Duna (Apa írása)

Ha kettesben megyünk a levegőre, leggyakrabban lesétálunk a Dunához. Lehet kavicsot dobni a vízbe. Meg persze a kacsák, a sirályok, a hajók. De azért az a csobbanás.. Van valami mágikus ebben a folyóban.

Akkor és most...

Szombaton családi látogatást tettünk Tatabányára Andiékhoz. Pont egy éve jártunk náluk, a képeken látszik, mennyit változtak azóta a gyerekek... :) Ami viszont nem változott, hogy egész úton hazafelé Lacival felváltva dícsértük Kristófot és Esztit... és mivel esetleg Ők is nézik a blogot, csak zárójelben jegyzem meg, hogy én még ilyen csoda gyerekeket nem láttam! :))) Nagyon jó volt Veletek! Leó még álmában éjszaka is dobálta a labdát Kristófnak!!! :))) (legalábbis a kezeit úgy mozgatta és hozzá olyan hangot adott, mint az emeleteságy tetején...)

Carpe diem

Bam-Bam (Apa írása)

Újév napján Leóval elindultunk a hóban, szánkót húzva egy olyan helyre a hegyoldalban, ahonnan két dunaalmási templomtorony is jól látszik. Egy igazi csodáért mentünk, meghallgatni a déli harangszót, Leó egyik kedvencét. Odaértünkkor, a kis Oroszlán le is ült a szánkóra és várta a pillanatot. Csak néhány perc volt délig, de ólom lábakon lépdeltek az óra mutatói.

Annál nagyobb volt a gyönyörűség, amikor megszólalt a "bam-bam, bam-bam". És ebben a percben minden a helyére került. Leó együtt élt a hanggal, én pedig a látvánnyal.

Aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen: a harangszó abbamaradt. Leó hol a Duna előtt csendben álló templomtoronyra, hol rám nézett kétségbeesve, majd kitört belőle a zokogás. Vigasztalhatatlanul gyászolta a múló pillanatot. Én hosszú másodpercekig csak álltam, és néztem ezt a kis Embert, ahogy ÉL. Aztán letérdeltem elé a hóba, átkarolta a nyakam, és zokogott tovább, közben mondogatta, hogy "bam-bam". Majd a "bam-bam" közé bekerült a "mamma-mamma" is. Itt nem volt mit mondani, csak kuporogtunk ott csendben a fák alatt. Aztán elindultunk a hóban kézen fogva, szánkót húzva vissza Mamihoz.

Szilveszter Dunaalmáson

Hó, csönd, hideg, pici meleg házikó, forralt bor, kakaó, anyatej, halászlé, virsli, süti-hegyek, köztük gluténmentes kuglóffal (külön köszönet érte!:), szóval minden adva volt, hogy a két gézengúz csemete és szüleik jól érezzék magukat. :) Jó volt, mindenkinek köszönöm! Jöjjön itt most néhány kép, annyi van, hogy olyan nehezen tudok választani közülük! Virág és Leó külön-külön is cukorfalatok, de így együtt meg hujjujujj! :)

Stage diving

Íme, így szilveszteri buliztak Dunaalmáson a gyerekek... :) Közben elgondolkodtunk azon, hova tűnt, a mi óvatos Kisfiúnk... :) Bár az is lehet, hogy óvatosan ugrált, mert másnap, mikor nem voltam ott, hátranézett, konstatálta és nem ugrott...

A megszokás rabja

Néhány hónapja vettem észre León, hogy egyre erősebben ragaszkodik a szokásokhoz. Minden apró részletre figyel és ha egyszer valamit valahogy csinálunk, ragaszkodik hozzá, hogy a következő alkalommal is ugyanúgy "fusson le a program". Ez néha mosolyogtató, néha még kapóra is jön, viszont nem egyszer nagyon megnehezíti a dolgomat és persze a sajátját is. :) Az csak vicces, amikor a szőnyegen való táncoláshoz leveszi a lábamról a papucsot (mert egyszer valamikor én magam vettem le és tettem a szőnyeg szélére), de az már maga a Küzdelem, mikor egy új ruhadarabot akarok ráadni. Keservesen megszenvedtük a téli-gúnyára való átvedlést. Pedig apránként csináltam, nem akartam sokkolni egyszerre új cipővel, overállal meg új sapival. Így már mindenkin téli sapi volt, amikor Leó még mindig a kis átmeneti sapkájában szaladgált. Végül kicseleztem és sötétben adtam rá észrevétlenül, majd csak mikor hazaértünk és tükörbe nézett, lepődött meg alaposan... Szintén megnyertem a hótaposó- és kesztyű-küzdelmet is, bár mondanom sem kell, egyik sem egyfordulós menet volt. Az viszont érdekes, ha egyszer sikerül ráadnom és eltölt benne egy kis időt, a második felvétel minden hang és berzenkedés nélkül megy. :) Tegnap viszont valami olyasmi történt, amire nem számítottam. Megpróbáltam ráadni egy új zoknit (Barbás, csoda cuki), mire Ő sipítva húzza el a lábát. Kis időbe telt, míg egyáltalán rájöttem, mi is a probléma. Végül győzött a nyers erő, ráadtam. Ő persze nem volt hajlandó lépni benne... :) Előbb-utóbb azért megtört a jég, sőt, annyira megszerette a zoknit, hogy este nem akart megválni tőle. :)
Tartok tőle, az ételekkel is valami hasonló a problémája, Olyan kevés dolgot hajlandó a szájába venni. Ráadásul annyira makacs, elképesztő, hogy egy 20 hónapos kisembernek ilyen akaratereje van! Nem is tudom, kitől örökölte! :)))

Kisfiú a konyhában

Nos, a kiskonyha életének második napján, kevéssel azután, hogy Laci összeszerelte, Leó elkezdte szétszerelni. :) Szerencsére csak a mosogatórészt távolítja el és hozza a szerszámos ládáját, nagy bőszen csavarozza, fúrja és nézegeti, mit lehetne még megjavítani rajta... Majd miután "kicsaravozta" magát, elpakol és főz egy teát a családnak. :)

Mi folyik itt?!

Kis Felfedezőnket nem zavarja sem a cudar hideg, sem a metsző szél, csupán ha valami nem a megszokott módon üzemel. :)

Leó Karácsonya