16 hónapos is elmúlt már... :)

Csak nemrég jöttem rá, miért is volt nehezebb mostanság kétgyerekkel. Lehel nagyon nagyot változott, a megszokott rutinjaim nem működtek már, újra kellett tanulnom Őt. Nagyosodik. De legalábbis már nem kisbaba. Hatalmas az akarata, ami újabban már nem is mindig terelhető, cseréről hallani sem akar, ha pedig elveszünk tőle valamit, megsértődik... Ez nekem teljesen új. Keservesen sír, ha vissza is kapja a kincsét, ilyenkor már azértse kell neki, jól el is hajítja... :) Csak áll és összeszorított szemmel sír. Szegénykém. A szomorúságos fázisban segít persze, ha megölelgetem, de amíg dühös, nem használ. Ilyenkor csak ott vagyok és beszélek helyette, meg várom, hogy Ő jöjjön, ami meg is történik végül... :) Ha jobb hangulatban van (mert gondolom a fogzás azért jócskán ront a világképén:), persze nagyságrendekkel jobban tűri a frusztrációt és mondhatom, Leó ideális játszótársa. :) Mindig lenyűgöz az a percíz finomság, ahogyan megfigyel mindent a legapróbb részletekig és utánozza.... mindezt persze a dolgok értelmére vonatkozó tudás nélkül még. Ahogyan a játékfakanalát ugyanúgy a fazékon keresztbe teszi főzés közben, ahogyan azt tőlem látta... vagy ahogyan félelmetesen és a tőle telhető legijesztőbb módon morog, mikor Leóval ketrecbezárt oroszlánokat alakítanak a kanapén felépített bunkerban... vagy ahogy megpróbálja a labdát úgy a két lába közé venni és a lábaival hátrafelé földobni, ahogyan azt Nagyapa mutatta neki... Olyan szép ez a korszak és olyan cuki ez a gyerek! :)
Nem a legjobb ez a kép, de olyan jellemző. :) Szeret mindenre fölmászni, különösképpen a kisebb dobozokra, amikre rááll, vagy beleül. De tegnap a leengedett redőnyön beszűrődő napfényfoltra állt rá fülig érő szájjal, ma meg egy textilzsebkendőt terített le a földre, majd ráült és ott szopizta az ujját nagy élvezettel. :) Vonatozik, épít, labdázik, főz, vasal, locsol, fúr, sepreget, táncol (természetesen ugyanúgy forogva mint Leó). Bőszen mutogat, beszélni csak nagyon keveset, mondjuk annyit, hogy: Ada (adjál, adom), Hoppá, Csip, Takk(tikk-takk), Aaauaaa (vauvau), és a minden kontextusban minden más szóra pedig az ÁJÁ! (ez jelenti azt is hogy Mama, meg azt is hogy figyelj, meg azt is, hogy kutyus) Jut eszembe, teljesen oda van a kutyákért! Van egy sajátja is plüssből, ez első látásra szerelem volt, megkockáztatom, már majdnem "átmeneti tárgy"... :))) Leónak nem volt ilyenje... Enni gyakorlatilag egyedül eszik, olyan gyors a tempója, hogy én nem jutok kanálhoz mellette, azaz a kanalam nem ér be a szájába, mert Ő megelőz... :) csak annyit csinálok, hogy alátartom a tányért a kanalának, mert még keresztbe teszi azt a szájába és természetesen hatalmasakat lapátol, aminek a fele a ruhájára folyna... amit persze azonnal le kell törölnöm, különben nem hajlandó folytatni az étkezést, akármilyen éhes is egyébként... :) inni kicsit többet iszik, mint eddig, hála anagy melegnek, mondjuk egy nap legalább egy ujjnyit a poharából... :) a többit a ciciből. :) Altatom Őt is, jobb esetben cicin magától, rosszabb esetben ringatom is hozzá... Éjszaka néhányszor ébred. foga 16, súlyát és magasságát majd pótlólag... :)
Továbbra is szelíd szemű, buddha lelkű napsugár Ő. Szeretem nagyon... :)

A Parton

Jó itt lakni... :) még ha meleg van is. Vagy főleg akkor. :)

Gyereket nevelni...

...nem mindig méznyalás. :) (Mondta nekem Laci a minap, mikor arról mesélt, hogy egy újdonsült apa barátja a néhány napos "kifogástalanul viselkedő" kislányát méltatta...:)
Vannak pihe könnyű napok, és persze nehéz időszakok, meg olyanok is, amikor azt gondolom, egy gyerek is több, mint amennyit elbírok... Most épp nehéz. Leó gondolom a hőség miatt rég nem látott tombolásokkal szórakoztat, Lehel pedig vagy már belépett abba a bizonyos korszakba, vagy a szájában gyarapodó fogak is benne vannak a mókában, nem tudom, de nehezen elviselhető... Sír. Mit sír, üvölt, van, hogy kétpercenként, többnyire vigasztalhatatlanul. Őrlők és szemfogak is bújnak egyszerre, ha pedig mind kint lesz, ami már látszik, akkor 16 fogacska lesz a szájában! Hurrá! Akkor már csak az "újraközeledés" fázisának nehézségeivel kell hadakoznom. Azért sem könnyű, mert kevesebbet ért még a szavakból, mint anno Leó, viszont sokkal több csibészséget lát, mint anno Leó és persze sokkal több frusztrációt is kell elviselnie, így a kis Buddhalelke ide vagy oda, néha nagyon dühbe jön, földhöz vágja a játékait, vagy engem harap. Próbálom jól szeretni. Egyébként onnan is gondolom, hogy nagyobb itt a baj, mert tegnapelőtt éjjel fél egykor még egy klasszikus gyereknevelési könyvet tartottam a kezemben... :) Ma gyorsan visszacsúsztattam a helyére és próbálok LAZÍTANI. :) A tapasztalatom szerint ugyanis én vagyok a kulcs. és ez most nem nagyképűség, főként a fentiek ismeretében ugyebár... :) Ha nyugodt tudok maradni, pikk-pakk elcsitulnak a dolgok. Na nem Lehel természetesen, de mondjuk Leó igen és ez azért már fél siker. :) Ez nekem sajnos nem könnyű, mert alapból szorongok, így a napirend igazából nekem szükséges, hogy ne essek ki a komfortzónámból. :) De most kitaláltam, hogy trenírozom magam egy kicsit és minden nap megcsinálunk valamit, amit amúgy akkor nem szoktunk. Ma pl. pancsoltunk együtt a kádban délben. (Ne mosolyogjon meg senki, milyen laza anyuka vagyok!:) Előtte pedig NEM főztem ebédet, hanem játszótereztünk, így másodszor ettünk egymás után tésztát, Lehel levesét pedig tonhalkonzervvel dúsítottam! :) EJHA! :) Legalább tudom magamról, hogy az evés az egyik parám, így a mai nap ennek elengedésében zajlott. Este pedig fölrúgtuk az "esti szettet" is, mert 9.40-kor levonultunk családilag, hogy megnézhessük az akkor éppen látható Nemzetközi Ürállomást, mely fényes csillagként ragyogott föl házunk fölött néhány percre... :) Most aztán föl van adva a lecke holnapra programilag... :)))

Gravitáció (Apa írása)

Leó tegnap megkérdezte, hogy ha feldobunk valamit, az miért esik le. Így eljött az idő, hogy beszélgessünk a gravitációról. Előkerült a földgömb, a fém búgócsiga meg a mágneskockák. Aztán jöttek a csillogó szemek, meg a kiapadhatatlan gyermeki érdeklődés. Na ezek azok a pillanatok, amiket szívesen megmutatnék a gyerekvállalásról érdeklődőknek. Nem hiszem, hogy maradna bennük kétség. :)

Névnaposunk

...jut eszembe... Drága Barátaim, mind, akik köszöntöttetek (volna) a névnapomon, én meg azt sem mondtam bakfitty, Dunaalmáson hédereztünk családilag, telefonjaink lemerültek, töltőnk nem volt... De éjjel hazajöttünk (mint ma reggel kiderült Isteni gondviseléssel, mert az autónk megadta magát), így hamarosan újra kapcsolódom a Világhoz és remélhetőleg Hozzátok is! Azért tehát KÖSZI! puszi. Bocsi Lehel, a poszt Rólad szól természetesen... :)

Azok az Ujvári Fiúk... :)

...nekem gyönyörűek. Fagyisan, fagyitlanul... :)

Tetőtől talpig...

A tesós képeknél, már csak a csupasz tesós képeket szeretem jobban... :) Sajnos ezekből a legtöbb nem publikus. Viszont cukik, és olyan jellemző, hogy Lehel nyüszít, ha csak megközelítem a naptejes flakonnal, ellenben ha Leó kenegeti, az nyami... :)

Dél van...

Eszti, Leó, Lehel

Dunaalmáson nyaralunk nêhány napot, ma itt voltak vendégeink, rég nem látott kedves családtagok. Sajnos Kristófot nem láthattuk mert táborozik, Esztert viszont megcsodáltuk, mekkora, milyen okos, finom, lányos... :) Leó bunkerezett vele a fönti gyerekszobában, Lehel kézenfogva sétált vele a kertben. Jó volt látni, ahogy a 8 éves és a 4 éves teljes összhangban játszanak. Közben beiktattak egy padlásnézést is, ahová egy lehúzható rugós létra vezet. Ennél a programpontnál 15 hónapos Lehelünk is csatlakozott és teljesen egyedül fölmászott a létrára, majd gondolkodás nélkül bemászott a padlásra a többiekhez... Lefelé azért még karban jött... A másik nem kevésbé döbbenetes pillanata számomra a mai napnak, mikor búcsúzásnál Eszti mellett láttam Leót... A mi nagyfiúnk, olyan kicsi még!!! És ezt fontos néha meglátni! :))) Köszönjük Andi! Aludj jól! ;)

Cica...

"Mama, szerinted kéne ide egy cica?" kérdezi Leó tegnap... és nem várta meg a válaszomat, máris kifejtette, hogy szerinte bizony kéne és minden reggel az lenne az első dolga, hogy megsimogatja... :)
Kutyapárti vagyok. De a lakásomban csak embereket tűrök meg magam mellett... néha még azokat sem... :)
Cicánk nem lesz. Nem szeretem a cicákat, de örülök, hogy Ő szereti... :)))