A 19. hónap

Ami legelőször eszembe jut a 19 hónapos Nagyfiúról, az angyali szelíd mosolya és a végtelen csibész mosolya... :) Nem is tudom, melyiket szeretem jobban. :) Fura, de Leóra mindkét mosoly nagyon jellemző, ha nem is egyszerre, egy időben. Úgy szeretem nézni, mikor a boldog, angyali mosolyával szemlélődik és rácsodálkozik a világra. Keveredik ilyenkor benne a kíváncsiság, az öröm és a gyönyörködés. Aztán amikor valamit éppen felfedezett, rögtön megjelenik a huncut mosoly, ami a "Leó csinálja" történéseket kíséri. :) és hát igen, mostanában MINDENT Leó akar csinálni. :) Tegnap vacsora után, életében először (kis anyai közreműködéssel) betette a hűtőbe a vajat. Szerencsére eddig elég volt a rendelkezésemre álló furfang-mennyiség ahhoz, hogy ebből ne legyen konfliktusunk. :) Egyébként pedig ahogyan tesz-vesz, abban rendkívül precíz, körültekintő és alapos. Jó szakember lesz. :)
Akarata végtelen, határt szabni neki hol könnyebb, hol nehezebb. Ahol viszont lehetetlen, az a cici-téma. Ha éhségtől, szomjúságtól, vigasztalástól, fáradtságtól vagy csak úgy, de a fejébe veszi, hogy MOST cici jön, akkor lehetetlen nem adni neki. Én legalábbis nem tudok és nem is akarok ebben harcolni vele. Minden másban igen, de ebben nem. Ha kér, kap, legfeljebb kicsit (0-3 percig terjedően, szigorúan pedagógiai okokból :) várnia kell.
Mozgásban sokat ügyesedett, viszont ami mostanság kicsit aggaszt, hogy elkezdett lábujjhegyen járni, nem mindig, csak néha, de ez attól még a fokozott izomtónus jele. :( Bár a gézengúznál szem előtt van, azt mondták, ha nem rendszeresen, csak "néha" csinálja, az nem baj. Ez nem feltétlen nyugtat meg, mert nem tudom hol ér véget a "néha" és hol kezdődik a "rendszeresen". Ebben lehet, hogy lépni kell majd.
Ami az evést illeti, hát továbbra sem eszi ki szüleit a vagyonukból, bár a frutta pura árát jól fölvitték az utóbbi időben... :) Pedig már lenne mivel, ugyanis a 15. vagy a 16. fogacskáját növeszti, ha jól számolom. Talán érdemesebb mostmár visszafelé számolni... :) Valami azt súgja ugyanis, aludni úgysem fogok addig, míg Leó szájában 20-nál kevesebb fog tartózkodik.
Beszélni nem szokott, de talán nincs is rá szüksége, mert remekül megérteti magát. :) Néhány szót megpróbál utánam mondani, illetve van az a néhány, amit úgy, de úgy szeretek hallani Tőle: Mamma-Mamma! :))) Illetve Ap! Meg a Hóód (hold). Nagyjából ennyi. Talán nincs is más fontos szó. :) Viszont érdekes módon, kikopott a "Nem" és a "Baba". Ami megmaradt, a feledhetetlen brümmögés, a kutya-vauvau (ami néha a miaút is helyettesíti,) a macibrummogás, az oroszlánüvöltés és a kacsahápogás, ez utóbbit szigorúan csak suttogva... :)))

Ap-Ap!

Laci, vagy ahogyan Leó nevezi: "Ap", egyre fontosabb szerepet tölt be Leó életében. "Ap" Leó szemével egy ÓRIÁS. Aki erős, mert mindent elbír, bátor, mert semmitől sem fél, egyszóval Mindenható... :) ...és én erre egy kicsit rá is játszom, mert olyan jó látni, ahogyan büszkén és boldogan felcsillan Leó szeme, amikor azt mondom neki, hogy a betontömböket, amiket sétáink során megpaskolunk, "CSAK Apa bírja megmozdítani, mi nem"... :))) (ez amúgy tényleg így van...:) Ilyenkor rendre próbálkozik egy kicsit, aztán engem is noszogat, próbáljam meg, majd látva a kudarcunkat, nagyot sóhajt és reménykedve felcsillan a szeme, amikor mondja: "Ap! Ap?" :)

Leóálom

"Éjente ágyához lopózom,
leheletével takarózom -
fekete pillás, lehunyt szemeknek
suttogom egyre: nagyon szeretlek… "

(Szabó T. Anna: Hangok a várakozásban)

Álmában csönget egy picit...

Az együttalvás pótolhatatlan előnye, hogy látom Leót a felébredése pillanataiban, meg kicsit előtte is, amikor még alszik, de épp álmodik valamit, vagy már eszmél, de még nincs itt... :) Mostanában sokszor megesik, hogy ilyenkor, még csukott szemmel brümmög. Ma reggel pedig mutogatott. :) Azt a megszokott mozdulatát, amit annyira szeretünk, mikor megmutatja egyik mutatóujjával a másikat, nevezetesen azt, amelyikkel elindított, felkapcsolt, bekapcsolt valamit... Álmában lehet, hogy a brümm-brümm autót. :)

Kezesbárány

Hetente kétszer járok Leóval gézengúz tornára. Már nem muszájból, csak kedvtelésből. Egészen pontosan eddig csak én "kedvteltem", Leó nem. De ma, csoda történt. :) A torna elején mondókás játékos dalolós "bemelegítő" gyakorlatok vannak. A többi gyerek nagyon élvezi, édesen ülnek-állnak-mutogatnak, amit éppen kell. Leó eközben legrosszabb esetben sírva mutogat az ajtó felé, vagy belémkapaszkodva áll, ha ülni kéne vagy fordítva. :) A lényeg, hogy a röpke 10 perc alatt rendesen leizzadok, míg Leó ellenállását leküzdöm. Aztán kinyílik egy "varázsajtó" és gyerekek és anyukák átmehetnek egy másik térbe,a hol mindenféle izgalmas ügyességi pálya van... Lehet mászni, vékony pallókon egyensúlyozva menni, közben békákat dobálni, majmot etetni stb stb... Na, Leó itt felélénkül és élvezettel csinál mindent.
Ma elég nyűgösen indultunk, viszont ahogy megérkeztünk Leó mosolyogva járt-kelt, boldog arccal figyelte Hannát (aki a foglalkozást tartja) és minden (ismétlem)MINDEN mondókás-mozgós feladatot készséggel teljesített. Úgy éreztem magam, mintha az én gyerekem lenne a prezentáció (mivel voltak gyógytornász-hallgatók is megfigyelni) :)))) Ez volt a harmadik alkalom, hogy voltunk, nem akarom elhinni, hogy 2 alkalom elég volt Leónak a beszokáshoz... Majd meglátjuk, jövő héten is bárányka lesz-e... :)

"Hát ilyen még nem volt.."

...mondta Leó doktornénije, miután beadta Leónak a 18 hónaposoknak járó oltást. A művelethez ugyanis 4 felnőtt ember fizikai fölénye szükségeltetett. Leó bal lábát teljes erőből Vali szorította, jobb lábát Erika próbálta kordában tartani, felsőtestét én nyomtam vissza, míg a doktornő a tűvel ügyeskedett. Szegény Leó csak a torkán kiférő decibelek mennyiségével tudott tiltakozni, csodálom, hogy az ablakok nem repedtek meg. :) :( Amint vége lett a műveletnek, Leó azonnal elhallgatott és elővette sírás utáni legangyalibb arcocskáját. :) Mire a rendelő várójába értünk, már mosolyogva szaladt a kis játékházba... :) A doktorlátogatás szurin kívüli hozadéka, hogy Leó hozzávetőlegesen 88 cm magas, vagy legalábbis ennyire saccoltam, mert nem volt hajlandó 10 cm-nél jobban megközelíteni a falat, amin a mérce volt. Súlyáról nincs információnk, ugyanis hallani sem akart a mérlegelésről, viszont az kiderült, igen jó fizikai erőnek örvend. :) A doki és a védőnők egyöntetű javaslata szerint nincs szükség további oltásokra jóóóóó sokáig, "...had legyen csak bárányhimlős, had erősödjön az immunrendszere!" :) Megfogadjuk a tanácsot! :)

A parkett oroszlánja

Leó csúnyán néz :)

Ha erre a képre pillantok, eszembe jut kamaszkori önmagam, amint hajszálra ilyen ábrázattal szemlélem a nagyvilágot... :) Leó egyelőre csak akkor alkalmazza eme megsemmisítő pillantását, ha nem értünk a szép szóból, azaz a szép mutogatásból, és továbbra is vakuzunk a szemébe fényképezés közben... :)

Tűzzel játszik

Leó nagyon odavan a gyertyákért. Mióta a karácsonyról mesélek neki, rendszeresen gyertyát is gyújtunk, azaz csak Apa (erről később :). A gyertyagyújtás egyébként nemcsak szeánsz-jelleggel történik minálunk, mint a kis videónkon, hanem az egyik legkiválóbb vigasztaló-figyelemelterelő hadművelet is. :) A videó kicsit hosszúra sikerült, igazából csak azt akartam rögzíteni, ahogyan várja Leó a gyufa lángrakapását, csak kicsit belefeledkeztem a Fiamba... :))) Mások számára így a kisfilm közepe-vége már kicsit ellaposodhat, ezer bocsánat... :) De azért az elején érdemes figyelni a kis grimaszokat! :)

Mindenszentek