, jól kivehetően "huhh-huhh"-t hallatott, mint aki épp most fújja el a gyertyáit... :) Hirtelen azt hittem ébren van és viccel velem, de nem, édesen aludt tovább és gondolom álmában már szeletelt is és egy nagyot harapott... :) Reggel pedig első útja a konyhába vezetett és felháborodott hangon széttárt karokkal ismételgette: "holvan, holvan?!" (gondolom a torta, ami tegnap a sütőben sült, mire felébredtek reggel is, délután is...) :) Azért szerencsére kibékült ma reggel egy vajas pirítóssal... :)

Vulkántúra

Végül elmaradt az élménybeszámoló, pedig rengeteg élménnyel és több száz képpel érkeztek haza a három nap után. Az elmesélt történetek és a képek alapján azt gondolom, emlékezetes élmény marad ez a túra Leónak, bár nem volt cél az emlékgyűjtés, csak hogy jól érezzék magukat. Hát ez biztosan megvalósult... szeretem nézegetni a boldog pofiját a képeken... :)

Leó 5 éves

Hamarosan írok is... :)

Szülinapos

Nem volt kérdéses számomra, mit kapjon Leó az ötödik szülinapjára. Több hónapja lelkesen rajzolja és építi a szebbnél-szebb várakat, így egy Lego várra esett a választás. Ő nem tudta, hogy létezik ilyen, így eddig nem ácsingózott utána, de a múlt héten kezébe került egy Lego katalógus és persze megtalálta benne A várat. :) Nézte-nézte álmélkodva, majd szerénykén kifejtette, milyen jó lenne neki egy ilyen (annyira szeretem, hogy olyan visszafogott az ajándékkéréssel...) Én, hogy tereljem a gyanút, (mert hajlamos kitalálni mindig mit is fog kapni) csak annyit mondtam, hogy ez egy nagyon nagy ajándék, de ha nagyon vágyik rá, hát lehet, hogy majd az angyalok hoznak...
Tegnap este alvás előtt izgatottan mondta:
"Mama, menjünk el egy játékboltba és nézzük meg, milyen a doboza annak a Lego várnak. Nem kell megvenni, csak nézzük meg, ha kicsi dobozban van, jó lesz a 6. szülinapomra, ha nagy dobozban van, akkor karácsonyra."
Öt éve ilyenkor pedig már jócskán kifelé igyekezett, mire ebéd után hazahozom az oviból, addigra pedig már a karjaimban tartottam... :)
Most pedig már megettük a "reggelitortát", Leó az oviban, ahol majd szintén tortázik egyet ebéd után, én addig itthon sütök még egy tortát a délutáni köszöntéshez... :) Amiből valószínűleg vacsorára is marad még... :))) Szeretem a szülinapokat! :) még jobban a Szülinaposainkat! :)

Tenyeremben...

Eddigi terhességeim legszebb pillanatai közé tartoznak, amikor hajnalban kibotorkálok pisilni és félálomban önkéntelenül is megtapogatom a pocakomat és egy összegömbölyödött kicsi kincset tapintok egészen fent szinte a gyomrom helyén... (gondolom felkucorodnak minél magasabbra, a szívemhez...) :) Eddig ezt csak nagypocakkal éreztem, de tegnap éjjel, mikor az altatásból magamhoz tértem, a hátamon feküdtem, a kezem a hasamon volt és a tenyeremben egy tenyérnyi kis dudor gömbölyödött... :))) Még soha nem fogtam ilyen picike babát! Hihetetlen volt! :) Még mozogni sem éreztem eddig, bár már csak néhány nap lehet hátra a "nagy találkozásig". Csak azt sajnálom, hogy félálomban voltam így nem is tapogattam ki "részletesen", csak mosolyogtam magamban, meg simogattam és aludtunk tovább. :)