A Leó-féle emlékezeti modell

Valahogy szóba került az ovis évzáró, megkérdeztem, emlékszik-e még a tavalyira... Bőszen bólogatott (amin meglepődtem). Aztán megkérdeztem, emlékszik-e még a tavalyi nagyokra? Rázza a fejét (ezen nem lepődtem meg:). Aztán név szerint elkezdtem sorolni őket, akikre én emlékeztem...
Emlékszel Zsigára? Ákosra? Ő boldogan bólogat, majd kifejti:
"Tudod mama, ahogy kimondtad a nevét, a Kiskatonák (akik már aludtak, mert mi is épp azt próbáltuk) fölkeltek az ágyukból, itt vannak az ágyaik (mutatja a két lábát) és fölszaladtak a pocakomba, ahol körbe sok-sok polc van és a polcok tele vannak fiókokkal. Kihúztak egy fiókot és elővették belőle Zsiga képét, és most már tudom, kiről beszélsz."
Én döbbenten néztem rá, kérdeztem és Ő tovább mesélt:
"Igen, ezekben a fiókokban vannak képek is, meg írások is, amik velem megtörténtek, minden ott van (megbeszéltük, hogy ezeket úgy hívják, hogy emlékek... csak hogy én is mondjak valami okosat...:). Meg vannak íróasztalok is, meg ceruzák, tollak, ecsetek...
Tudod mama, (és itt igen jelentőségteljesen néz és hozzá felemeli a mutató ujját)eddigi életemben most telt meg az első fiók... és ezer fiók van..." (aztán erről még folyt a diskurzus, hogy hány fiók is van pontosan.... este már kétezer volt...:)
Szerintem ez döbbenet. Kis finomítással mintha valamelyik ált-lélektanos tankönyvben olvastam volna az emlékek tárolásáról és előhívásáról szóló fejezetet... és Ő még nyilván nem olvasta... :))) Annyira szuper, mikor a gyerekek a saját testükről gondolkodnak és ezt meg is osztják velünk... :)))

Pöttömkénk...

Múlt héten végre az eddig szabadságon lévő szülészorvosom is látott minket, így megindult a vizsgálati lavina, a szokásos első trimeszteri köröket kell lefutnom az elkövetkező egy hétben. (Jajdenemakaródzik...:)
Az első uh mérése alapján október 4. a terminus napja, aminél reméljük egy kicsit hamarabb megszületik Pöttömkénk, mert Siklós doki aznap utazik... :( Bár nem vagyok hamarabb szülő típus, de talán most másképp lesz..
A biztonság kedvéért csinált egy ultrahangot és hihetetlen volt látni, hogy a két hete még kicsi folt, most emberkeformájú, integető kezű gyönyörűség lett... :)))

Cipő-ügy

Leó reggel utazik az oviba Lacival. Egyszer csak a semmiből megszólal a hátsó ülésen és közli, szorít az óvodai tornacipője.
Majd mint aki megérezte volna közlése súlyát és hanyag mamiját akarná felmenteni így szól:
"Tulajdonképpen jó volna még, ha minden ujjam akkora volna mint a kisujjam..." :)

Akinek a jele a zászló.... :)

23 hónapos

Szegény Lehelnek nem jutott 22 hónapos bejegyzés, de most megpróbálom a lehetetlent és legalább 5 percet eltöltök a gép előtt... :)
Még mindig a mozgás az erőssége, újabban az ugrálást próbálgatja, a trambulinon már megy, sima talajon még inkább vicces látvány, mint ugrás, amit művel, de alakul... :))) A finommotorikája is fejlődik, tegnap miután végigsétáltatta a faállatos formaegyeztető összes szereplőjét, megszólaltatta az állathangokat (ami nála leginkább az aaaaau) (Laci épp megkérdezte, nem kellene-e neki ezt már tudnia kirakni, mire én rezignáltan bólogattam, hogy de, kb fél éve...), na akkor életében először az összeset a helyére is rakta... :)
A beszéd még mindig késik, de értésben szinte már mindent ért, főleg, ha érdekli, amit mondok... :) Bár mesélni még mindig nem tudok neki, mint anno Leónak, így a terelés eme válfaja eddig nem szerepelhet a repertoárban. Miket mond... Hol van? (Hunvan? :), Apa, Mama, Le (Leó, bár rá is az Apa hangzik el legtöbbször...) Baba, Labda, Hinta, (talán ez a legszebb és legérthetőbb az apa után) Lámpa, Cic, Alma, Sssss (a vasalásra és a csúszdára is) és nagyjából ennyi. Ja, brümmbrümm az autó és brumm a maci... Aaaaaau pedig a kutya. És szintén a napokban a Jó helyett egy hanyag Ja... Lehel, adhatok puszit? Mire rám emeli csodás szemeit, elgondolkodik, majd engedelmes mosollyal a száján kegyesen odatartja a bal orcáját és azt mondja: ja.
Járunk Kornélhoz Biatorbágyra csoportra a beszédfejlődése segítése miatt, illetve Kornélhoz Budaörse úszni (a mellkasa miatt), így egy héten kétszer utazunk, ami azért nagy szívás, mert az egyik reggel 9-kor kezdődik, a reggeli csúcsban másfél óra oda, egy vissza, a másik pedig este 18.50-kor, így a délutáni csúcsot is megcsináljuk. Elég életszerűtlen ez az egész, nem tudom meddig bírjuk még, főleg Lehel, mert kérdés a fejemben, hogy ha a gyerektől elveszek napi majd három órát, amikor a szép időben játszhatna kint és ehelyett ül az autóban, vajon ér-e az a fél óra csoport annyit, hogy a mérleg nyelve pozitívba billenjen? Próbálom szétválasztani az én ellenérzésemet (mert iszonyúan lefárasztanak ezek a programok az utazás miatt) és tényleg csak Lehel érdekeit nézni... Hjaj.
Szintén "melyik ujjamat harapjam" témakör ez a fránya tejfehérje allergia... ami ugyebár van. Szegényem, mivel mióta terhes vagyok eszem újra mindent, tiszta ekcéma. és sajog a szívem, ha ránézek. Az okosok persze rögtön az elválasztást mondják, és jönnek az olyan kérdésekkel, hogy sokat szopik-e még, illetve van-e még mennyiségi tejem... Én meg érzem, nincs miről beszélnünk... Mert bár mindkét kérdésre igen a válaszom, de szerintem nyilván nem ez a kérdés. Szerintem az a kérdés, vajon nem ártana-e többet Lehelnek, ha most elvenném tőle a cicit, mint az az egészségügyi kockázat, amit a tejfehérje okoz... Szerintem egy-két hónapról van szó... Anyai szívem így tartja helyesnek, azzal együtt, hogy fizikailag ártok neki közben... Lehet dobálni a köveket... :( A dokim egyébként annyira jó fej volt, nem merte azt mondani a szemembe, hogy válasszam el. Megbeszéltem vele, hogy keresek egy dietetikust és csináltatok magamnak egy tejfehérjementes kismamaétrendet. :) Áldását adta. Tud valaki jó szakembert ajánlani???
Egyébként pedig ez a 23 hónapos tündérfiú olyan nagyfiú már... Önálló, egyedül eszik, öltözik (egy nyári szettel már simán boldogulna egyedül is), néha Leóval játékból egymást öltöztetik... :) Egyedül önti a tejet (na ennek nem mindig örülök) és egyedül is törli föl... :) Üvegpohárból iszik, fogat mos (én még nem mosom neki) és ma pl. megsértődött, mikor az oviból kifelé jövet meg akartam fogni a kezét... (ami érdekes, mert befelé menet cipeltette magát... hát ilyenek ezek a majdnem kétévesek...:) Van, hogy nagyon elkeseredik, akkor úgy sír, hogy nem engedi, hogy hozzányúljak, ilyenkor leteszem a hátára, megsimogatom (mire rugdos dühösen:) és arrébb megyek. 5-10 másodpercen belül jön és ül az ölembe... Szegénykém... Tényleg nem könnyű ez a kétévesség, de Ő tényleg egy remek 23 hónapos... Mi legalábbis nagyon szeretjük. :)

Fontos információ!

Leó újabban a várak, az ágyuk, a puskák, a sárkányok, az ellenség bűvkörében mozog. Valamelyik nap berohan hozzám a konyhába és nagy lendülettel közli:
-Akit nem szeretek, azt porrá zúzom és levágom a fejét!
-És kit nem szeretsz, Leó?
...erre kissé alább hagy a lendület és elgondolkozik...
-Azt nem tudom, még nem találkoztam vele.
Majd sarkon fordul és csatakiáltás kíséretében elhagyja a színt... :)(
(...és ide hiányzik még egy kép a farsangon sárkányjelmezbe bújt kis Hősünkről.... :) hamarosan...)

A Legkisebb...

Ma délután negyedszer láttam a monitoron azt a bizonyos szürke foltot és a benne villogó sötétebb pöttyöt. :) Nincsenek rá szavaim, amit érzek ilyenkor. Boldogok vagyunk, hogy negyedszer részesülhetünk a csodában.
Pöttömke személyében megérkezett hozzánk a várva-várt Legkisebbünk, aki tényleg olyan picike még, a mai UH szerint 8 hetes 3 napos, mindössze 19 mm-es hatalmas Csoda. :)
...és íme a kép, a maga semmitmondó valójában, amit Laci olyan büszkén lobogtatott az utcán, majd Leó mosolyogva tanulmányozott, én meg gondosan megőrzöm... :)

Fehér holló...

Leó épp ebéd utáni desszertjét fogyasztja. Pilótakeksz-szerű, így természetesen szétszedi a szokott módon, majd ragyogó tekintettel mutatja, hogy sikerült úgy szétszednie, hogy az egyik oldala teljesen krémmentes... Mivel nem látja az arcomon ennek a csodának a felismerését, kicsit sértődötten hozzáteszi:
"Mama, ez még ritkábban van így, mint a Karácsony!" :)))

Okostojás...

Az oviból hazafelé újabban Leó minden nap így kezdi a beszélgetést:
"Mama, tudod, hogy én mi vagyok?"
Tegnap épp így folytatta:
"Okostojás!"
...és az micsoda, Leó?
Mire Ő magabiztosan egzakt módon magyaráz:
"Tojás alakú, okos, olyan nagy, mint a piros kisasztalunk, amin rajzolni szoktunk, az erdőben lakik és halat eszik."
:)
(A halat eszik, onnan jöhet, hogy nemrég mondtam neki, hogy a hal okosít... :)

Beteges...

Megtalált minket a betegség újra. Leó második hete van itthon, köhögős nyavalyával, ami egy hét után a fülére is ráment, így antibiotikumot is kap. Bobóka szintén. Ráadásul én is beteg vagyok, voltam. Fizikailag is ki vagyok merülve, ezt főleg akkor érzem, amikor lent vagyunk és húzom őket a szánkón, vagy Lehelt cipelem hazafelé(meg a hátizsákot meg a szánkót meg a homokozószettes szatyrot...)... A hét végére valahogy elfogyott az erőm, meg a türelmem, pedig mind jobban vagyunk már, csak valahogy lelkileg estünk szét. Szerencsére itt a hétvége, Laci teljesértékű (még) és igencsak kitesz magáért, hogy szétesőben lévő kis családját egyben tartsa... :)