2013. január 14., hétfő
Hóemberek (Apa írása)
A nagy hóesésben kihagytuk az ovit (meg a délelőtti munkát) a téli örömök javára. Lett belőle hóember a ház előtt és egy a Duna-parton is. Az is kiderült, hogy egymás ölében elfér Judit és a gyerekek az egyszemélyes szánkón, én pedig suhanhatok velük rénszarvasként a friss hóban. :)
Buddha és az afrikai szobor
Lehel kedvence, a vendégszoba polcán lévő afrikai szobor (gyanítom az égnek álló haja miatt...:). Néha gondol egyet és nekiindul felkeresni. Ilyenkor elzarándokol (elmászik) a vendégszobáig, leül az ajtóba és hosszú percekig nézi-nézi-nézi. Ha hirtelen nem találom Lehelt, rögtön tudom, hol kell keresnem... :)
Idill
Szeretem ezt a képet. :) Meg a közös evészetet. Leginkább azt, ha mind a négyen az asztalnál ülünk és senkit nem kell etetnem. :) Mert igen, ilyen is van már, Lehel reggelire kap egy gluténmentes szárazabb kenyeret a kezébe, vagy egy pufit, amit jóízűen elrágcsál, míg mi falatozunk. Leóra pedig igen jó hatással van Lehel étvágya. :) Kicsit meg is ijedtem most, mert a lelki szemeim előtt felvillanó képen három deltás férfiembert látok, akik a vasárnapi ötfogásos ebéd után fél órával a hűtőt nyitogatják... :)
2013. január 11., péntek
2013. január 9., szerda
Minden nap Karácsony...
Vagy legalábbis Leó Karácsony óta szinte minden nap apró meglepetéseket készít és csomagol, amíg meg volt, addig a karácsonyfa alá helyezte és csilingelt is, mióta nincs fa, csak átadja, de az örömünk persze így sem kisebb... :) Ki ne örülne egy galuskaszaggatónak, vagy egy mobiltelefonnak, vagy egy zsiráfos rágókának... :) A képen látható ajándék Apinak készült (az Ő mobilját rejti), papírtörlőbe gondosan becsomagolva, leragasztva, fűzősjáték zsinórjával átkötve... Hmmmm. :) Jövőre rábízom a csomagolást. :)
2013. január 4., péntek
Ölbemanóm
Szeretem, ahogy a fejét rám hajtva, meleg kezével átölelve bújik... :) Hmmm. :) esetleg nem ártana megtanulnom, hogy tudom a hátamra kötni. :)))
Az egyetlen érv... :)
Kizárólag a történeti hűség kedvéért írom ezt a bejegyzést, hogy öreg napjainkon, amikor az idő jótékonyan elhomályosítaná az átvirrasztott éjszakákat és a zombi nappalokat, legyen egy vigasztaló érvünk, miért is jó, hogy már nem olyan kicsik... :)
Már egy hete ugyanis, hogy nem alszom éjjel (sem). Lehelnek valószínűleg fogzásos hasmenése van, éjjel 1 és 3 között többturnusban érkeznek a kakik, így ezen időintervallumban szoptatom-ringatom-járkálunk-pelenkátcserélek a csillagfénnyel kivilágított lakásunkban. Előtte és utána pedig átlagosan óránként ébred, leszámítva az éjszaka legelső részét, amikor 10 percenként. No, ez van múlthét péntek óta, szerdától pedig Leó is beszállt a mi kis éjjeli szeánszainkba, nehogy kimaradjon már valamiből, mert újra beteg lett (hozza a kéthetes átlagát, pedig még oviban sem volt). Szerda éjjel édes volt, mert némán megjelent 3 körül az ágyunk mellett, csak felébresztette a -mit ad Isten- épp ciciző Lehelt, így innentől két gyerekkel múlattam az éjszakát. Vicces jelenetek akadtak bőven, pl. Lehel valamilyen hetedik érzékkel veszi Leó jelenlétét és félálomban elkezd felé mászni... :), vagy amikor Lehellel már túl a 250. rugózáson (ha már semmi sem jó, így altatom, hogy a karomba veszem és jöhet a comberősítő gyakorlat, amit unalmamban, vagy a régi beidegződések miatt néha számolok...:))) lerogyok a fotelba, Leó odajön, megsimogatja a lábfejemet, majd lefekszik a lábamhoz. Lehel a karomban cicizik és jóeséllyel perceken belül elalszik, Leó a szőnyegen fekszik és az éjjeli fénynél látom, ahogy lassan csukódik le a szeme... aztán egyazon időpillanatban Lehel hirtelen elengedi a cicit és kifordulva átadja magát az álomnak, Leó szeme pedig csukva marad... itt pedig győztes mosollyal az arcomon újra elkezdek számolni (ez valami kényszer lehet!?), mert biztosra akarok menni és úgy érzem kell még egy fél perc, hogy a felállásnál nyikorgó fotel egyiket se ébressze föl. Vagy tízig el is jutok, amikor Lehel hirtelen felsír a karomban, Leó szemei kipattannak és panaszkodik, hogy fölébresztették... De hat körül GYŐZTEM!
2012. december 31., hétfő
"Lehelkém..."
...kezdi Leó mostanában minden második mondatát. "Lehelkém, ide nem lehet bejönni, mert itt egy munkagödör!" "Lehelkém, gyere, építek neked egy tornyot, amit fölboríthatsz!"
Igazán szívmelengető ez azok után a mondatok után, hogy "Lehelt el kellene pusztítani valahogy!" Bár tudom, ezek a mondatok is szükségesek, sőt nélkülözhetetlenek... :) De mostanra a "se veled se nélküled" testvérkapcsolatuk tovább formálódott és egyre inkább billen a "Veled"-felé! :))) Most, hogy Lehel jön-megy, azaz mászik, Leó egyre inkább kezdi felfedezni a testvérét, mint játszópartnert. Bár gyakoriak még a kérések, hogy tegyem be most a kiságyába Lehelt, mert ledönti a tornyot, de az is megesik már, hogy nagyon ügyesen bánik Lehellel, rafináltan tereli, vagy kifejezetten együtt játszanak, a saját önálló játék már nem is olyan csábító, mint a Lehellel való KÖZÖS! ...és mondanom sem kell, mekkora öröm ez egy anyai szívnek! :)
A két sok L-les... :)
...avagy Lelle és Lehel, a Lél férfi és női párja az életben is egymásra találtak tegnap, mikor Hanna-Mikolt-Áron-Lelle és Szüleik nálunk jártak. :) Kép sajnos csak kevés készült, mentségemre szolgáljon, hogy hat gyerek és négy felnőtt érezte (remélem) jól magát és meg is felejtkeztem a megörökítésről... A sok szép lány közül most Lehelnek is akadt egy barátnő, a csupamosoly Lelle személyében, aki kedves "baba-baba" kiáltásokkal örvendezett Lehelnek. és bár Lehel nincs épp kirobbanó formában a fogzása miatt, ez szokás szerint csak a mosolyok ritkulásában látszott, még így is fát lehetett vágni a hátán nyugodtság tekintetében... :)
A nagyoknál pedig a kép alapján (is) úgy tűnik jó volt a "buli"... :) Ennek következtében a "legnagyobbak" pedig még beszélgetni is tudtak egy cseppet... :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















